Újabb véres családi dráma: a férj fényes nappal, a gyerekei szeme láttára lelőtte egy parkban a feleségét, majd kiment a temetőbe, hogy a fia sírján végezzen magával. A kamasz fiú két éve halt meg autóbalesetben.
Magyarország regionális pénzügyi központi szerepéről is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Tien Kuo-li, a Bank of China igazgatósági elnökének szombati megbeszélésén az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Kampány indult a Dél-Dunántúl női munkavállalóinak elvándorlása ellen a közelmúltban: a Lépj és maradj elnevezésű kezdeményezés résztvevői azt remélik, hogy megfelelő szakmai segítséggel a folyamat lelassítható, sőt idővel visszafordítható.
Váltóhiba miatt esett ki az időmérő edzésen a Red Bull négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, az eszközt pedig ki kell cserélni. Mindez azt jelenti, a versenyző öt helyes rajtbüntetést kap
A várható heves zivatarok miatt öt megyére másodfokú, kilenc megyére és a fővárosra pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra. Ebben a tizennégy megyében és a fővárosban jelentős mennyiségű csapadékra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Három munkás pénteken egy színpad összeállításán dolgozott, egy vezeték hozzáért a fémszerkezethez, mindhármukat megrázta az áram. Egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
200 ezer forintot fizetett egy ácsi banda egy tinilányért, akiből aztán prostit csináltak. A kiskorú lány a testét árulta, a pénzből pedig vígan megéltek.
London — Bár Katalin hercegné (32) megtehetné, hogy a világ legdrágább üzleteiben vásároljon, ahol még be is zárnak látogatása idejére, ő mégis maga vásárolja meg a nyilvános eseményeken is viselt öltözékeket, de nem érdemes senkinek ott posztolnia a butikok előtt, hátha összefut vele. Vilmos herceg felesége a digitális világ előnyeit használja ki. A Kensington Palota munkatársai szerint túl…
Az Ipartestületek Országos Szövetsége szerint újra kellene értelmezni a kisvállalkozásokat képviselő szervezet bevonásának feltételeit a jogalkotásba és az érdekegyeztetésbe.
Budapest – Megállíthatatlan a Ferencváros focicsapata! A zöld-fehérek tovább nyújtották nagyszerű bajnoki sorozatukat, hiszen a diósgyőriek ellen aratott 2-1-es sikerükkel immár zsinórban hetedik győztes meccsükön jutottak túl.
Egy hete stabilan emelkedik az Apple, köszönhetően a társaság jó gyorsjelentésének. Az árfolyam új maximumra kapaszkodott, ami a tavaly május óta tartó emelkedő trend megerősítését jelenti. A vállalat kedvező árazása és a közelgő részvényfelaprózás is segítheti a további emelkedést.
Konszolidáció jöhet az európai műholdas TV-piacon. A Bloomberg hírügynökség információi szerint a Nagy-Britanniában működő Brisitsh Sky Broadcasting (BSkyB) átvenné az irányítást a németországi Sky Deutschland AG és az olaszországi Sky Italia cégekben.
Macedóniában a szociáldemokrata ellenzék bojkottálta a parlament alakuló ülését szombaton, mert szerinte nem volt tisztességes az április 27-i választás.
Orbán Viktor és vendégei megérkeztek a Gundel étterembe, ahol a kormányfő magánvacsorán ünnepli az eskütételét. A számlát a miniszterelnök állja. A helyszínen tüntetők is megjelentek.
A magyar férfi röplabda-válogatott második mérkőzését is 3-0-ra nyerte meg a kecskeméti Európa-bajnoki selejtezőtornán: a szombati játéknapon a bosnyákokat múlta felül három sima játszmában.
Cristiano Ronaldo barátnőjét munka közben kapta le a paparazzo, aki minden szögből lefotózta a modell idomait. Irina a hawaii tengerparton borzolta a kedélyeket egy szál bugyiban.
Rettenetes kínokat élt át halála előtt egy ölőcsapda fogságába esett vizsla Kiskunhalason. A szétroncsolt lábú kutyát egy nap múltán találták meg, de sérülései gyógyíthatatlanok voltak, így el kellett altatni.
A hagyományos vírusirtó megoldásokat nem lehet "halottnak" tekinteni, azokat továbbra is a biztonságos védelmi rendszerek alapvető építőelemeiként kell kezelni. A kiberfenyegetések és a védelmi megoldások evolúciója ugyanakkor felgyorsult, technológiaváltás történt, és teljesen új típusú fenyegetések jelentek meg - derül ki a német G Data kiberbiztonsági vállalat MTI-hez eljuttatott tanulmányából.
ParaPortré címmel fotó és videópályázatot hirdet a Diákhitel Központ az egyetemi, főiskolai hallgatók számára. A vizsgaidőszak legizgalmasabb pillanatainak megörökítésével a nyár legnagyobb fesztiváljára is bejuthatnak a pályázók.
Idén tavasszal is megrendezi a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete (MKOE) hagyományos kaktuszkiállítását május 16. és 18. között a Füvészkertben, ahol a legritkább és legkülönlegesebb fajokból láthat bemutatót a közönség.
Folytatódik az állattartókat segítő nemzeti forrásból finanszírozott támogatások kifizetése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. A 19. héten az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint egyes zoonózisok megelőzése intézkedés kapcsán baromfi ágazat esetében 24,4 millió forintot, míg az egyéb állatfajok esetében 114 millió forintot…