Kedd délután teljesen megsemmisült az Andrássy úton található palota tetőszerkezete. A két gyanúsított kihallgatása megtörtént, mindketten vallomást tettek, a gyanúsítás ténye ellen azonban panasszal éltek.
Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a BKV és a BKK szakemberei a 3-as metró teljes vonalát, és a talált hibák jellegétől függően, ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be, a forgalom csak az üzembiztonság fokozott szem előtt tartásával indulhat meg - közölte a két közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
Nem garantált, hogy az Európai Parlament elfogadja a brit jelöltet az Európai Bizottságba, ha London az uniós integrációval szemben állást foglaló politikust küld a brüsszeli testületbe - mondta szerdán az EP elnöke.
A talált hibák jellegétől függően, ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be, a forgalom csak az üzembiztonság fokozott szem előtt tartásával indulhat meg - közölte a két közlekedési társaság.
Az ukrán hadsereg tetteinek népirtássá és emberiesség elleni bűncselekményekké nyilvánítását követelik az ENSZ-től és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság oroszbarát szakadár lázadói.
A Dombóváron a szegények orvosaként ismert Riesz József életét és a helyi zsidóság történetét bemutató emlékházat alakít ki a Dombóvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság a város egykori izraelita imaházában - közölte a társaság elnöke az MTI-vel.
Nagy Imréhez hasonlóan Bajcsy-Zsilinszky Endre is bátor politikus, igaz magyar ember volt, akit hazaszeretete, állandó jobbító szándéka vitt gyilkosai elé - mondta Jánosi Katalin az egykori országgyűlési képviselő kivégzésének 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen szerdán, Budapesten.
Európában majdnem minden harmadik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, de az országok tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos az iskolai étkeztetés a gyermekek egészsége szempontjából - állapította meg az Európai Bizottság.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint a...
Az elvi kérdéseknek meg kell előzniük a személyi döntéseket - hangoztatta Orbán Viktor az MTI kérdésére szerdán kora este Brüsszelben, amikor megérkezett az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójára.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium.
A szigorúbb állami szabályozás mellett is van növekedési potenciál a személyi hitelek piacán - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéséből, amelyet szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen mutattak be.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Új valóságshow-val jön ki az MTV: a Szűz Körzetben tizenöt 18 és 23 év közötti érintetlen fiatal szerepel. Az amerikai szülők és a fiatalokkal foglalkozó szervezetek nem nézik jó szemmel a sorozatot.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium.
Colifertőzés veszélye miatt Recsken fel kell forralni a vezetékes ivóvizet fogyasztás előtt - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szerda este.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium.
Továbbra is a Real Madrid a világ legértékesebb sportegyesülete: a Bajnokok Ligája-győztes spanyol futballklub a Forbes magazin összeállítása szerint 3,44 milliárd dollárt ér.
A Sir Paul McCartney, Ringo Starr, Olivia Harrison és Yoko Ono közreműködésével készülő produkció az együttes történetének 1961 és 1966 közötti időszakát meséli el.
A régi, kemény fedelű magyar személyi igazolvány ijesztő lehet egy külföldi rendőrnek, de a dokumentum így is használható. Sőt, van olyan határszakasz, amelyen lejárt személyivel is át lehet kelni.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában - közölte a védelmi minisztérium.
Ezrek vettek végső búcsút az orosz fővárosban szerdán Valerija Novodvorszkajától, a szovjet rendszer kérlelhetetlen ellenfelétől, és az orosz hatalom éles kritikusától.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 16-án megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták. Első számsorsolás: 2, 5, 10, 16, 17, 26, 34. Második számsorsolás: 1, 8, 9, 14, 22, 30, 34.
Colifertőzés veszélye miatt Recsken fel kell forralni a vezetékes ivóvizet fogyasztás előtt - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szerda este.