Varga Mihály benyújtott a Paks-2 projekt keretében egy törvényjavaslatot, melynek célja az államközi hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetése. A javaslat nem tartalmaz meglepetéseket,...
A külképviseleteken leadott több mint hatezer szavazat közül "húsz-egynéhány" érvényes voks kell az LMP-nek ahhoz, hogy az 5 százalékos bejutási küszöb fölött maradjon, és így képviselőjelöltje mandátumot kapjon az Európai Parlamentben - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szakértői becslésekre hivatkozva, egy újságírói kérdésre
Az ágazat adja a feldolgozóipari teljesítmény közel egyötödét, az exportnak pedig a 18 százalékát. Magyarországon 710 autóipari cég működik, köztük három német autógyár és 15 nagy autóipari beszállító.
Debrecen — Bajnokavatásra készülnek Debrecenben. Szombaton a Nagyerdei stadionban örömünnepet rendezhetnek, hiszen a DVSC labdarúgócsapata gyakorlatilag már megnyerte az élvonal küzdelmeit.
A Magyar Telekom montenegrói leányvállalatának közgyűlése a tavalyi eredmény után 21,5 millió euró, vagyis mintegy 6,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, ebből 5 milliárd forintra...
Három év elteltével derült fény egy kórházi gyermekcserére Dél-Afrikában: a Gauteng tartománybeli két édesanya egyike vissza akarja kapni biológiai gyermekét, míg a másik nő nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret.
Több mint egymillió legyártott Start-Stop részegységgel büszkélkedhet a Continental budapesti telephelye. Az egymilliomodik szerkezet elkészültét a kormányzat, valamint az autóipar képviselőivel és a...
Egymásnak gyökeresen ellentmondó számításokat tett közzé szerdán a skót és a brit kormány arról, hogy Skócia a függetlenné válással vagy a brit unióban maradva járna-e jobban pénzügyileg.
Himalája — Napokon belül visszatér Katmanduba Klein Dávid (38), aki a hegyen uralkodó zord időjárás miatt idén már nem próbálkozhat újra a világ legmagasabb csúcsának megmászásával.
Szemtanúk beszámolói szerint legalább tízen megsebesültek szerdán, miután ismét kiújultak a harcok a terrorellenes művelet résztvevői és a szakadár fegyveresek között a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városban
A szerdán bemutatott új energiabiztonsági stratégiával szeretné garantálni az Európai Bizottság, hogy az Európai Unió ellátása biztonságos és zavartalan legyen. A javaslat, amelyet Günther...
Amerika ritkán volt ilyen erős a világ többi részével összehasonlítva - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán a West Point-i katonai akadémián elmondott beszédében.
Az új Ptk. egyik legnagyobb újítása, hogy a társasági jogszabályok eltérést engedővé, azaz diszpozitívvá váltak. A korábbi kötelező erejű szabályozás csak akkor engedett a jogszabálytól eltérő megállapodást a társasági szerződésben, ha azt a törvény kifejezetten megengedte.
És ebből az alkalomból egyáltalán nem hivatalos, sőt, nagyon is laza programokat ajánlunk. Kölyökfesztivál Pagonyfeszt Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014. május 31. szombat 10–18 óra A Pagony Kiadó évi rendes dzsemboriján Bogyó és Babóca 10. születésnapja lesz a fénypont. Jelen lesz természetesen a szerző, Bartos Erika, valamint több más ismert meseírónk; Scherer Péter színész interaktív…
A Magyar Telekom 5 milliárd forint osztalékot kap montenegrói leányvállalatától, a Crnogorski Telekomtól - közölte a Magyar Telekom szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Maya Angelou kortárs amerikai költő, író, rendező, emberi jogi aktivista, aki aktívan részt vett a feketék polgárjogi küzdelmében az Egyesült Államokban.
Hatvan éve, 1954. május 30-án történt Magyarország legsúlyosabb vízi tömegszerencsétlensége: a gyermeknapon a Balatonon felborult a Pajtás gőzös, 23 ember vesztette életét. A balesetről a közvélemény csak évtizedekkel később értesülhetett. Az áldozatok emlékműve ma a balatonfüredi Tagore sétányon áll. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A vizsgált üzletek több mint tizedénél talált valamilyen problémát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor célzottan ellenőrizte az online pénztárgépek bekötését. A hatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki, és tíz üzletet zárattak be - közölte az onlinekassza.hu hírportál szerdán az MTI-vel.
Elbizonytalanodtak a befektetők a nemzetközi piacokon azt követően, hogy több nyugati részvényindex történelmi csúcsára erősödött az elmúlt napokban. A magyar tőzsdén pedig folytatódott a napok óta...
Két nappal a Katona József Színházban a színház és a politika viszonyáról tartott vita után az ATV Startban is elhatárolódott Kerényi Imre kijelentésétől a Nemzeti Színház igazgatója. Vidnyánszky Attila azt mondta, az ilyen kijelentések semmilyen formában nem megengedhetők, mert ha még vannak is valós problémák, megakadályozzák a normális dialógus folytatását.
Nap, mint nap hallani ijesztőbbnél ijesztőbb számokat arról, hogy néhány évtized múlva az állam képes lesz-e egyáltalán nyugdíjat fizetni. És ilyenkor jogosan merül fel a kérdés bennünk: 20, 30 vagy...
Több mint negyven ember, köztük kilenc gyermek vesztette életét, és többen megsebesültek a szíriai Aleppó keleti részén fekvő kerületek ellen az elmúlt huszonnégy órában végrehajtott légicsapásokban - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki emigráns szervezet.
A Phoenix melletti Paysonban történt az eset, az idősebb gyerek a szomszéd nyitva hagyott lakásában találta a pisztolyt. Nekem még nem volt a kezemben olyan pisztoly, amiről feltételezném, hogy egy hároméves gyerek el tudja sütni. (AZfamily.com)
A legtöbben Magyarországról érkeztek Ausztriába - tovább gyengülhet a forint és tovább olvadhat az alapkamat - 2 milliárd forint maradhat az állam zsebében a pénztárak után
A Sclerosis Multiplex egyre fiatalabb korban jelenik meg. Nem ritka, hogy a húszas éveikben járó fiatalokat érint. A központi idegrendszer krónikus, gyulladásos megbetegedése miatt tíz-tizenkétezer ember szenved Magyarországon. Nekik nemcsak az élethosszig tartó kezelés okozhat gondot, hanem a társadalomba való beilleszkedés is - mondta el az InfoRádiónak Szántai Anita, a Sclerosis Multiplexes…
Közös államfő-jelölt indításáról és közös kormányprogram kialakításáról kezdődtek egyeztetések Romániában szerdán a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) és a magát szintén jobboldaliként meghatározó Nemzeti Liberális Párt (PNL) között