A Duna alacsony vízállása miatt a menetrend szerinti fővárosi hajójáratok szerdától három megállót kihagynak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Erősödhetnek szerdán nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A nap folyamán nyugodt kereskedés, alacsony befektetői aktivitás várható. Estére fejeződik be az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kétnapos ülése, addig inkább kivárás jellemezheti a befektetőket.
Öthetes mélyponton készül a forint a ma esti Fed kamatdöntésre és friss amerikai jegybanki makrogazdasági prognózisokra, amelyek akár ki is billenthetik nyugalmi állapotukból a nemzetközi pénz- és...
A Kúria döntésében valamilyen szinten szerepe van a Civil Összefogás Fórumnak is, és a devizahitelesek többsége győzelemnek fogja fel a jogegység határozatot – ezt Ifj. Lomnici Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az iraki zűrzavaros helyzet akár még jót is tehet Kurdisztánnak, melynek autonómiája erősödhet, olajexportja pedig növekedhet azt követően, hogy a Kirkuk és a környező olajmezőket kurd katonai erők...
A vízügyi államtitkárság Szolnokra költöztetését kezdeményezik a térség fideszes országgyűlési képviselői a decentralizáció tervének ismeretében - írta szerdai számában az Új Néplap. Bene Ildikó,...
A Gellért-hegy szikláira vetített videoanimációval emlékeznek Herman Ottó polihisztorra szombaton a múzeumok éjszakáján, a Herman Ottó-emlékév keretében.
Az amerikai és több vezető ázsiai részvényindex is erősödéssel zárta a kereskedést, azonban az elmozdulások mértéke szerény volt. Hasonló mozgások tapasztalhatók a nyugat-európai piacokon és a magyar...
A budapesti uniós források elvonása politikai ügy, a Fidesz érdeke egy vidék-Budapest ellentét szítása, mert a fővárosban általában nem úgy szavaznak az emberek, ahogy az jó a hatalomnak - erről Pápa Levente beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Együtt-PM gazdaságpolitikusa szerint a Fideszen belül is van egy ellentét Tarlós István és vezető fideszes politikusok között.
Új sportautót mutatott be a Nissan. Igaz, a Vision Gran Turismo csak virtuálisan, egy konzolos játék 15. születésnapja alkalmából lesz vezethető, de a tanulmány részleteiben már megidézheti a GT-R következő generációjának vonásait.
Egyiptom visszanyerte Afrikai Uniós (AU) tagságát, amelyet a szervezet akkor függesztett fel, amikor az egyiptomi hadsereg elmozdította tisztségéből az ország első demokratikus úton megválasztott elnökét, az iszlamista Mohamed Murszit, és feloszlatta a parlamentet - jelentette kedden a MENA hírügynökség
Folytatódik a MasterCard és a Visa Putyinékkal zajló meccse, egyelőre mindkét kártyatársaság marad az orosz piacon. Az orosz szabályozók előírták nekik, hogy a belföldi tranzakciók adatai nem...
Az orosz és az ukrán elnök telefonon beszélt egymással a kétoldalú viszonyról, az ukrán válságövezetben uralkodó helyzetről és a tűzszünet esetleges kihirdetéséről - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, akit az Interfax hírügynökség idézett kedden késő este
Az utóbbi két évben először csökkent havi alapon (áprilisról májusra) a kínai újlakások átlagos ára és ezzel párhuzamosan az idei évben most emelkedtek a leglassabb ütemben az árak - derült ki a...
A híradások szerint egy pilóta nélküli repülőgép kora hajnalban hat rakétát lőtt ki egy házra és egy gépkocsira Észak-Vazirisztán székvárosában, Mirámsáhban
A kommunikációról leggyakrabban az jut eszünkbe, hogy fontos, hogy pontos és lényegre törő legyen, esetleg még a hatékonyság, információgazdagság merül fel vele kapcsolatban, legalábbis a praktikus szempontok szerint. Bár a kommunikáció mindennapi életünk része, ennek profi művelése egy szakma is. Az üzleti életben és a HR világában pedig elengedhetetlen, hogy valaki ezt a területet profi szinten…