Egy észak-koreai kormányzati propagandalap azzal fenyegette meg a szöuli védelmi minisztérium szóvivőjét kedden, hogy "hatalmás árat fog fizetni", amiért előző nap azt mondta, Észak-Koreának minél előbb el kéne tűnnie a Föld színéről
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség adatai szerint több mint 1800 helyszínen, közel 200 ezer önkéntes mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végzett el a szemétgyűjtési akcióban, tudósít a hirado.hu.
Az AT&T előrehaladott tárgyalásokat folytat az amerikai szatelit TV-szolgáltató, a DirecTV megvásárlásáról, a közel 50 milliárd dolláros felvásárlásra akár már heteken belül sor kerülhet. ...
A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál házkutatást tartottak a nyomozók január végén. A hivatal nem függesztette fel a kifogásolt pénztárgépek forgalmazását, bár közben igazságügyi szakértővel vizsgáltatta azokat.
Harmadszor rendez SPIRITUSZ címmel kreatív álláskeresők alkotásaiból kiállítást Csongrád megye munkaügyi központja. A tárlaton ezúttal közel harminc alkotó mutatkozik be, mintegy 70 alkotással, a legkülönfélébb műfajokban. A hétfő délután megnyílt kiállítást egészen május 25-ig láthatják majd az a tárlatot - írja a szegedcafe.
Az ukrán belügyminiszter szerint nem állítják le a terrorellenes hadmûveletet Kelet-Ukrajnában, közben a szakadár donyecki régió vezetõje a minél elõbbi saját hadsereg (és a...
Egy amerikai felderítő repülőgép is részt vesz a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet által elrabolt diáklányok felkutatásában - közölte hétfőn egy washingtoni kormányilletékes.
Felgyújtottak egy menetrend szerint közlekedő buszt Kína déli részén, s a lángoktól sokan megsebesültek. A gyújtogatással egy férfit gyanúsítanak, aki a helyszínen életét vesztette, ő az egyetlen halálos áldozat - közölték kedden a hatóságok.
Az ukrán válság alakulásának tükrében egyre kevesebben gondolják, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók vagy fenyegetések bármiféle elrettentő erővel bírnának. Az Európa területét érintő esetleges további orosz agresszió megfékezésére a Nyugatnak hosszú távú megoldást találnia, ezért érdemes fontolóra venni Finnország és Svédország felvételét a NATO-ba - írta elemzésében a Foreign Affairs…
Áprilisban 53,5 millió forint összegben emelt alaptőkét a Business Telecom Nyrt. (BTel) és ezzel négy hónap alatt majdnem megduplázta a saját tőkéjét, mely így 3,8 milliárd forintra emelkedett. A...
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Csigaházformájú és a korábbinál majdnem hatszor nagyobb épületbe költözik Sanghaj városának természettudományi múzeuma, amely kategóriájában a legnagyobb a szárazföldi Kínában - írja az MTI. ...
Történelmi csúcsra, vagy annak közelébe emelkedtek a nyugati vezetõ tõzsdék a lassan szokásosnak mondható orosz-ukrán feszültség, illetve a kínai lassulással kapcsolatos félelmek...
A befektetések után fizetendő adók és járulékok optimalizálásával tovább növelhető a befektetések hozama. Nemcsak azt érdemes tehát megnézni, hogy milyen befektetési eszközökbe helyezzük el megtakarításainkat, de azt is, hogyan lehet mérsékelni az adó- és járulékterheket. Ezzel a megtakarításon elért minden öt forint hozamból nem csak négy, de mind az öt forint a zsebünkben maradhat – tanácsolja…
Attól függően, hogy Vlagyimir Putyin milyen további lépéseket tesz, a nyugati országoknak rendelkezésükre áll az eszköz arra, hogy teljesen kizárják Oroszországot a nemzetközi pénzügyekből, és ez nem más, mint a Swift-rendszer - írja a Financial Times európai kiadásának keddi számában Wolfgang Münchau.
Első ízben neveztek ki katonanőt egy ENSZ-békefenntartó misszió élére, a norvég Kristin Lund vezérőrnagy a világszervezet ciprusi kontingensének vezetését veszi át.
Első ízben neveztek ki katonanőt egy ENSZ-békefenntartó misszió élére, a norvég Kristin Lund vezérőrnagy a világszervezet ciprusi kontingensének vezetését veszi át
Fantasztikus gólt szerzett a szlovén Olimpija 19 éves középpályása, Jaka Corn a Triglav elleni bajnokin. A mindössze élete második profi meccsét játszó focista 35 méterről lőtt óriási bombagólt a bal felsőbe.
Áprilisban -0,1 %-os volt az egy évre visszatekintő drágulás - jelentette a KSH. Az elemzők előzetesen 0,2%-os inflációt vártak a márciusi 0,1% után, egyetlen közgazdász várt pont -0,1%-ot. A magyar...
Egy általános iskola köteles felvenni azt a tanulót, akinek lakóhelye (ennek hiányában tartózkodási helye) a körzetében található. Tehát törvénytelen a körzetes gyerekek elutasítása....
Iráni kormánytagok szerint a Nyugat szíriai stratégiája végzetes lehet Európa számára. Teherán szerint az amerikaiak felbátorították a radikális szunnitákat, és a Szíriából hazatérő nyugat-európai dzsihádisták már az öreg kontinenst fenyegetik.
Deutsch Tamás semmilyen kritikán nem sértődik meg. Sokféle kisebbségnek és néhány fontos többségnek is tagja. A Jobbik szerinte ugyanolyan szélsőséges, mint a baloldal, a békemenet pedig – legalábbis az utolsó – az Európai Unió melletti kiállás volt. Döcög az EP-kampány.
Tízből négy olvasó illegális forrásból is töltött már le e-könyvet - derül ki abból a felmérésből, amelyet a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készített a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a fesztivált rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).