Folytatódott a 2013-ban tapasztalt növekedés az online álláshirdetések piacán: az első negyedévben 40 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, mint tavaly ilyenkor.
Sajtóértesülések szerint több mint 13 milliárd dolláros ajánlatot tett a General Electric (GE) amerikai holdingvállalat a francia Alstom nagyvállalatra. Az Alstom részvényei a párizsi tőzsdén annak ellenére hatalmasat emelkedtek csütörtökön, hogy a cég egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban. Csányi szerint négy-öt bank is kivonulhat Magyarországról.
Szergej Sojgu, az orosz védelmi miniszter jelentette ezt be. Az ukránok katonai akcióira válaszul. Az ukrán hadsereg éppen közintézményeket foglal vissza az ország keleti részében, amiket szeparatista, oroszgyanús fegyveresek szálltak meg. A miniszter szerint a helyzet arra kényszeríti őket, hogy … Folytatás
Itt vagytok még? Nagyon magabiztos lehet a DK vezetése. Gyurcsány a tét! Én ugyan kételkedek benne, hogy betartaná az ígéretét, de Gyurcsány a hvg.hu szerint azt mondta az EP-választásról, hogy ha a pártja egyetlen helyet sem szerez, a pártvezetés a DK június … Folytatás
Sajnos nem Felcsúttal, hanem a még el sem készült Puskás-stadionnal, ami várhatóan 2018-ra lesz kész. 2020-ban ugyanis nem egyetlen ország, hanem több európai város rendezi majd közösen a labdarúgó Európa-bajnokságot. Ennek lenne egyik helyszíne Budapest. Az MLSZ csütörtökön három csoportmeccs, … Folytatás
Egy hetes mélypontra esett a forint az MNB bejelentése után - a pénzcsapot elzárják, de Magyarországot nem érinti - Hernádi szerint régóta húzódik az INA-ügy - eladták a Sanomát - kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarország ellen - Nézze meg itt >>
Sajtóértesülések szerint több mint 13 milliárd dolláros ajánlatot tett a General Electric (GE) amerikai holdingvállalat a francia Alstom nagyvállalatra. Az Alstom részvényei a párizsi tőzsdén annak ellenére hatalmasat emelkedtek csütörtökön, hogy a cég egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Barack Obama amerikai elnök néhány lépés erejéig egy Aszimo nevű, kis japán humanoid robottal futballozott csütörtökön. A gép fut, ugrik és kicsit ijesztően hangzik, de lő is. A valószínűtlen találkozás a tokiói Nemzeti Tudományos és Innovációs Múzeumban zajlott.
A baloldal kisebb pártjainak logója alatt jellemzően olyan politikusok nevét látja majd a választó a szavazólapon május 25-én, akik nem akarnak európai parlamenti képviselők lenni. Az InfoRádió átnézte az EP-választás listáit, feltérképezve a jelöltállítás pártonként változó szempontjait.
Az Orangeways csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul és kártérítési pert indít a BKK-val szemben, mert szerinte a központ az általuk már elnyert midibuszos pályázatot nyilvánította eredménytelennek 18 nappal később.
Ma délután tartotta éves rendes közgyűlését a Richter, melyen megszavazták a részvényenként 57 forintos osztalék kifizetéséről szóló javaslatot. Az 57 forintos kifizetéssel a Richter részvényei 1...
Az MSZP kérni fogja, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnöki posztját a frakció egyik képviselője tölthesse be - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Harangozó Tamás, aki a most záruló ciklusban frakcióvezető-helyettes volt a szocialistáknál.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azért nem tette közzé a Paks II-ről szóló háttérelemzéseket, mert azok döntés-előkészítő iratok. Per lett a dologból, ám most hirtelen nem találják a dokumentumokat...
Az ügyészség indítványára a bíróság hatályon kívül helyezheti a Rezesova-ügyben első fokon meghozott ítéletet, ez esetben pedig az eljárást előröl kell kezdeni. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint egyes esetekben a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a másodfokú bíróság az első fokon született döntést felülbírálja, ilyenkor pedig az eljárást meg kell ismételtetni.
A ma délutáni nem kompetitív tenderen további 11,26 milliárd forintnyi forrást vontunk be a 3 éves változó kamatozású államkötvényekből, tehát majdnem pontosan az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)...
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent interjúban.
A bevándorló-ellenesség a jobboldali szélsőségesek fő stratégiája, s az ezzel kapcsolatos megnyilvánulások gyakorta Európa legnagyobb etnikuma, a 12 milliós roma népesség ellen irányulnak - írta az európai parlament választásokról csütörtökön közölt elemzésében a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap. A The Jerusalem Post című izraeli újság pedig a Nemzetközi Élet Menete idei, pénteken…
Az OTP stabilitását az az elképzelhetetlen fejlemény sem rendítené meg, ha elveszítené minden oroszországi és ukrajnai befektetését - jelentette ki a bank elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.
Amíg nem születik jogerős döntés az ügyben, a nemzetközi fociszövetség (FIFA) felfüggeszti a Barcelona büntetését, melyet azért szabott ki, mert a katalánok megsértették a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat.
Ez volt a négyhónapos kölyök első nyilvános szereplése, erre így megalázta az anyja. A Leningrádi Állatkert vezetésének alighanem el kell gondolkodnia arról, hogy megtűri-e az intézményben ezt a fajta viselkedést, vagy legalább fegyelmi eljárást indít-e a magáról és anyai kötelességéről … Folytatás