A Fehér Ház nem lát kivetni valót abban, hogy Hunter Biden, Joe Biden alelnök fia a legnagyobb ukrán – magánkézben lévő – földgázkitermelő, a Burisma Holdings igazgatósági tagja lett. Egy magas rangú amerikai etikajogász ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy nem a legszerencsésebb lépés a jelenlegi helyzetben...
Több mint 7%-ot száguldott a Cisco Systems árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette negyedéves számait. Az erős amerikai és észak-európai értékesítéseknek...
A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.
Az első negyedévben 11,8 milliárd forint volt a Rába csoportszintű, konszolidált árbevétele, ami 3,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - közölte csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésében a Rába Járműipari Holding Nyrt a Budapesti Értéktőzsde honlapján .
A Pannon Borrégió Egyesület és a Pécsi Borozó szerkesztősége 2014-ben hetedik alkalommal rendezte meg a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt. A régió négy borvidékének (Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány) legjobb borai mérettettek meg a versengésen, ahol a zsűri döntése alapján alakult ki a régió borválogatottja.
Jelenleg nem folynak tárgyalások a magyar és a norvég fél között abban az ügyben, amely miatt Oslo felfüggesztette a Norvég Alap még folyamatban lévő 11 programja közül kilencben a támogatások kifizetését - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Hárommilliárd forintnyi borkészletének értékesítését függesztette fel a Tokaj Kereskedőház Zrt., előzetes vizsgálatok ugyanis arra utalnak, hogy a korábbi vezetések idején alkalmazott „borkészítési” technikák vagy a nyilvántartások hibás kezelése miatt a készleten levő boroknál jelentős lehet azoknak a tételeknek az aránya, amelyek a társaság és a Tokaji elnevezés érdekében nem értékesíthetők -…
A japán gazdaság első negyedévi növekedési üteme meghaladja a megelőző majdnem három év azonos időszakának adatait negyedéves összevetésben, elsősorban annak a hatására, hogy meglódult a lakossági kiadás a forgalmi adó április 1-jei emelése előtt.
Több mint 7%-ot száguldott a Cisco Systems árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette negyedéves számait. Az erős amerikai és észak-európai értékesítéseknek...
Nem akarnak elmenni a romák Miskolcról azután sem, hogy az önkormányzat az alacsony komfortfokozatú lakásokból kiköltöző és a várost elhagyóknak másfél-kétmillió forintos támogatást szavazott meg. A romák most a házaik falára felszögelt, vagy az ablakokba kitett táblákon, és a házak falára felírva jelzik, hogy maradnak Miskolcon. Részletek a videóban.
Az újabb mindenkori csúcsokon elbizonytalanodtak a piaci szereplők, így a tegnapi amerikai kereskedésben kisebb profitrealizálás jellemezte a kereskedést. A japán indexek annak ellenére gyengén...
Budapest három helyezést javított és a 17. helyen végzett a világ legkedveltebb konferenciahelyszíneinek rangsorában a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (ICCA - International...
A menedzsment által előre jelzettnél korábban, már tavaly nyereséges lett a CIG Pannónia, és az idei első negyedéves számok alapján úgy tűnik, a jó széria tovább folytatódik: a biztosító zsinórban...
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Népszabadság arról ír, hogy felfüggesztette hárommilliárd forintnyi borkészletének értékesítését a Tokaji Kereskedőház Zrt.
A Veszprém megyei Bakonyban lévő Kab-hegyen, 141 kilométer per órás széllökést mértek, míg csütörtök hajnalban 115 km/h sebességgel süvített a szél Baranyában, miközben Budapesten egyelőre „csak" 86 kilométer/órás erősséget mért a szélmérő.
Az első negyedévben a japán gazdaság (éves alapon) 5,9%-kal bővült. A várakozásoknál gyorsabb növekedés jó hírét beárnyélkolja, hogy az áfa-emelés miatt előrehozott fogyasztás hatása jelentős, ám...
Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat csütörtökön az egy hónapja elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya és a legénység három tagja ellen.
Ausztria irányába tervezik vezetni a Déli Áramlat európai gázvezeték magyarországi szakaszát - olvasható a Gazpromelnökének budapesti tárgyalásáról kiadott szerdai moszkvai sajtóközleményben. ...
A 14 céget működtető vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai társaság milliárdos nagyságrendben károsította meg a költségvetést, és munkaerő-kölcsönzés címén manipulált munkavállalóival, akik után járulékot sem fizetett. Jelenleg 15 gyanúsított van az ügyben, hárman előzetes letartóztatásban vannak – közölte honlapján a NAV.
2014 tavaszán a Futureal megvásárolta a tököli Sziget Centert. A befektető további fejlesztéseket tervez a kiskereskedelmi központtal kapcsolatban. "Az elmúlt években Partnerségi Programunk...
Az elmúlt napok emelkedését, illetve a Dow és az S&P 500 indexek esetében elért új történelmi csúcsok elérését követően a befektetők az elért nyereségek realizálása mellett döntöttek.
A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Moszkva iránt erősen elkötelezett politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést.
A várt enyhe növekedés helyett stagnált a francia GDP az idei első negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva - derült ki a francia statisztikai hivatal által közzétett adataiból. Európában ma...
Hárommilliárd forintnyi borkészletének értékesítését függesztette fel a Tokaj Kereskedőház Zrt., előzetes vizsgálatok ugyanis arra utalnak, hogy a korábbi vezetések idején alkalmazott "borkészítési" technikák vagy a nyilvántartások hibás kezelése miatt a készleten levő boroknál jelentős lehet azoknak a tételeknek az aránya, amelyek a társaság és a Tokaji elnevezés érdekében nem értékesíthetők....
A köztévé reggeli műsorának vendége volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a tárcavezető arról is beszélt, hogy várakozásai szerint 3% körül vagy a...
Mintegy ötszáz ingatlant védenek a kicsapódó hullámoktól a Balaton déli partján, a viharos erejű szél okozta károk miatt Somogy megyében több mint 80 esetben riasztották a tűzoltókat szerda délután óta - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtök reggel az MTI-vel.
A lépés nem függ össze a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet által elrabolt több mint 200 iskolás lány kiszabadítására irányuló erőfeszítésekkel