Egy Boeing 737-as pilótafülkéjének pontos mását hozta létre a brit férfi. Feleségét hidegen hagyja ura különös hobbija, amely kiürítette a családi kasszát.
A pálinka nemzeti kincs – jelentette ki Fazekas Sándor. Olyan hungarikum és világhíres magyar ital, amely egyre inkább keresett bel- és külföldön egyaránt – tette hozzá
A szem nem csupán a lélek tükre, egészségi állapotunkról is sok információt árul el - és itt nemcsak a szemmel kapcsolatos betegségekről van szó, mint például zöld- vagy szürkehályog, hanem szisztémás betegségekről is, mint a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. Ezeknek a betegségeknek az előjelei már láthatóak lehetnek a szemen vagy a szemkörnyéken jóval azelőtt, hogy…
Ismét tudtak járni egy új, emberi őssejtekkel végzett terápia után szklerózis multiplextől járásképtelen állatok - derült ki egy amerikai tanulmányból. Az eredmény az emberi betegség gyógykezelésének új irányát jelentheti.
A Beszélj róla! projekt keretében elindult egy honlap, amelyen gyermekkori szexuális bántalmazást átélő áldozatok név nélkül oszthatják meg a történetüket. A projekt célja mind egyéni, mind társadalmi szinten megtörni a témát övező hallgatást - közölték a programot gondozó Anoni Mara Társaság tagjai hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Minden idők legdrágább válása lett Dmitrij Ribolovljevé: az orosz oligarcha nejének 4 milliárd svájci frankot (ezer milliárd forintot) ítélt meg egy genfi bíróság a Le Temps című újság hétfői híre szerint.
Az Alteo árbevétele 17, nyeresége 9 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 1,7 milliárd forintos árbevétel mellett 338 millió forint kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyereséget (EBITDA) ért el a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közölt beszámoló szerint.
Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében, akik egy-egy állatért átszámolva több tízmillió forintot is hajlandók fizetni.
Clarence Seedorf januárban került az AC Milan vezetőedzői posztjára, s bár a minap Silvio Berlusconi tulajdonos úgy nyilatkozott, hogy nem volt hibás döntés a kinevezése, ám a jövője továbbra is kérdéses.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy évre felhagy a versenysporttal Aszada Mao, a japánok háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázója, aki 50 százalék esélyt lát arra, hogy később visszatér a jégre.