2014. március 28. péntek

márc. 28
19:26
NB I: Megvan az Újpest új kilencese (Agroinform)
Csatlakozott az Újpest keretéhez Jean-Marc Makusu Mundele.
márc. 28
19:28
Barcelona: Saját kezünkben van a sorsunk - Gerardo Martino (Agroinform)
Az Espanyol a Barcelonát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati meccsén.
márc. 28
19:30
Akkora a kampány, hogy még a komolyzenére is jut hirtelen egymilliárd forint (444.hu)
Ennyit csoportosít át a kormány “kiemelt kategóriájú” koncertekre, amiket a Zeneakadémián – ne feledjük, hogy azt ki újította fel, ugye! – fognak tartani. És még a magyar komolyzenei koncepciót is elkészítik belőle, hogy ne legyen annyira koncepciótlan a magyar komolyzene.(MTI)
márc. 28
19:32
Maga is tud választási csalásról? Írja meg! (444.hu)
A kamupártok csalásairól vár bizonyítékot Marek Bertram és Hermann György. Marek volt az, aki egyetemi hallgatóként a Magyarországi Cigánypártnak segített aláírást gyűjteni, de aztán csalódnia kellett. Tapasztalatai szerint az MCP négy másik párttal is összejátszott. Most azt kérik, hogy ha … Folytatás
márc. 28
19:34
Fél Oroszország azon aggódik, hogy evett-e a melósos sajtból (444.hu)
A szibériai sajtüzem oldott hangulatú dolgozói szilveszterkor mártóztak meg a tejben.
márc. 28
19:42
Tejben fürödtek a sajtüzem dolgozói (Blikk)
márc. 28
19:45
Ukrán válság - bizonytalan az IMF-program végrehajtása (ProfitLine)
Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
márc. 28
19:45
Meredek: a másodosztályba igazolhat a Chelsea ikonja az angolok szerint (Sport365)
Érdekes hírek terjengenek Angliában, miszerint a Chelsea klasszis középpályása, Frank Lampard a helyi másodosztályú Brighton & Hove Albionba szerződhet.
márc. 28
20:00
Még átjelentkezhet, aki másutt akar szavazni (Infostart)
Jövő pénteken négy óráig kérhetik átjelentkezésüket azok a választópolgárok, akik nem lakóhelyükön szeretnének voksolni vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda azt kéri, az adminisztrációt lehetőleg ne az utolsó pillanatokra hagyják. A szavazatukat tartalmazó borítékot pedig visszaküldéskor feltétlenül zárják majd le, különben voksukat érvénytelennek minősítik.
márc. 28
20:00
A magyar állam támogatja a szabadkai zsinagóga felújítását (Infostart)
A magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a szabadkai zsinagóga belső terének felújításához - mondta az MTI-nek pénteken Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke, miután megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel Szabadkán.
márc. 28
20:00
Férfi vízilabda ob I - A Szeged egy góllal jobb volt a Honvédnál (Infostart)
A tabella harmadik és negyedik helyezettje találkozott a férfi vízilabda-bajnokság 24. fordulójának pénteki rangadóján, amelyen a házigazda Szeged egy góllal legyőzte a Honvédot.
márc. 28
20:00
Lezárja egyik futópályáját a Budapest Airport (Blikk)
márc. 28
20:00
Egy kis lazaság is elfért Mesterházy kampánykörútján (Kripto Akadémia)
márc. 28
20:00
Ukrán IMF-megállapodás: megszólalt a Fitch (Portfolio)
Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni...
márc. 28
20:00
Új taxidrosztokat avatnak a fővárosban (Pénzcentrum)
Az M4-es metró üzembe helyezésével egy időben több mint 20 taxiférőhelyet létesít a BKK....
márc. 28
20:02
Hogyan rendeznék a pártok a lakáshelyzetet? (Infostart)
Kevés ugyan, de van közös eleme a választásban részt vevő pártok lakáspolitikai elképzeléseinek. A portfolio.hu által megvizsgált pártprogramok esetében mindegyik politikai erő fontos feladatának tartja a fiatalok kivándorlásának megállítását és a megoldást részben a lakhatási lehetőségek vonzóbbá tételében látja.
márc. 28
20:02
Választási ügyeskedés a lakcímekkel (Kripto Akadémia)
Kizárólag a voksoláshoz szükséges igazolványokat lehet intézni a jövő héten az okmányirodákban.
márc. 28
20:03
Rogánné férje alpolgármesterének nejével osztozik a Pasa parki lakásán (444.hu)
A 141 négyzetméteres lakáson 52:48 arányban osztozik Deák Annamáriával, aki Puskás András belvárosi alpolgármester neje.
márc. 28
20:04
Tejben fürödtek egy sajtüzem dolgozói (Kripto Akadémia)
A fogyasztók aggódnak, hogy a fürdésre használt tej a késztermékekbe is bekerülhetett.
márc. 28
20:18
Ne feledje! Hétvégén óraátállítás (Privátbankár)
Magyarországon – az Európai Unió gyakorlatához igazodva - március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. Az idén március 30-án, vasárnap hajnalban 2 óráról 3-ra állítjuk óráinkat. A több évtizede bevezetett gyakorlattal hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente.
márc. 28
20:18
Stratégiai együttműködés a fővárosi ivóvíz-szolgáltatás biztonságának megőrzéséért (ProfitLine)
A környezet- és a vízbázis védelmét célzó stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Szentendrei-sziget településeinek önkormányzatait összefogó Szigeti Önkormányzati Társulás pénteken - közölték az érintettek az MTI-vel.
márc. 28
20:19
Végképp elegük van a United-szurkolóinak David Moyesból (Sport365)
„Moyes takarodj” feliratú molinóval készülnek a szurkolók a Manchester United szombati meccsére.
márc. 28
20:36
Kövér László: rabok leszünk, vagy szabadok (Infostart)
Kövér László szerint az április hatodikai választás tétje az is, hogy "rabok leszünk, vagy szabadok". Az Országgyűlés elnöke ezt a Fidesz-KDNP tiszaújvárosi kampányrendezvényén mondta péntek este.
márc. 28
20:36
Az ügyészségnek nem gyanús a Fűtőerőmű-mutyi (Kripto Akadémia)
Márton Rolandot, - aki feljelentést tett az ügyben - erről nem is tájékoztatták.
márc. 28
20:36
Örülhetnek a bankok: megtört a jég (Portfolio)
A szabályozók által folyamatosan szorongatott nagy befektetési bankok helyett kezdik felfedezni maguknak Európa lakossági bankjait a befektetők - írja a Financial Times. E trendbe illeszkedik az...
márc. 28
20:36
A jobbikos Volner Jánosnak van diplomája. Csak épp a világ egyik legviccesebb egyetemén szerezte (444.hu)
Hallottak már önök a International University of Fundamental Studies nevű orosz iskoláról? Tavaly itt kapott közgáz "diplomát" a jobbikos képviselő.
márc. 28
20:38
A tíz legszebb állomás, amit mindenképpen látnia kell az üvegen keresztül, ha a 4-es metró teljes vonalán utazik (444.hu)
A 4-es metró állomásai olyan gyönyörűek, hogy nem lehet elmenni mellettük. Szó nélkül. Metróval amúgy el lehet menni mellettük.
márc. 28
20:40
Kövér László szerint az a választás tétje, hogy rabok leszünk-e vagy szabadok (444.hu)
Azt is mondta, hogy a  ”reálisan gondolkodók” a Fideszre fognak szavazni. “Az elmúlt négy évben, amit ember megtehetett, megtettük. Voltak botlások, tévedések, de [...] van eredmény” – idézte az MTI. De azt, hogy melyik párt győzelme esetén leszünk rabok, és … Folytatás
márc. 28
20:51
Öntözés - Magosz-elnök: a gazdáknak társulniuk kell egymással (ProfitLine)
Az eredményes öntözés érdekében társulniuk és egyeztetniük kell egymással a gazdálkodóknak - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban tartott gazdafórumon pénteken.
márc. 28
20:51
Tart a Mercedes-uralom, Beckhaméké lehet a MU? - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 28
20:53
Az Aegon is csatlakozott a WWF Föld Órája programhoz (ProfitLine)
Idén az Aegon is csatlakozott a világ legnagyobb önkéntes akciójához, a WWF Föld Órája programhoz, amely az energiatakarékosságra és az életmódunk újragondolására buzdít. A környezetvédelemért azonban a nagyszabású akciókon túl a hétköznapok során is rengeteget tehetünk.
márc. 28
20:54
Visszavonta antiszemitának talált trikóit a H&M; lánc (Infostart)
Visszavonta antiszemitának titulált atlétatrikóit a boltok polcairól világszerte a svéd Hennes & Mauritz (H&M) divatárulánc, amelynek kritizált termékén egy fenyegető koponya látható egy Dávid-csillagba ágyazva.
márc. 28
20:54
Ilyen lesz a kampányhajrá hétvégéje (Infostart)
Az április 6-ai országgyűlési választást megelőző utolsó teljes hétvégén a kormánypártok, valamint a baloldali ellenzéki pártok is utcára hívják szimpatizánsaikat. Előbbi a Hősök terén, utóbbi az Operaház előtt várja híveit.
márc. 28
20:54
Férfi kézilabda BL: Veszprémben mindenki tudja a feladatot, már csak meg kell csinálni (Agroinform)
Mindenki elismerte, hogy jobban kell védekeznie a Veszprémnek, mint Plockban sikerült, már csak a kivitelezés a kérdés.
márc. 28
20:56
Bajnokok Ligája: Klopp még nem foglalkozik a Real Madriddal (Agroinform)
Habár öt nap múlva a Real Madrid vár a Dortmundra, a német csapat mestere, Jürgen Klopp még nem foglalkozik a BL-lel.
márc. 28
20:58
Női kézilabda BL: A Győr vívja az első meccset a négyes döntőn (Agroinform)
A Győr vívja majd az első elődöntőt május 3-án szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.
márc. 28
21:00
NB I: Furcsa góllal verte a Mezőkövesd a Honvédot (Agroinform)
A Mezőkövesd 1-0-ra verte otthon a Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának pénteki meccsén.
márc. 28
21:09
A H&M; is visszavont egy pólót (444.hu)
Őket nem a szélsőjobb fenyegette, pont ellenkezőleg. A Dávid-csillagba ágyazott koponyával díszített póló a zsidók érzékenységét sértette. Izraelben is árulni akarták, de a panaszok nyomán a héten eltávolították a boltokból. (MTI)
márc. 28
21:11
A plakátrafirkáló-verseny mai győztese: (444.hu)
Az ismeretlen zseni, akit Szuna Ferenc szilikatalinista jelölt ihletett meg.
márc. 28
21:12
Elkelt az összes jegy a Rolling Stones koncertjére (Blikk)
márc. 28
21:12
Fölszólítást kapott az INA ügyében a horvát kormány (Portfolio)
A Horvátországban jelenlévő külföldi befektetők szervezete fölszólította pénteken a horvát kormányt, hogy egyelőre ne hajtsák végre azt a kormányzati döntést, amelynek értelmében az INA olajipari...
márc. 28
21:12
Újdonság az iPad és az iPhone tulajdonosoknak (Pénzcentrum)
Érdekes fejlesztést jelentett be tegnap a Microsoft: nagy konkurensük, az Apple iPad táblagépén is elérhetővé teszik az Office programokat....
márc. 28
21:24
Tejben fürödtek egy szibériai sajtüzem dolgozói (ProfitLine)
Három hónapra bezáratta az orosz fogyasztóvédelmi hatóság a szibériai Omszki régió egyik sajtüzemét, mert az ott dolgozók az egyik üzemi kádat arra használták, hogy benne tejben fürödjenek, és az erről készült fotókat és videofelvételt az internetre is feltették.
márc. 28
21:30
Nisikori visszalépett, Djokovic döntős - Miami tenisztorna (Infostart)
Visszalépett elődöntős mérkőzésétől Nisikori Kej, így pénteki ellenfele, a világranglistán második szerb Novak Djokovic játék nélkül jutott be a fináléba a miami tenisztornán.
márc. 28
21:30
Welsz (Alternatív Energia)
Pápai Gábor karikatúrája.
márc. 28
21:30
Emelkedéssel zárta a hetet Amerika (Portfolio)
Bár a kereskedés első óráihoz képest veszítettek értékükből, csütörtöki zárószintjük felett zártak a vezető amerikai részvényindexek az elsősorban vállalati hírek által meghatározott pénteki...
márc. 28
21:30
Tatár vezető: a krími tatároknak el kell dönteni, hogy elfogadják-e a megszállást (ATV)
A krími tatárok előtt két út áll: vagy elfogadják a félsziget orosz megszállását vagy az elutasítás valamilyen formáját választják, és ebben a kérdésben a népcsoport legfelsőbb képviseleti tanácskozása, a Kurultaj szombati rendkívüli ülésén fog dönteni – mondta Ilmi Umerov bahcsiszeráji krími tatár vezető pénteken az MTI tudósítójának.
márc. 28
21:32
Labdarúgó NB I - Első tavaszi győzelmét aratta a Mezőkövesd (Infostart)
A Mezőkövesd első tavaszi sikerét aratva 1-0-ra nyert hazai pályán a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
márc. 28
21:32
Visszavonta antiszemitának talált trikóit a H&M; lánc (Alternatív Energia)
A pólót Izraelben is értékesíteni akarták.
márc. 28
21:42
Kitört a lime-kór, sose volt még ilyen drága a zöld citrusféle (444.hu)
Amerikában már 1250 forint kilója, pedig tavaly még csak 500 volt.

Keresés