2014. május 27. kedd

máj. 27
15:09
Hat évet kapott egy volt cseh miniszterhelyettes (hirado.hu)
Hatéves szabadságvesztésre ítélték kedden Prágában Vladimír Siska volt munkaügyi és népjóléti miniszterhelyettest a közbeszerzésekkel való visszaélésekért és zsarolásért.
máj. 27
15:09
Coaching az idővel - ismerd meg, alakítsd át, szelídítsd meg! (HR Portál)
Napjaink vezetőinek nemcsak a rájuk nehezedő feladatokkal, és a szerepkör küzdelmeivel kell nap, mint nap szembe nézniük. Ezen felül sokszor komoly kihívást jelent számukra a rendelkezésre álló idő, illetve annak gazdaságos felhasználása is. Menedzselni a feladatokat, rangsorolni, delegálni, döntéseket hozni… mindezt maximális precízséggel, a lehető legrövidebb idő alatt. Hogyan lehetünk ebben…
máj. 27
15:10
MNB: az nhp-ban résztvevők fele nem vett volna fel hitelt a program nélkül (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) új hitelt felvevő cégek mintegy fele egy felmérés során úgy nyilatkozott, hogy az nhp hiányában nem vett volna fel kölcsönt - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten, a Privátbankár.hu "Versenyképesség 2014" szakmai konferenciáján.
máj. 27
15:10
Mit igyunk kánikula idején? Csapvíz kontra ásványvíz (WebBeteg)
A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges - napi 2-4 liternyi - folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan kell figyelni.
máj. 27
15:10
Ide fekteti pénzét a Manchester legendás edzője (Portfolio)
Alex Ferguson úgy gondolja, nem csak edzőként lehet sikeres: ezúttal a világ élvonalába tartozó focicsapat helyett egy startupba fekteti a bizalmát. A Manchester legendás ex-edzője egy előre fizetett...
máj. 27
15:10
Ennyi bírságra számíts, ha késtél az adóbevallással (Pénzcentrum)
Évről évre csökken azok száma, akik késnek az adóbevallással...
máj. 27
15:10
Kínai író kapja idén a Franz Kafka-díjat (Metropol)
Jen Lien-ko annak a kínai írógenerációnak a tagja, amelyhez a Nobel-díjjal kitüntetett Mo Jen is tartozik.
máj. 27
15:10
Sopron, Sárvár, Szigetköz – Gyönyörű változatosság (Metropol)
Egy hét is kevés lehet Sopron, Sárvár és a Szigetköz felfedezésére, hiszen egyenként is több napra elegendő látnivalót és kalandot kínálnak.
máj. 27
15:10
Baka András kirúgása: megint elkaszálta Magyarországot Strasbourg (ATV)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót a strasbourgi testület szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.
máj. 27
15:10
A bravúrszezon új szerződést hozott a Liverpool edzőjének (Sport365)
A Liverpool hétfőn hosszú távú szerződést kötött menedzserével, Brendan Rodgersszel.
máj. 27
15:10
Egyre közeledik a Lancia halála, 2 év múlva itt a vég (Auto Pult)
Nemrégiben már hírül adtuk, hogy a Lancia szép lassan leépíti kínálatát, s az Ypsilont meghagyva egymodelles gyártóvá töpörödik, ráadásul mindezt csupán Olaszországra fókuszálva teszi. Nem nehéz belátni, hogy egy modell egy országban való forgalmazása burkoltan a márka totális bedöntését jelenti, lényegében csupán a márkanevet nem ölik meg.
máj. 27
15:10
Roland Garros: Li és Ivanovics is megszenvedhet a győzelemért (Agroinform)
A francia nyílt teniszbajnokság keddi játéknapján Li Na és Ana Ivanovics dolgát megnehezíthetik a hazai teniszezők.
máj. 27
15:10
Kazahsztánban jetiből készül az energiaital (444.hu)
A 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. kiküldött tudósítója jelenti Almatiból: Pont olyan, mint a Hell.
máj. 27
15:11
Vállalkozások figyelem: újabb határidő (Infostart)
Újabb fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság, a kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknak június 2-ig kell közzétenni számviteli beszámolójukat, a társaságiadó-alanyoknak pedig a tavalyi társaságiadó-kötelezettségükkel kell elszámolni.
máj. 27
15:11
Választások után, jegybanki döntések előtt - gyengülhet az euró? (Privátbankár)
A várakozásnak megfelelően vegyesen nyitottak kedden a fontosabb nyugat-európai tőzsdék, mi várható ma?
máj. 27
15:11
Bölcsődések lettek a genetikai csodák (BorsOnline)
A kis Caroline, Alexis, Elisha és Darcy orvosi történelmet írt 2013 márciusában, miután ők lettek az első négyes ikrek, akik egyetlen petesejtből születtek.
máj. 27
15:11
Horror! Megverték, levizelték a 13 éves fiút - videó (Blikk)
Peking - Egy hatalmas követ dobtak rá, majd összevertek és levizeltek egy 13 éves fiút Kínában. Mindezt ráadásul videóra is vették, most a felvételek alapján indítottak hajtóvadászatot ellenük.
máj. 27
15:11
Török Gábor: alkalom szüli az MSZP-elnökjelöltet (Infostart)
Nincs látható kihívója Mesterházy Attilának az MSZP-ben, de alkalom szüli a jelöltet, lesz, aki a szocialisták élére áll majd - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint most a legrosszabb megoldást jelentené, ha minden maradna a régiben.
máj. 27
15:11
Vietnami-kínai konfliktus - Költözik az olajfúrótorony (Infostart)
Költözik az a kínai olajfúrótorony, amelynek üzembe állítása tengeri incidenshez és diplomáciai szóváltáshoz vezetett Vietnam és Kína között, s amely ugyancsak kiváltó oka volt a Kína-ellenes, halálos áldozatokat is követelő vietnami zavargásoknak.
máj. 27
15:11
Everest-expedíció - Klein Dávid nem próbálkozik tovább (Infostart)
Klein Dávid nem próbálja meg újra a csúcstámadást a Mount Everesten, ezzel véget ért a SPAR Everest Expedíció.
máj. 27
15:11
13 órás reklámot készítettek (Kreatív Online)
Hogy ezek az amerikaiak mit ki nem találnak még!
máj. 27
15:11
Így lőtték szét az ukránok a megszállt repteret (Blikk)
Az ukrán biztonsági erők teljes mértékben átvették az ellenőrzést a donyecki repülőtér fölött, amelyet előző nap szakadár fegyveresek foglaltak el - jelentette ki Arszen Avakov belügyminiszter kedden újságíróknak Kijevben.
máj. 27
15:11
Módosítani kell a Btk.-t a hálapénz miatt (Blikk)
máj. 27
15:11
Elfogtak egy miniszert Thaiföldön (Metropol)
Nyolc fegyveres thai katona betört kedden egy bangkoki újságíróklubba, s magával vitt egy volt minisztert.
máj. 27
15:11
Indulás a végtelen felé (Metropol)
Áldást kap a a Szojuz TMA-13M orosz űrhajó.
máj. 27
15:11
Felmentették a doppingvádak Decót (Metropol)
A 36 esztendős, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes focista tavaly vonult vissza.
máj. 27
15:11
Hálapénz: jogszabály-módosítás lehet (Metropol)
Az új Btk. alapján előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki az utólag, de előre nem kért hálapénzt elfogadja.
máj. 27
15:11
Nigéria tudja, hol rejtegetik a lányokat (Alternatív Energia)
Túl kockázatosnak tartják a szabadítóakciót.
máj. 27
15:11
Hálapénz: változtatnának a szabályokon (Adózóna)
Jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében a Legfőbb Ügyészség, amely a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére vizsgálta meg ezt a kérdést.
máj. 27
15:11
Vettel: Nem tarthat örökké a küszködés (F1világ)
Bár természetesen csalódott monacói kiesése miatt, Sebastian Vettel nem sokáig volt letörve, elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy az előttünk álló időszakban javítsanak. Tovább »
máj. 27
15:11
Szex utáni selfie-t posztolt a sztárpár! És meg is mutatjuk! (Joy)
Az új őrület, a szex utáni selfie úgy tűnik a sztárokat is megfertőzte. Nézd csak meg Jason Derulo és Jordin Sparks legújabb fotóját!
máj. 27
15:11
9 kedvenc palacsintareceptünk (Éva Magazin)
Külön Pinterest-táblát hoztunk létre a legjobb palacsintarecepteknek. Rajongunk a palacsintáért, az édes és a sós változatokért egyaránt. Ezért a kedvenc palacsintás receptjeinket mostantól külön táblán találod meg a Pinteresten! Kövesd Eva Palacsinta! // Pancake! nevű tábláját a Pinteresten. Van köztük kávés és spenótos, almás és sonkás palacsinta, és persze az is kiderül, hogy honnan…
máj. 27
15:11
Belgiumban a flamand nacionalisták alakíthatnak kormányt (hirado.hu)
Az Új Flamand Szövetség (N-VA) vezetőjét bízta Fülöp királyt Belgiumban kormányalakítással.
máj. 27
15:11
A naplóírás a kulcs a sikerhez (HR Portál)
Ha a munkanapja végén leírja, mi történt önnel aznap, és kiemeli a pozitív eseményeket, sokkal jobb teljesítményt nyújthat – számol be a Harvard Business School javaslatáról a HVG Online.
máj. 27
15:12
Mol-INA-ügy: nyugodt és gyors tárgyalásokat javasol Amerika zágrábi nagykövete (ProfitLine)
Az INA-val kapcsolatos problémákat a magyar féllel nyugodtan, csendben és gyorsan kell megoldani – nyilatkozta Kenneth Merten, az Egyesült Államok zágrábi nagykövete a Jutarnji list keddi számában.
máj. 27
15:12
Nem alszunk eleget - Lezárult a Nagy alváskutatás (WebBeteg)
Nem alszunk eleget, leggyakoribb rémálmunk a zuhanás, és sokan aludtunk már el iskolában vagy munkahelyen. A Cardo Nagy alváskutatása 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálta, az eredményeket szakértők kommentálták.
máj. 27
15:12
Összecsaptak az ország legbrutálisabb pálinkái (Portfolio)
Ötven főzde vérre menő küzdelme...
máj. 27
15:12
Ez a nyári álommeló a Balatonnál: sok fiatalt várnak (Pénzcentrum)
Strandi mentésre kiképzett fiatalokat keres a Vízimentők Magyarországi (balatoni) Szakszolgálata (VMSZ)....
máj. 27
15:12
Paul McCartney felépült (Metropol)
A Beatles egykori tagja a múlt héten lemondta ázsiai koncertkörútját, miután egy vírusfertőzés ledöntötte a lábáról.
máj. 27
15:12
Hálapénz: jogszabály-módosítást kezdeményez az ügyészség (ATV)
Jogszabály-módosítást kezdeményezett a hálapénz ügyében a Legfőbb Ügyészség, amely a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére vizsgálta meg ezt a kérdést. A rezidensszövetség reagálásában megköszönte Polt Péter legfőbb ügyész konstruktív hozzáállását és segítségét a hálapénz jogi szabályozásának tisztázásával kapcsolatban.
máj. 27
15:12
NBA: fél lábbal a döntőben a Miami, James megdöntötte Jordan rekordját (Sport365)
A címvédő Miami Heat hazai pályán magabiztos, 102-90-es győzelmet aratott az Indiana Pacers fölött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportdöntőjében, így 3-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
máj. 27
15:12
A teljesség igényével - megérkezett a Ford Tourneo és Transit Courier (Auto Pult)
A Ford a Custom és a Connect kisáru- és személyszállító modellek bevezetése után most teljessé tette a kínálatot a legkisebb, Courier modell piacra dobásával, mely mind Transit (kisáruszállító), mind Tourneo (személyszállító) változatban elérhető lesz.
máj. 27
15:12
Sportfogadás-suli: 20 érdekes trend, amiről érdemes tudnod, mielőtt a vb-re fogadsz (Agroinform)
Külföldi szövetségi kapitány még nem ünnepelt vb-elsőséget, az európai nemzetek sansztalanok az amerikai kontinensen.
máj. 27
15:12
Orbánozással osztják egymást Európában (444.hu)
Látszólag arról van szó, hogy Orbán miért nem akarja az Európai Bizottság elnökének Junckert. De aztán előkerül minden más is.
máj. 27
15:13
Kórházi adósság: konszolidációt kér az Orvostechnikai Szövetség (Infostart)
Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) részleges, év közbeni adósságkonszolidációt kér a kórházaknak a pénzügyi és egészségügyi kormányzattól, mert egyébként veszélybe kerülhet az intézmények eszközellátása - közölte a szervezet.
máj. 27
15:13
A hitelprogram második szakaszát végre beruházásokra költik (Privátbankár)
A cél a kkv-szegmens megerősítése, versenyképességének növelése az exportban. Ehhez a finanszírozási problémák enyhítésével és kiszámítható makrogazdasági környezet megteremtésével járul hozzá az MNB – mondta el Nagy Márton ügyvezető igazgató a Privátbankár Versenyképesség 2014 konferenciáján.
máj. 27
15:13
Rovásírásos mezben fociznak Kárpátalján (BorsOnline)
Rovásírásos focimezben szárnyalnak a kárpátaljai járási bajnokságban vitézkedő Mezőgecse és Csongor csapatai.
máj. 27
15:13
Exneje kéményébe szorult – videó (Blikk)
Lake Forest, Kalifornia – Egy dühös exférj, akit felesége nem akart beengedni a házba, annyira felpaprikázta magát, hogy a kéményen keresztül próbált bejutni az asszony otthonába.
máj. 27
15:13
Ezer lámpás éjszakája - sok az eltűnt fiatal (Infostart)
A legtöbb gyerek kíváncsiságból, kalandvágyból szökik meg családjától, vagy a nevelőotthonokból Magyarországon - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az eltűnt gyermekek közelgő világnapja alkalmából. Kovács Viktória az InfoRádiónak elmondta, jelenleg 171 eltűnt fiatalt keres a rendőrség. Az Ezer lámpás éjszakáján, május 25-én több településen lesznek programok.
máj. 27
15:13
Ferenc pápa nem tartja kizártnak, hogy egy nap ő is lemond (Infostart)
Ferenc pápa nem tartja kizártnak, hogy elődjéhez, XVI. Benedekhez hasonlóan egy nap majd ő is lemond, és szentföldi látogatásáról a Vatikánba vezető repülőúton újságírókkal beszélgetve úgy vélekedett, hogy a nyugalmazott pápa intézménye idővel megszokott lehet a katolikus egyházban.

Keresés