A tavasz kezdete egyben a gumiabroncscsere ideje is. Az autósok túlnyomó része azonban több éve használatban lévő gumiabroncsokat tart otthon, éppen ezért felszerelés előtt nem árt körültekintőnek lenni. Ilyenkor nem maradhatnak el az ellenőrző vizsgálatok, hogy kiderüljön: kielégítik-e az abroncsok az elvárt minimális követelményeket?...
Március 30-án Európa nagy részén - így Magyarországon is - megkezdődik a nyári időszámítás. Az órákat hajnali 2-ről 3 órára állítják. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
kockáztatott meg egy jóslást is pénteken a hungarikumok és a magyar identitás összefüggéseinek feltárása mellett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken. Ennek az adta az apropóját, hogy felavatott egy üzemcsarnokot a város ipari parkjában. Ez egy ilyen vas és acélos, nehéziparos … Folytatás
Siófok — Kollégái, rokonai és néhány közeli barát búcsúztatta Hacser Józsát (†82) péntek délután a siófoki temetőben, majd végakaratának megfelelően a Balatonba szórták hamvait.
Perth — Újra nagy erőkkel keresik a március nyolcadikán eltűnt maláj gépet, ám most csaknem ezer kilométerrel arrébb kutatnak az esetlegesen lezuhant Boeing 777-es után.
Több milliárd euró összértékű gazdasági megállapodásokat írtak alá kínai és német vállalatvezetők és tisztségviselők pénteken Berlinben, Hszi Csin-ping kínai államfő hivatalos németországi látogatásán.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, majd őt követően Schiffer András, az LMP társelnök frakcióvezetője kölcsönösen a Fidesszekl való kollaborációval vádolta a másik pártját.
Budapest — Hatalmas küzdelem folyt a KSI jégszínházban, ahol több tucat pankrátor esett egymásnak. Kőkemény nőként a ringben verekedett Adrienn (25) is, akit Audrey Bride néven ismerhetnek a pankráció magyarországi rajongói.
Budapest - Nem akármilyen versenyben taszította le a trónról a rekordert egy magyar katona. Mészáros Zoltán (36) főtörzsőrmester súlyos bombaruhát öltve veselkedett neki az egy mérföldes, 1,6 kilométeres távnak.
Magyarország — Régen látott vérszívó-invázióra készülhetünk néhány héten belül: az enyhe időjárás miatt kullancs- és szúnyoglárvatömegek élték túl a telet. Így egy hónappal korábban támadnak a vérszívók.
Továbbra is a magyar bankszektor egyik meghatározó, univerzális szereplője marad a Raiffeisen Bank, amelynek vesztesége jelentősen, 34 százalékkal 31,2 milliárd forintra csökkent 2013-ban - jelentette ki Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Undorító, ocsmány, futballpályára nem illő, de még folytathatnánk a jelzőket arra a szabálytalanságra, amelyet az A-League-ben szereplő Brisbane Roar támadója, Besart Berisha követett el a Melourne Heart ellen.
Hatalmas igazolást jelentett be az NFL-ben szereplő Oakland Raiders csapata, miszerint három évre leigazolták a Jacksonville Jaguars futósztárját, Maurice Jones-Drew-t.
Magyarország – Kiskutyák ezreinek életével kereskednek a kutyaszaporítók. A Blikk három hónappal ezelőtti leleplező cikke után a papírok és oltások nélküli kiskutya-felvásárlási üzlet nehézkessé vált. A szakhatóságoktól kapott információk szerint sűrűbben ellenőrzik az általuk ismert szaporítókat és a kutyák olaszországi kivitelére szakosodott cégeket.
Összesen egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció elkészítésére.
Budapest — Ténylegesen nem vette meg a magyar állam a múlt hétvégén hazahozott Seuso-kincseket. Ez Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának a hvg.hu számára adott interjújából derült ki.
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága összehívja a részvénytársaság éves rendes közgyűlését - közölte a társaság a BÉT honlapján. A közgyűlés időpontja: 2014. április 30. 10 óra. Helyszíne:...
Krizsó Szilvia (43) 2011 októberében tizennégy éves köztévés múlt után intett búcsút a képernyőnek, azonban azóta sem tétlenkedik, ugyanis kommunikációs médiatréningeket tart, moderátorként tűnik fel rendezvényeken, valamint a Radnóti Színházban önálló estje van.
A Libri-Shopline Kereskedelmi Nyrt. közölte, hogy a társaság 2014. évi éves rendes közgyűlését 2014. április 29. napjának 10 órájára hívja össze. A közgyűlés megtartásának helye a társaság székhelye,...
A választás napjának éjszakáján, illetve másnap hajnalban várhatóan már 95 százalék körüli lesz a szavazatok feldolgozottsága - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,65 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 17 390,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel drágultak az előző napi záráshoz képest.
Egy Youtube-ra feltöltött videó szolgál bizonyítékul rá, hogy igazán nőiesen is lehet művelni a focit. A videón látható lány magassarkúban és miniszoknyában is remekül bánik a labdával.
Bár a kereskedés első óráiban veszítettek értékükből, továbbra is csütörtöki zárószintjük felett tartózkodnak a vezető amerikai részvényindexek.Olvadoznak az elért pluszok 2014.03.28 20:16A Dow 0...
Az öntözővíz ingyenes biztosítása a gazdáknak Czerván György szerint segíthet abban, hogy a jelenlegi 100 ezer hektárról a duplájára emelkedjen az öntözött terület nagysága Magyarországon, miután 200 ezer hektáron ma is megvannak erre a feltételek.
Internetes árverésen megválik 151 luxus szolgálati autótól - köztük 40 BMW-től, tucatnyi Maseratitól és két Jaguartól - az olasz kormány, hogy szimbolikusan példát mutasson takarékosságból.
A választás napjának éjszakáján, illetve másnap hajnalban várhatóan már 95 százalék körüli lesz a szavazatok feldolgozottsága - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt....
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. közölte, hogy a társaság az FHB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató útján 2014. március 28. napján 888,7905 forintos átlagárfolyamon 55 779 db FHB 'A' sorozatú...