2014. május 5. hétfő

máj. 5
15:03
Lakáspiaci boom? - Megszólaltak a szakértők (Portfolio)
A KSH hétfőn azt közölte, hogy elmozdult a mélypontról a lakásépítés, az idén az első három hónapban 1692 új lakás épült, 51%-kal több, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek...
máj. 5
15:03
Tenisz: Babos nem talált legyőzőre Gifuban (Agroinform)
Babos megnyerte a 75 ezer dollár összdíjazású gifui tenisztornát, miután a döntőben legyőzte Jekatyerina Bicskovát.
máj. 5
15:03
Nagyszerűen sikerült a V4 nemzetközi tábor (ATV)
A Nemzetközi Visegrádi Alap pályázatát - egy, a V4 országok részvételével megvalósuló diáktábor, a „V4-tábor: Kultúrák találkozása” megrendezésének támogatására 2013-ban nyerte el az Erzsébet-program végrehajtásáért felelős Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A Zánkán, idén április 11. és 17. között megrendezett táborban a visegrádi országok gimnazista diákjai mutatták be nemzeti hagyományaikat,…
máj. 5
15:05
Női kézi BL: több mint egymillió emberhez jutott el a döntő (She)
A női kézilabda Bajnokok Ligája első négyes döntőjét Budapesten rendezték a Papp László-sportarénában, szombaton és vasárnap. Az M1 a két magyar érdekeltségű mérkőzést közvetítette: a szombati Győri ETO– Midtjylland elődöntő nézettsége 297 ezer fő, míg a Győri ETO–Buducsnoszt döntőé másnap 453 ezer fő volt.
máj. 5
15:05
Kikerülhet Szlovákia a túlzottdeficit-eljárás alól (hirado.hu)
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a Brüsszel által vele szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a szlovák pénzügyi tárca.
máj. 5
15:05
Virtuális Állásbörzét szervez az ELTE (HR Portál)
Virtuális állásbörzét szervez május 6-8. között az ELTE Karrierközpontja; az online rendezvény egyik fő újdonsága lesz, hogy az állások karok és szakok alapján szűrhetőek.
máj. 5
15:05
La Liga: Kiszállt a Barca, Madridba kerül az arany? (Agroinform)
Két fordulóval a vége előtt még sejteni sem lehet, hogy ki ünnepelhet majd bajnoki címet. Vagy mégis?
máj. 5
15:05
IRA-tagsággal akarták megvádolni a Sinn Féin elnökét (ATV)
Vádat akartak emelni a hétvégén a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnöke, Gerry Adams ellen, azzal a gyanúval, hogy tagja volt a brit fennhatóság ellen fegyverrel küzdő Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA), ám erre nem volt elégséges bizonyíték.
máj. 5
15:07
Barca: Száz százalékig jól döntöttem - Ter Stegen (She)
Minden valószínűség szerint (jó ideig) utolsó hazai bajnokiját tudta le a német Mönchengladbach labdarúgója, Marc-André Ter Stegen – csapata 3–1-re nyert a Mainz ellen –, aki a nyáron klubot vált, és a Barcelonában folytatja a pályafutását. A hivatalos bejelentéssel még mindig várnak az érintettek, de a kapus már elszólta magát, és száz százalékig hiszi, hogy jól döntött.
máj. 5
15:07
Fegyverhez használható radioaktív anyagot foglaltak le Ukrajnában (hirado.hu)
Másfél kilogramm, feltehetően U-235-ös izotópot tartalmazó radioaktív anyagot foglalt le egy bűnözői csoporttól az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítása.
máj. 5
15:09
Visszajönnek a záporok - ilyen idő lesz a héten (Privátbankár)
Holnap még napos idő várható, de utána ismét záporokra zivatarokra lehet számítani.
máj. 5
15:09
Bokros Lajost meggyőzte a harmadik ellenőrzés (hirado.hu)
A Modern Magyarország Mozgalom elnökét meggyőzte a pártjára adott ajánlások ellenőrzésének harmadik újraszámolása, és elfogadta azt, hogy nem tudnak indulni az európai parlamenti választáson.
máj. 5
15:12
Andrew Garfield énekel és gitározik - Videó! (Joy)
Májusi szexi pasink , A Csodálatos Pókember sztárja még zenélni is tud! Hallgasd meg! Sőt, még a haját is rövidre vágatta, nézd meg a videóban!
máj. 5
15:12
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió „Az EU keleti bővítése - Magyarország: Az ellenségkép Európa” című összeállításában a szerkesztő, Ralph Borchard kiemelte, hogy Magyarország „ugyan sokat profitál az Európai Unióból és támogatási alapjaiból, de jelentős mértékben megnőtt az Európa-szkepszis”.
máj. 5
15:12
Újdonságokkal várja a látogatókat a Gemenc (Metropol)
Megújult kiállításokkal és tanösvénnyel, lovas, gyalogos és hajókirándulásokkal, helyi ízekkel várnak mindenkit a hétvégén.
máj. 5
15:14
Hogy kerüld el a kínos szituációkat? Íme 16 menekülési útvonal! (Joy)
Hogyan kerülhetsz könnyen ki a bosszantó helyzetekből? Néha elég némi báj, máskor viszont valódi arcátlanságra van szükség ahhoz, hogy kivédd az idegesítő alakokat vagy a kellemetlen szituációkat. Eláruljuk, hogyan kezeld embertársaidat – kínos utóhatások nélkül.
máj. 5
15:14
Átadták a megújult gemenci kiállításokat (Metropol)
Interaktív kiállítások és tanösvény várja a természetbarátokat.
máj. 5
15:18
Az Apple szenzációs gyorsjelentése után nem tudod, mi lökhet még egy az árfolyamon? (GazdaságPortál)
Az Apple szenzációs gyorsjelentése után nem tudod, mi lökhet még egy az árfolyamon? Lehet, hogy az okosóra lesz az. A China Times hozta le azt a pletykát, hogy már gyártják a cuccot, és hogy idén be is mutatja a kaliforniai cég. Hogy ha ez igaz, akkor ez hamarosan hivatalos lesz. […]
máj. 5
15:21
Kegyetlen bosszút állt a tanárnőn a két 10 éves (BorsOnline)
Már ivott egy kortyot a mérgező kávéból a tanárnő, amikor figyelmeztették. Halállistát írtak a diákok az utált tanárokról. Fehérítőt használtak.
máj. 5
15:21
Kedden megalakul az új parlament (Infostart)
Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés. A tanácskozást Áder János köztársasági elnök nyitja meg, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre.
máj. 5
15:21
Másfél kilogramm radioaktív anyagot foglalt le az ukrán biztonsági szolgálat (Infostart)
Másfél kilogramm, feltehetően U-235-ös izotópot tartalmazó radioaktív anyagot foglalt le egy bűnözői csoporttól az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elhárítása az ukrajnai Csernyivci (Csernovic) megyében - írta hétfőn az Interfax Ukraina hírügynökség internetes oldala.
máj. 5
15:21
Videó: kulissza - magyar slágerre buliztak Görbiczék (She)
Nagy bulit csaptak Görbicz Anitáék, miután megvédték címüket a női kézilabda BL-ben. Napvilágot látott egy kulisszák mögötti felvétel is, amelyen Dér Henrietta Ég veled című dalát éneklik a Győri Audi ETO KC játékosai. Görbicz egyébként családias hangulatban érezhette magát, hiszen az énekesnő barátja Vincze Gábor, aki az irányító párjának testvére.
máj. 5
15:21
Suarez a szezon legjobbja a szakírók szerint is (Metropol)
A több mint 300 újságíró 52 százaléka tette a 27 éves csatárt az első helyre.
máj. 5
15:21
Négyszáz ittas vezetőt találtak a hosszú hétvégén (Kripto Akadémia)
Nyolcvankét vezetői engedélyt vontak be a helyszínen a rendőrök.
máj. 5
15:21
Újabb mangrovevédelmi projektet indítottak Mianmarban (hirado.hu)
Mianmarban található a világ hetedik legnagyobb mangroveerdője.
máj. 5
15:21
Kifogták a szelet a lakáspiac vitorlájából (Portfolio)
A kiugró márciusi forgalmat követően némileg csillapodott az idei lakáspiaci lendület. A Duna House ismét közreadta a havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2014 áprilisában 7 619...
máj. 5
15:21
Arafathoz hasonlította Orbánt a The Jerusalem Post (ATV)
A The Jerusalem Post című izraeli lapban Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője az európai antiszemitizmus erősödését, a szélsőjobboldali pártok előretörését többek közt a magyar Jobbik párt példáján szemlélteti.
máj. 5
15:23
Részegen törte össze autóját a sífutó - fotók (BorsOnline)
Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó részegen totálkárosra törte Audiját. Mellette ülő utasát kórházba kellett szállítani.
máj. 5
15:23
Kikerülhet Szlovákia a túlzottdeficit-eljárás alól (Infostart)
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a Brüsszel által vele szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás alól - közölte az MTI-vel a szlovák pénzügyi tárca sajtóosztálya az Európai Bizottság (EB) jelentésére hivatkozva hétfőn. A várható lépést Robert Fico kormányfő is bejelentette pozsonyi sajtótájékoztatóján.
máj. 5
15:23
Buzánszky és Cseh a Chelsesa drukkerekkel közösen szurkolt (Metropol)
A Chelsea figyelmét is felkeltette a magyar szurkólók csoportos meccsnézése, külön cikket is írnak róluk.
máj. 5
15:23
Balhé a kézilabda döntőben - négy embert állítottak elő (Kripto Akadémia)
Két külföldi szurkolót gyorsított eljárásban bíróság elé állítanak.
máj. 5
15:23
Elbúcsúztatták Buffó Rigó Sándor prímást (hirado.hu)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatával kitüntetett zenészt a budapesti Kozma utcai Új köztemetőben helyezték örök nyugalomra hétfőn.
máj. 5
15:23
Durva profitcsökkenés jöhet a Richternél (4.) (Portfolio)
A héten teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a Richter, melyben az elemzői várakozások alapján igen jelentős üzemi és nettó profit csökkenésről számolhat be. A gyenge negyedéves teljesítmény persze...
máj. 5
15:25
Újra harcok bontakoztak ki Szlovjanszkban (Infostart)
Miközben újra harcok bontakoztak ki hétfő reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszknál, és a hatóságok erősítést küldtek az ugyancsak háborgó Odesszába, az ügyvezető ukrán államfő elismerte: nehézségekbe ütközik a szakadárok elleni terrorellenes fellépés, mert támogatja őket a helyi lakosság.
máj. 5
15:25
Bokrosékat meggyőzte a harmadik ellenőrzés (Kripto Akadémia)
A MoMa elnöke szerint ugyanakkor az ellenőrző rendszer megbízhatatlan.
máj. 5
15:25
Kedden megalakul az új parlament (hirado.hu)
A tanácskozást Áder János köztársasági elnök nyitja meg. Orbán Viktor személyében javaslatot tesz az új miniszterelnökre.
máj. 5
15:27
Szlovákia a nyomunkban: megússzák az eljárást? (Privátbankár)
Már júniusban kikerülhet Szlovákia a túlzottdeficit-eljárás alól.
máj. 5
15:29
Mikor születtél? Megmondom, mennyit keresel (Privátbankár)
Télen születni akár hátrány is lehet – legalábbis ezt mutatta ki a Tárki korábbi adatfelvételeinek másodelemzése alapján.
máj. 5
15:36
Eddig ezermilliárdot küldött az unió foglalkoztatásra és felnőttképzésre (HR Portál)
Az európai uniós csatlakozás óta eltelt 10 év alatt a foglalkoztatási és felnőttképzési szakterületen csaknem 900 ezer embert érintően több mint 1000 milliárd forint uniós társfinanszírozású forrást használtak fel eddig az állami, civil, érdekképviseleti szervezetek és vállalkozások Magyarországon - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya.
máj. 5
15:39
Így készítsen alkoholos epres mámort! (BorsOnline)
A Micsoda nő! című film óta tudjuk, hogy „Az eper kihozza a pezsgő zamatát”. Mi csak annyit szeretnénk hozzá tenni, hogy még a vodkáét, a likőrét és a rumét is. Néhány elérhető hozzávalóval igazán finom és különleges alkoholos eperfrissítőket készíthetünk. Íme néhány ínycsiklandozó ajánlat.
máj. 5
15:39
Csökken az üzemanyagok ára szerdán (Infostart)
A Mol bruttó 5 forinttal csökkenti a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
máj. 5
15:39
Ferenc pápa a svájci gárdát fogadta (Infostart)
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta a biztonságára vigyázó svájci gárdistákat a testőrség hagyományos eskütétele alkalmából.
máj. 5
15:39
Labdarúgás: „Mourinho veszélyt jelent, taktikája megöli a futballt” (She)
A dán válogatott szövetségi kapitánya, Morten Olsen szerint José Mourinho negatív taktikája megöli a labdarúgást.
máj. 5
15:39
Egy hét kép – 2014. 04. 30. – 05. 05. (Metropol)
Egy hét fotókban elbeszélve a képgalériában.
máj. 5
15:39
Kijev nem áll le (Alternatív Energia)
Bonyolódik a "terrorellenes művelet". A szakadárok újabb helikoptert lőttek le.
máj. 5
15:39
Még aktív az énekesnő, de már halhatatlan lett (hirado.hu)
Speciális "klub" tagja lehet a latin-amerikai énekesnő.
máj. 5
15:39
Légiósaink: Bogdán személyes sikert aratott, Huszti gólt szerzett (Agroinform)
A Bolton kapusát április hónap legjobb játékosai közé jelölték, a Hannover légiósa gólt szerzett a Nürnberg otthonában.
máj. 5
15:39
Szerdától olcsóbban tankolhatunk (ATV)
A Mol bruttó 5 forinttal csökkenti a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
máj. 5
15:41
Illegális bevándorlókkal teli bárkák süllyedtek el a görög partoknál (Infostart)
Legalább tizennyolc illegális bevándorló meghalt hétfőn az Égei-tengeren a Görögországhoz tartozó Számosz szigeténél, miután elsüllyedt az őket szállító két bárka, harminchat embert kimentettek - közölte a görög parti őrség.
máj. 5
15:41
Magyarország mélyrepülésben (Alternatív Energia)
Két év alatt 24 hellyel esett vissza Magyarország a Riporterek Határok Nélkül listáján.

Keresés