Kétszázhetvennégyre nőtt a nyugat-törökországi bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak a száma, és mintegy 150 bányászról még mindig nem lehet még tudni, hogy életben van-e - közölték szerda éjjel a török hatóságok.
Újabb 65 milliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba áprilisban, ami kevesebb, mint az előző hónapokban, de így is jelentős összeg. Az abszolút hozamú, a rövid kötvény és a vegyes alapok voltak a legnépszerűbbek. Az előző hónapoktól eltérően most tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget helyeztek el az alapokban devizában is.
A Rába Nyrt. módosította első negyedéves gyorsjelentésének közzétételét, így csütörtökön publikálja majd az első három hónap eredményeit - közölte a társaság szerdán a BÉT honlapján.
Norvégia magyarországi követe azt mondta a Világgazdaságnak, egyelőre nem tárgyalnak a magyar kormánnyal, mert a norvég kormány most azt várja, hogy a kormány reagáljon a felfüggesztéssel kapcsolatos pénteki levélre.
Áramellátási zavar miatt pótlóbuszok járnak az M1-es metró vonalán a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között - közölte csütörtök reggel a Budapesti Közlekedési Központ.
Az agglomerációba költözők közül sokan rosszul mérik fel az ingázás járulékos költségeinek mértékét, pedig a bejárás anyagi vonzata miatt hosszabb távon akár több millió forinttal is olcsóbb lehet...
Az oktatási tárca szerint volt lehetőség jogorvoslatra az angol érettségi miatt, de ezzel a diákok nem éltek. A diákok továbbra is azt állítják, sok helyen érthetetlen hangminőségű volt a szöveg, amit értelmezniük kellett volna. Az érettségizők jövő szerdára tüntetést szerveztek és megismételt vizsga kiírását követelik. Részletek a videóban.
Áramellátási zavar miatt pótlóbuszok járnak az M1-es metró vonalán a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között - közölte csütörtök reggel a Budapesti Közlekedési Központ.
Összesen 31 belga sörfőzde több mint 150 sörét, köztük 50 csapolt sört kóstolhatnak meg a vendégek az V. Belga Sörfesztiválon, amely idén új helyszínre, a Bálna Budapestbe költözik május 16. és 18. között.
Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat csütörtökön az egy hónapja elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya és a legénység három tagja ellen.
Idén eddig 246 orvos, 50 fogorvos, 133 ápoló, 17 gyógyszerész, 9 szülésznő és 22 egyéb egészségügyi dolgozó döntött úgy, hogy hosszabb vagy rövidebb időre hátat fordít a magyar egészségügynek, írja a vg.hu.
Harcok bontakoztak ki szerda este ukrán katonák és fegyveres szakadárok között a kelet-ukrajnai Kramatorszk közelében - jelentette a kijevi média az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva.
Ebben a félévben még két napig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2014/2015-ös tanév őszén juthat pénzhez, írja az edupress.
Németországban a családügyi minisztérium a házi és ház körüli munkák elvégzésére vállalkozó szolgáltatókat és az ilyen szolgáltatásokat kereső családokat összekapcsoló portált tervez elindítani.
Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló új nyilvános koncessziós pályázati kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani - közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.
2018-ban Magyarország rendezi a fiatal szakemberek európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt - tájékoztaott Fekete Balázs, Magyarország hivatalos delegáltja a WorldSkills Europe nemzetközi szervezet közgyűlésének szerdai döntéséről.
Somogy megyében több vasútvonalon is késnek a vonatok kidőlt fa, illetve felsővezetéki zárlat miatt - közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel. A kora reggeli tájékoztatáshoz képest a reggeli órákban további dél-dunántúli szakaszokról közölte a vasúttársaság, hogy az időjárás miatt fennakadásokra kell számítani.
A kelet-ukrajnai Kramatorszk város közelében az éjszaka folyamán harcok folytak - közölte az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva az Interfax hírügynökség. Közben a magát önálló köztársaságnak kikiáltó két szakadár terület közös államot akar létrehozni, más Moszkva-barát térségekkel együtt. Szvetnik Endre összefoglalója.
Kína segítséget kért a nemzetközi közösségtől terrorellenes küzdelméhez azt követően, hogy egy magát Turkesztáni Iszlám Pártnak (TIP) nevező iszlamista csoport videoüzenetben vállalta magára az északnyugat-kínai Urumcsiban hetekkel ezelőtt elkövetett öngyilkos merényletet - számolt be a kínai média csütörtökön, a kínai külügyi szóvivőre hivatkozva.
Tegnap késő este tette közzé az MSCI a szokásos májusi féléves index felülvizsgálatának eredményeit, ez azonban az MSCI Magyarország index esetében nem hozott változást az összetételt illetően. ...
A jobbikos Kovács Béla EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a magyar legfőbb ügyész az Európai Parlamenttől - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a politikus után kémkedéssel gyanúja miatt nyomoznak, de a főügyészség szóvivője csak annyit közölt, súlyos bűncselekmény miatt nyomoznak Kovács ellen, de részleteket a nyomozás természete miatt nem közölt. Kovács Béla csütörtök délután…
A társasági adótörvény számos adózás előtti eredményt módosító tételt fogalmaz meg, amelyek közül különösen említésre méltók a nem realizált árfolyamkülönbözet elszámolására vonatkozó rendelkezések. Cikkünkben ezeket vesszük sorra példákon keresztül.
A gyorsuló ütemű klímaváltozás komoly fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra és az egyben a globális politikai konfliktusok katalizátora is - állapította meg egy, a The New York Times által szerdán ismertetett amerikai katonai tanulmány.
A Rába Csoport konszolidált, csoportszintű árbevétele 2014 első három hónapjában 11,8 milliárd forintot ért el, ami 3,5 százalékos növekedést jelent 2013 hasonló időszakához viszonyítva. A vállalatcsoport 1 milliárd forintot meghaladó EBITDA-val és 444 millió forintos üzemi nyereséggel zárta az első negyedévet. A tavalyi kimagasló cash-flow termelés idén is folytatódott 2 222 millió forint…
Az agglomerációba költözők közül sokan rosszul mérik fel az ingázás járulékos költségeinek mértékét, pedig a bejárás anyagi vonzata miatt hosszabb távon akár több millió forinttal is olcsóbb lehet...