Az EKB kamatdöntő ülését követően Mario Draghi, a központi bank elnöke azt nyilatkozta, hogy a következő hónapban kamatot vághatnak. Draghi szavai heves mozgásokat hoztak a tőzsdéken, a...
Titok, honnan szerzett felhatalmazást Orbán Viktor arra, hogy a tíz éve csatlakozott országok nevében bírálja élesen az Uniót Berlinben – mondta Balázs Péter volt uniós biztos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A kombiknak a magától értetődő praktikum mellett számomra mindig is volt egy sajátos bája, amiért valamilyen oknál fogva sokkal vonzóbbnak tartom őket az ötajtósoknál vagy épp a szedánoknál. Talán az arányosabb küllem, a végeredményében befejezettebb forma… Ezúttal a Honda újdonsága látogatott el az Autó Pult garázsába, hogy rátermettségét bizonyítsa.
A Scripps Kutatóintézet tudósai életre hívtak egy olyan baktériumot, amelynek genetikai örökítőanyagában megtalálható egy plusz DNS-bázispár, olyan, amely a természetben nem létezik.
A miskolci önkormányzat közgyűlése csütörtökön megszavazta a Fidesz-KDNP-frakció azon javaslatát, amelynek értelmében megkezdődhet a város nyomortelepeinek felszámolása.
A miskolci önkormányzat közgyűlése csütörtökön megszavazta a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, amelynek értelmében megkezdődhet a város nyomortelepeinek felszámolása.
Bigámia miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy nőt az Egyesült Arab Emírségekben. Az asszony válási papírokat hamisított, hogy még egyszer férjhez mehessen, miközben már volt egy férje.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és Magyar Építészeti Kamara (MÉK) a magasabb építészeti minőség létrehozása céljából - közölte a vagyonkezelő csütörtökön az MTI-vel.
A legkevesebb, amit el lehet várni az európai parlamenti választáson a Demokratikus Koalíciótól (DK), hogy bizonyítsa, önállóan is megállja a helyét - mondta Gyurcsány Ferenc Pécsen.
A tavalyi első fokúnál is szigorúbb büntetést szabtak ki arra a szaúd-arábiai férfira, aki világhálós honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására.
Mintegy negyven, ismeretlen fegyveres megpróbált elfoglalni egy ukrán határátkelőhelyet csütörtök este a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, az orosz-ukrán határon.
Együttműködési megállapodást kötött Erzsébetváros önkormányzata, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a magyarországi holokauszt 70. évfordulójának alkalmából indítandó helyi programsorozat szervezésére.
Az Esbjerg megtartotta esélyét a nemzetközi kupaindulásra azzal, hogy a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Superliga) 31. fordulójában hazai pályán 2–1-re legyőzte a SönderjyskE együttesét. A három pont sorsát eldöntő gólt a csereként beálló Casper Nielsen lőtte a 84. percben: egy tizenhatoson belülről kifejelt labdát 20 méterről bődületes erővel vágott vissza a bal felső sarokba.
A Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa kívánatosnak tartja a tandíj bevezetését, szerinte az állam feladata a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása és szociális alapú támogatása.
Nem a mandátumot szerző képviselők, hanem a közös listán szereplő jelöltek arányában jogosultak a pártok a költségvetési támogatásra - mondta ki csütörtöki végzésében a Kúria, megváltoztatva ezzel a Nemzeti Választási Bizottság határozatát.
Az Együtt-PM az Alkotmánybírósághoz (Ab) valamint Székely László ombudsmanhoz fordul, és a továbbiakban is mindent megtesz, hogy kikényszerítse a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló referendumot - közölte Jávor Benedek társelnök.
Az idén 50 éves Illés zenekar dalaiból készülő produkciót, amelyben Szörényi Levente és Bródy János is színpadra lép, Szente Vajk rendezésében tűzik műsorra.
A Franklin Templeton Investments amerikai befektetési alap folyamatosan növeli az ukrán államadósság felvásárlását, jelenleg mintegy 43 százalékát birtokolja.
Koppenhága — Az idei Eurovíziós Dalfesztivál talán legmeglepőbb és legmegosztóbb indulója a Conchita Wurst művésznéven induló transzvesztita előadó, Thomas Neuwirth (25).
Egyre optimistábban ítélik meg a vállalatok vezetői a következő másfél éves kilátásokat, a Fidelity alapkezelő éves kutatásában megkérdezettek nagy része például osztalékemelést tervez.
Az elmúlt négy évben nem történt áttörés a mindennapi intézkedésekben, a finanszírozás területén vagy a jogszabályalkotásban - közölte a Magyar Járóbeteg-szakellátási Szövetség.
Az elmúlt évek vitáiból kiderült, hogy az európai parlamenti választáson az is múlik, hogy Európa milyen irányba halad - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön egy kampánygyűlésen Monoron.
Hétfő óta lógott egy fán a Pireneusokban egy lezuhant vitorlázó repülőgép pilótája, akit végül csütörtökön sikerült megmentenie a keresésére indult mentőcsapatnak.
A márciusi krími népszavazás biztonságára ügyelő orosz fegyveresekre utaló, "udvarias emberek" feliratú pólót hozott forgalomba csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Ukrajna nem engedélyezte, hogy a Dnyeszter menti Köztársaságba látogató Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes repülőgépe átrepüljön az ukrán légtéren.
A 66 éves brazil bácsi legbecsesebb kincsét levágták, hogy ezzel bosszulják meg szörnyű tettét. A hároméves megerőszakolásáért három levágott ujj is járt.
Frédi és Béni visszatér a filmvászonra: a Warner Bros. filmstúdió egészestés animációs filmet tervez a két kőkorszaki hős kalandjairól a hatvanas évekbeli tévésorozat alapján.
Úgy tűnik, hogy az autókereskedő lobbi nem hagyja magát, és igyekszik megakadályozni, hogy a Tesla ne rajtuk keresztül, hanem közvetlenül értékesítse autóit a vásárlóknak. A hírt Elon Musk, a Tesla...
Az orosz elnök által tegnap tett engedmények piaci hangulatot javító és forintot erõsítõ hatása ma is kitartott, és erre "rátett még egy lapáttal" az EKB felől várható további lazító...
Budapest – Sokan nem örülnek annak, hogy megint eltelt egy év, és öregszünk, de a Mix Magazin, amelynek az indulásakor maximum 13 hónapot jósoltak, csütörtökön a 13. születésnapját ünnepelte.
Chuck Berry amerikai rock'n'roll énekes és honfitársa, az operarendező Peter Sellars a rangos svéd zenei elismerés, a Polar-díj idei két kitüntetettje - jelentették be Stockholmban csütörtökön.
A Montpellier hazai pályán 36–28-ra legyőzte a címvédő Paris Saint-Germaint, ezzel Nagy Kornél csapata, a Dunkerque két fordulóval a vége előtt megnyerte a francia férfi kézilabda-bajnokságot – története során először.