2014. május 5. hétfő

máj. 5
18:03
Bandával nyomul Tóth Marci (Blikk)
Budapest — Egyedül nem megy, legalábbis úgy tűnik, Tóth Marcellnek (18) nem.
máj. 5
18:06
Van, ahol egy nap alatt csaknem 100 milliméter eső esett (Infostart)
A többnapos zivataros időszakban volt olyan terület, ahol egy nap alatt csaknem 100 milliméternyi eső esett, máshova viszont egy cseppnyi sem jutott.
máj. 5
18:06
Turcsinov: provokációk várhatók május 9-én Kijevben (Infostart)
Az ukrán hatóságok provokációkra számítanak május 9-én, a győzelem napján Kijevben és Ukrajna más részeiben - jelentette ki Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő az Ötös csatorna nevű kijevi hírtévének adott interjújában.
máj. 5
18:06
Férfi kézi EHF-kupa: a Pick Szeged vívja az első elődöntőt (She)
Elkészült a férfi kézilabda EHF-kupa berlini négyes döntőjének végleges programja: azt már eddig is tudtuk, hogy a Pick Szeged a házigazda Füchse Berlinnel találkozik az elődöntőben – most már azt is tudjuk, hogy ez lesz az első elődöntő.
máj. 5
18:08
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Kedden napos, fátyolfelhős idő ígérkezik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18 és 22 fok között valószínű, nyugaton lesz a melegebb.
máj. 5
18:08
Washington nem szerepelteti Ukrajnát a vezető szellemi kalózországok között (Infostart)
Ukrajna nem szerepel a szellemi tulajdonjogokat legsúlyosabban megsértő országok legfrissebb listáján, az Egyesült Államok az ukrán válságra tekintettel, a kijevi kormányt támogatva nem közölt értékelést a volt szovjet köztársaságról - erről számolt be Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő hétfőn.
máj. 5
18:12
Orbán: a lengyel-magyar barátság kiállta a próbát (Metropol)
Orbán Viktor támogatásáról biztosította az energiaunióra vonatkozó lengyel javaslatot, amelyről Donald Tusk azt mondta: nem oroszellenes politikáról van szó.
máj. 5
18:12
Paks II - nem előnyös, ezért nem nyilvánosak a tanulmányok (Alternatív Energia)
Közmeghallgatást tartott Pakson az Országos Atomenergia Hivatal.
máj. 5
18:12
Esélyegyenlőség - digitális akadálymentesítés (hirado.hu)
A digitális felzárkóztatás és a digitális akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet több szakmai szervezet képviselője egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen.
máj. 5
18:12
Itt a Tesco legújabb dobása: csodálkoznak a vásárlók (Pénzcentrum)
Az áruházlánc új "fegyvert" talált az egyre erősödő diszkontok ellen....
máj. 5
18:12
Hivatalos: Bajnai, Morvai és Szanyi május 23-án vitáznak (ATV)
Május 23-án vitáznak egymással az európai parlamenti listavezetők – erről állapodtak meg hétfőn az Együtt-PM, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Seres Mária Szövetségesei képviselői – írja a nol.hu
máj. 5
18:12
Heti műsor: Főszerepben a topligák (Agroinform)
Ezen a héten befejeződik a 2013/2014-es idény a Bundesligában és a Premier League-ben is!
máj. 5
18:14
A svájci gárdát fogadta Ferenc pápa (hirado.hu)
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta a biztonságára vigyázó svájci gárdistákat a testőrség hagyományos eskütétele alkalmából.
máj. 5
18:15
Őszre megszülethet az első engedély az új atomerőművi blokkok létesítéséhez (ProfitLine)
Az új atomerőművi blokkok létesítéséhez szükséges engedélyezési eljárás első fontos lépése a leendő telephely vizsgálata és értékelése, ez az engedély az idén őszre megszülethet – hangzott el a paksi polgármesteri hivatalban hétfőn.
máj. 5
18:16
Kamattámogatott hitelkonstrukciótól vár piaci élénkülést az Erste (hirado.hu)
A pénzintézet közölte: a már meglévő otthonteremtő hitel mellett bevezette a kamattámogatott lakáshitelt.
máj. 5
18:17
Nyereséges volt 2013-ban az Externet (ProfitLine)
Az Externet Nyrt. 19 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2013-as évet, míg az előző évben még 158 millió forint vesztesége volt - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
máj. 5
18:18
Aki nagyon hisz a kínai internet-sztoriban (Privátbankár)
A Fidelity Funds Pacific Fund portfólió­-menedzsere, Dale Nicholls három tágabb területre koncentrál leginkább: ezek a kínai informatikai, a japán pénzügyi részvények, valamint az alacsony és közepes tőkésítettségű vállalatok papírjai.
máj. 5
18:18
Ismét lelőttek egy ukrán helikoptert a szakadárok Szlovjanszkban (hirado.hu)
Lelőtték az ukrán hadsereg egyik Mi-24 típusú helikopterét az oroszbarát fegyveresek a kelet-ukrajnai Szlovjansz közelében.
máj. 5
18:20
Magyartanárok Egyesülete: remek szövegalkotási, könnyű szövegértési feladatok (hirado.hu)
Az idei irodalomérettségin remek szövegalkotási, de túlságosan könnyű szövegértési feladatokat kaptak a diákok - mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke.
máj. 5
18:21
Elkábította és szexjátékra kényszerítette a lányt a tatai férfi (BorsOnline)
Fürdőruhás reklámfotózást hirdetett, majd a jelentkező lányt elkábította és szexuális szerepjátékra kényszerítette. Az elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték.
máj. 5
18:21
Szétszedik Kállay-Saunders Andrást (Blikk)
Koppenhága — Próbákkal, futással és pihenéssel tölti a mindennapjait Kállay-Saunders András (29) Koppenhágában, mindezt azért, hogy a keddi első elődöntőn a lehető legjobban szerepeljen.
máj. 5
18:21
Ukrán foglyokat ejtettek az orosz szakadárok (Blikk)
Kijev — Újabb és egyre hevesebb harcok törtek ki hétfőn a kelet-ukrajnai Szlovjanszknál, és a hatóságok erősítést küldtek az ugyancsak háborgó Odesszába.
máj. 5
18:21
Hongkongi sajtó: A kínai bankok profitálhatnak az ukrán-orosz konfliktusból (GazdaságPortál)
A kínai bankok komoly hasznot húzhatnak a nyugati országok részéről Oroszországgal szemben bevezetett szankciókból, az oroszok ugyanis Kína felé fordulhatnak azokra válaszul – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi napilap. Az újság Oroszország helyzetét Iránéhoz hasonlítja, emlékeztetve: a nukleáris atomfejlesztési programja miatt büntetett ázsiai ország az ellene bevezetett […]
máj. 5
18:24
Rendben lezajlottak a magyar írásbelik (Infostart)
Rendben lezajlottak hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban. Középszinten Márai Sándor Füveskönyvének idézete, Berzsenyi Dániel Életfilozófia és Arany János Visszatekintés című művének összehasonlítása, míg emelt szinten Pilinszky János Egy arckép alá című alkotásának elemzése szerepelt a feladatok között a köznevelési államtitkárság által az MTI-hez…
máj. 5
18:24
Berlin szerint a donyecki népszavazás tovább súlyosbítaná a helyzetet (Infostart)
Angela Merkel német kancellár szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Németország szerint a donyecki oroszbarát szeparatisták jövő hétre tervezett népszavazása megsértené Ukrajna alkotmányát és tovább súlyosbítaná a helyzetet.
máj. 5
18:30
Nyoma veszett I. Béla sírjának (Blikk)
Szekszárd — Örökre nyoma veszhetett Árpád-házi királyunk, I. Béla (1016–1063) sírjának, mivel feltételezett nyughelyéről, a szekszárdi apátság romjai közül nem került elő.
máj. 5
18:30
Színes vitorlák (Metropol)
A Melges 24 osztály Európa-bajnokságának mezőnye a Balatonon.
máj. 5
18:30
Szakértő: egyre immunisabb a piac az orosz-ukrán válságra (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,99 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 17 373,54 ponton zárt hétfőn.
máj. 5
18:32
Gesztusok miatt bukják az állást (Blikk)
Magyarország — Kerüli a szemkontaktust, birizgálja a haját, és fogalma sincs a cégről, ahová jelentkezett – így fest a HR-esek réme a dívány.hu összeállítása szerint.
máj. 5
18:32
Felfüggesztették a Tisza-tó kísérleti üzemrendjét (hirado.hu)
A kiskörei vízlépcsőnél mintegy 20 centiméteres túlduzzasztást okozott a szélnyomás vasárnap reggelre.
máj. 5
18:33
Osztalékot fizetnek a nagy tőzsdei cégek (Infostart)
A tőzsdei vállalatok közül az Elmű, az Émász és az Állami Nyomda részvényesei már áprilisban megkapták a 2013. év után járó osztalékot, rajtuk kívül azonban vannak még társaságok, ahol nyár elején várható osztalékfizetés.
máj. 5
18:34
Baleset miatt torlódik a forgalom a Szentendrei úton (hirado.hu)
Két személyautó ütközött össze a Kaszásdűlő HÉV-megállónál.
máj. 5
18:36
Civil szervezet: erősebb a politikai nyomás a román sajtón (hirado.hu)
A román média egy jelentős részét a tulajdonosok saját politikai és gazdasági érdekeik kiszolgálására használják - állapította meg az ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség.
máj. 5
18:38
Először vezet nő egy teheráni színházat (hirado.hu)
Először neveztek ki nőt a teheráni városi színház élére az Iráni Iszlám Köztársaság 35 éves történelmében.
máj. 5
18:39
Hánytak, amikor meglátták apjukat (BorsOnline)
Rossz helyre temették az elhunytat, megrázó volt az exhumálás, most kártérítést kérnek a hányás és a sokk miatt.
máj. 5
18:39
Felfedezte Európát László Attila (Blikk)
Halmstadt — Az Egyesült Államok és Kanada után az öreg kontinenst vette célba László Attila (17)!
máj. 5
18:41
Új tetkóval érkezett a próbára Koós Réka (Blikk)
Budapest — Házibuli-hangulat uralkodott a Madách Színházban hétfő délelőtt, elkezdődött ugyanis az év talán legnagyobb színházi durranásának tartott Mamma Mia! című darab több hónapig tartó próbafolyamata.
máj. 5
18:42
Magyar Sport Napja - Ők kaptak kitüntetést (Infostart)
Többek között Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnok és Miklós Edit, a szocsi téli olimpia hetedik helyezett sízője vehetett át elismerést a Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi).
máj. 5
18:42
NFL: Johnny Football lesz az új Russell Wilson? A jövő sztárjai lehetnek 4. (She)
A 2014-es NFL Draft előtt a világon egyedülálló sorozatba kezdünk a Nemzeti Sport Online-on: 31 elit játékos pozíciós edzőjével beszéltünk a játékosbörze előtt és ezeket öt részletben osztjuk meg a május 8-án (magyar idő szerint 9-én 2 órakor) kezdődő draftot megelőzően. Ezúttal a 13–8. helyezettek jönnek.
máj. 5
18:44
Vb 2014: a Fradi-játékos megcélozná a nyolcaddöntőt (She)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros labdarúgója, Muhamed Besic meghívót kapott a bosnyák válogatott vb-keretébe. A védőként és középpályásként is bevethető futballista a fradi.hu-nak elmondta: reális esélyük van a továbbjutásra a csoportkörből a világbajnokságon.
máj. 5
18:48
Ukrajna nem szellemi kalózország (Alternatív Energia)
Az amerikai kormány a jelenlegi nehéz helyzetben nem kíván nyomást gyakorolni Ukrajnára.
máj. 5
18:48
Újra az európai fórumok elé viszik Malina Hedvig ügyét (hirado.hu)
Csáky Pál, az MKP listavezetője szerint jelenleg a fiatal nőt semmi sem védi meg a szlovák hatalmi módszerekkel szemben, ezért szükséges lenne, hogy védelmét Európa biztosítsa.
máj. 5
18:48
Visszaesett a Pfizer nyeresége (ProfitLine)
Visszaesett a Pfizer amerikai gyógyszergyártó nyeresége 15 százalékkal 2,33 milliárd dollárra (részvényenként 36 cent) csökkent az első negyedévben az egy évvel korábban elért 2,75 milliárd dolláros (részvényenként 38 centes) profitról.
máj. 5
18:48
Orbán Viktor támogatja az energiauniót (Portfolio)
Orbán Viktor választási győzelmét követő első útja Lengyelországba vezetett. Varsóban 70 percen keresztül egyeztetett Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, az ezt követő sajtótájékoztatón pedig...
máj. 5
18:48
Átigazolás: Nem kapott ajánlatot Diego Costáért az Atlético (Agroinform)
Az Atlético Madrid elnöke, Enrique Cerezo cáfolta, hogy a klub hivatalos ajánlatot kapott volna Diego Costáért.
máj. 5
18:48
Tíz képviselővé választott kormánymegbízottnak megszűnt a jogviszonya (ATV)
A tisztségek összeférhetetlensége miatt tíz, az áprilisi választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett kormánymegbízott megbízatása megszűnt - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.
máj. 5
18:50
Ez lesz az Apple következő nagy dobása! (Portfolio)
Valóságos csapatot kezdett kiépíteni az Apple az elmúlt hetekben az orvosi technológiában jártas szakértőkből - írja a Business Insider. Ez iránymutatással szolgálhat arra, hogy mi lehet az amerikai...
máj. 5
18:54
Besokaltak a tőzsdék a mai hírektől (Privátbankár)
Lassította a piacok esését délután az amerikai makrogazdasági hír. A tőzsdéknek sok volt egyszerre a gyenge kínai hír, és az ukrán háború.
máj. 5
18:57
Megszüntették Détárék cége ellen a végrehajtást (Blikk)
Budapest – Lekerült a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) végrehajtásos listájáról Détár Enikő (50) és Rékasi Károly (51) közös kft.-je, az ENKÁ Stúdió!
máj. 5
19:00
MTA-közgyűlés - Fórum a külhoni magyar tudósok eredményeiről (Infostart)
A határon túli magyar tudományosság tavalyi eredményeit ismertették hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán, amelyen Pálinkás József, a tudós társaság leköszönő elnöke díjakat adott át.

Keresés