2014. május 27. kedd

máj. 27
20:08
Akkora siker Egyiptomban az elnökválasztás, hogy egy nappal meghosszabbították (444.hu)
Mintha amúgy nem lenne teljesen mindegy – győzni úgyis az az Abdel-Fatah al-Szíszi fog, akinek a vezetésével a hadsereg tavaly átvette a hatalmat. De sokan panaszkodtak, hogy eddig még nem sikerült rá szavazniuk, és nehogy már kimaradjanak a diadalból. (Via … Folytatás
máj. 27
20:15
Rútul néz ki a balesetben összeégett nő arca (BorsOnline)
Testfelületének több mint fele megégett az asszonynak, most mégis arra kell várnia, hogy eldőljön a huzavona: ki állja a helyreállító műtétek költségeit.
máj. 27
20:15
Amerikába hívják Takáts Tamást (Blikk)
máj. 27
20:15
Áfonyás-kókuszos pite (Mindmegette)
Hozzávalók egy 18x28 cm-es tepsihez: A tésztához: 10 dkg vaj 20 dkg liszt 1 teáskanál sütőpor 5 dkg cukor 2 tojássárga A töltelékhez: 7 evőkanál málnalekvár 15 dkg kékáfonya 3 tojásfehérje 10 dkg cukor 15 dkg kókuszreszelék
máj. 27
20:15
Keveset adott, sokat elvett a kormány (Alternatív Energia)
Ezer milliárd forintnyi terhet okozott a családoknak a közműdíjak központi szabályozása.
máj. 27
20:15
Meglepően jó minőségűek Európa strandjai (Pénzcentrum)
A 22 ezer vizsgált strand és fürdő túlnyomó többsége kitűnő minősítést kapott....
máj. 27
20:17
VV Viki nevében keresnek pasit (Blikk)
máj. 27
20:24
Kedvezményes áfakulcs a sörre. Lehetséges? (Adózóna)
Furcsa adószabályok minden államban előfordulnak. Még Németországban is – derül ki egy lapszemléből.
máj. 27
20:33
Dél-koreai befektetők érkezhetnek Magyarországra (Infostart)
A hazai startup és innovatív technológiát képviselő cégek és dél-koreai befektetők együttműködésének elősegítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot a Nemzeti Innovációs Hivatal és a KDB Bank képviselői - mondta az InfoRádiónak Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.
máj. 27
20:33
Nyugdíjasokat vár szexelni a köztévé (BorsOnline)
Hogyan lehet a szex művészetét a legszemléleletesebben oktatni? Természetesen szexszel, azaz a gyakorlat megmutatásával képekben. A német közszolgálati egyes csatorna, az ARD most nyugdíjasokat keres dokumentumsorozatához. Az idős(ödő) párok egyikének szexelnie is kell a kamera előtt.
máj. 27
20:33
Mi lesz az óbudai építési törmelékkel? (Infostart)
Várhatóan június végére a kiegészítő munkálatokkal is végeznek az 1-es villamos felújításának északi szakaszán, így addigra a szentendrei úti felüljáró alatt található építési hulladékot is elszállítják.
máj. 27
20:33
Meghalt a világ legkövérebb embere (Infostart)
eghalt a mexikói Manuel Uribe, a világ valaha legkövérebb embere, akinek súlya egy ponton elérte az 597 kilogrammot.
máj. 27
20:33
Őrizetbe vették az EBESZ-megfigyelőket Donyecknél (Metropol)
A csoportnak egy ellenőrző pontnál veszett nyoma, amikor visszatérőben volt Luhanszkból Donyeckbe.
máj. 27
20:33
Égi áldás (Metropol)
„A világűrből közvetlenül nyert villamos energia hasznosításának gondolata több mint hatvan éve vetődött föl először.”
máj. 27
20:33
Fél pályán megindult a forgalom az M1-esen (Alternatív Energia)
A mentőszolgálat későbbre ígért tájékoztatást.
máj. 27
20:33
Szakértő: nagy a jelentősége, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke (hirado.hu)
Korábban a néppárti Jean-Claude Juncker és a szocialista Martin Schulz is jelezte: a vasárnapi választások eredményei alapján igényt tart az elnöki pozícióra.
máj. 27
20:33
Túl jó a hangulat - Adják az aranyat (Portfolio)
Több mint 2 százalékot esett ma az arany árfolyama, amiben a kedvező befektetői hangulat és technikai okok is szerepet játszottak. 3 havi mélypontra esett az arany árfolyama, csak ma közel 2...
máj. 27
20:33
Obama támogatást ajánlott Porosenkónak (ATV)
Az ukrán biztonsági erők teljes mértékben átvették az ellenőrzést a donyecki repülőtér fölött kedden, ugyanakkor a város közelében ismeretlenek őrizetbe vették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőit. Barack Obama amerikai elnök támogatást ajánlott Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök egységteremtő törekvéseihez, miközben Oroszország az ukrajnai…
máj. 27
20:35
Ismét áll a Sziget Eye (Infostart)
Egész októberig megszakítás nélkül vehető igénybe a 65 méter magas "Sziget Eye" óriáskerék az Erzsébet téren. A tavaly népszerűvé vált belvárosi látványosság idei működéséről Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője beszélt az InfoRádiónak.
máj. 27
20:35
Gyengült kedden a forint (hirado.hu)
Az eurót este háromnegyed nyolckor 303,42 forinton jegyezték.
máj. 27
20:37
Kifizetési kérelmeket nyújthatnak be a tejágazat szereplői (hirado.hu)
A támogatási program idei keretösszege mintegy 8 milliárd forint.
máj. 27
20:39
Honnan tudjuk, hogy átvernek? On-line kaszinók, on-line fogadások (ProfitLine)
A pénz varázsánál olykor semmi sem nagyobb, különösen ha egyszerűen online hozzáférhető a számítógépünkön vagy a mobil eszközünkön. Így nem csoda hát, hogy az online szerencsejátékok és fogadások világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. De csakúgy, mint a mindennapokban, az online térben is sok csalóval találkozhatunk. Hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés összeállítottunk egy…
máj. 27
20:39
Schilling meg merte törni a közös közöny negédességét (444.hu)
Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetőjének válasza A végén csak elsült a buzicsont a Katonában című cikkünkre.
máj. 27
20:41
Végre ezt is megértük: az átlag amerikai vállalatigazgató keresete elérte az évi tízmillió dollárt* (444.hu)
És egy ehhez egyáltalán nem kapcsolódó hír: a Financial Times szerint Thomas Pikettynek nincs igaza, nem is nagyobbak minden korábbinál a vagyoni különbségek.
máj. 27
20:51
Tanácsok a parlagfű elleni védekezéshez (hirado.hu)
A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint számos lehetőség áll a gazdák rendelkezésére a vetés után, kelés előtt és kelést követő időszakban is.
máj. 27
20:51
NB I: Ralf Zumdickkal szerződést hosszabbított a Ferencváros (Agroinform)
A Ferencváros másodedzője, Ralf Zumdick jövő nyárig meghosszabbította szerződését.
máj. 27
21:09
Ennél undorítóbb módon egy nő sem lehetne szebb (BorsOnline)
Bevállalná, hogy egy tucat, nyálkás csiga csússzon-másszon az arcán, ha így varázsolhatná fiatalabbá arcbőrét? Nézze meg a képeket, mielőtt felelőtlenül ígérgetne.
máj. 27
21:09
Huszonöten sérültek meg az M1-esen (Blikk)
máj. 27
21:09
Gyermeket szült a börtönben a halálra ítélt nő (Metropol)
A fiatal keresztény nőt május közepén hitehagyás miatt ítélték halálra Szudánban.
máj. 27
21:09
OECD: az elhízottak arányának növekedése és a gazdasági válság összefügg (hirado.hu)
A gazdasági válság és az elhízottak arányának növekedése a fejlettebb országokban összefüggést mutat - állapította meg az OECD új jelentése.
máj. 27
21:09
Kislányt szült a halálra ítélt keresztény nő Szudánban (ATV)
Gyermeket szült a kartúmi börtönben egy fiatal keresztény nő, akit május közepén hitehagyás miatt halálra ítéltek Szudánban - közölte kedden egy nyugati diplomata.
máj. 27
21:11
Klein Dávid végleg feladta az Everest meghódítását (BorsOnline)
Ezzel véget ért a SPAR Everest Expedíció. Az időjárási viszonyok meggátolják a hegymászót abban, hogy az idén még egyszer megpróbáljon feljutni a világ legmagasabb hegycsúcsára.
máj. 27
21:11
Viharzóna söpört végig Észak-Kelet Magyarországon - videó (hirado.hu)
Nógrád, Borsod és Heves megyében is több helyen alakult ki felhőszakadás.
máj. 27
21:12
Médiakampányra írt ki milliárdos közbeszerzést a VM (ProfitLine)
Négy részben összesen nettó 1,4 milliárd forint keretösszegben írt ki nyílt közbeszerzést a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap kapcsán ellátandó médiavásárlási, nyomdai, rendezvényszervezési és stratégiai kommunikációs feladatokra - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
máj. 27
21:12
Szívós folytathatja, a Barca beáldozná Alvest a PSG-sztárért - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
máj. 27
21:12
Jó ötlet volt stadiont építeni Debrecenben, most már csak 10-11 ezer nézőre van szükség meccsenként (444.hu)
A DVSC klubigazgatója szerint majd a jegyeladások behozzák a nagy pénzt a csapatnak.
máj. 27
21:13
Folytatódhatnak az MSZP elleni támadások a baloldalon (hirado.hu)
Az EP-választás a főpolgármester-jelölésre is hatással lehet: elemzők szerint az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak most már egyáltalán nem érdeke, hogy az MSZP-s jelöltet támogassa.
máj. 27
21:14
Az eladást javasolják a válságban lévő F1-es csapatnak (Sport365)
A korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan azt tanácsolja Peter Saubernek, hogy kövesse példáját, azaz még időben adja el Forma-1-es alakulatát. Az ír szakember szerint a svájci istálló már nem tudja ledolgozni a szerény költségvetésből adódó hátrányát.
máj. 27
21:14
A Kisalföld Volán busza karambolozott, 25 sérült van (444.hu)
Egy tartálykocsival ütközött a busz az M1-es autópályán Komáromnál. 24 embert könnyebb sérülésekkel a győri és a tatabányai kórházba vittek, egy embert a helyszínen láttak el a mentősök. (MTI)
máj. 27
21:15
Ban Ki Mun békés eszközök alkalmazására szólította fel Ukrajnát (hirado.hu)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította az ukrán hatóságokat, hogy kizárólag békés eszközökkel állítsák helyre ellenőrzésüket az ország keleti része felett.
máj. 27
21:16
Csak 9800 amerikai katona marad Afganisztánban (444.hu)
Obama elnök magyar idő szerint késő este várhatóan azt jelenti be, hogy 2014 végre 9800-ra csökken az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák száma, 2015 végére már csak 4900 katona marad a fővárosban, Kabulban és a bagrami légibázison. 2016-ra szeretnék azt a … Folytatás
máj. 27
21:27
Devizapiac - Gyengült kedden a forint (Infostart)
Gyengült kedden a forint, az eurót este háromnegyed nyolckor 303,42 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kora reggeli 302,80 forinttal.
máj. 27
21:27
Ismét erdélyi látogatásra érkezett a brit trónörökös (Infostart)
Ismét erdélyi magánlátogatásra érkezett Károly herceg - közölte a Mediafax hírügynökség.
máj. 27
21:27
Megkezdődött a kötetlen EU-csúcs (Infostart)
Megkezdődött kedd este Brüsszelben az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek kötetlen vacsorája, amelynek az a célja, hogy megvitassák a vasárnap lezárult európai parlamenti (EP-) választások, valamint az ugyancsak vasárnap lebonyolított ukrajnai elnökválasztás kimenetelét. Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök van jelen.
máj. 27
21:27
Ismét Erdélybe érkezett Károly herceg (Metropol)
A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik.
máj. 27
21:27
Felborult egy autó Kecskeméten (Metropol)
Két gyerek és az autót vezető édesanyjuk megsérült.
máj. 27
21:27
Felfüggesztett börtönt kapott a vámospércsi állatkínzó (hirado.hu)
Egy év 4 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte gyorsított eljárásban a Debreceni Járásbíróság kedden azt a férfit, aki a múlt héten négy kölyökkutyát dobott élve a háza melletti emésztőgödörbe Vámospércsen. Az állatok megfulladtak - közölte a debreceni törvényszéki szóvivő.
máj. 27
21:28
Jövőre 9800 amerikai katona marad Afganisztánban (ATV)
Az Egyesült Államok 2014 végén 9800 katonát hagy hátra Afganisztánban, ezt a létszámot 2015-ben a felére csökkenti és 2016 végéig az összes harcoló egységét kivonja onnan - jelentette be kedden Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében.
máj. 27
21:29
Új futópályát avattak a Városmajorban (Infostart)
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere avatta fel kedden este a városmajori parkban épített új, rekortán borítású futópályát.
máj. 27
21:29
Iskolások bukkantak a múmiára (Infostart)
Egy jó állapotban fennmaradt, legalább hétezer éves múmiát találtak Chilében régészeti tagozatos általános iskolások egy osztálykiránduláson.

Keresés