Élénkül az ipari ingatlanok piaca, a második negyedévben a bérbe adott 121 920 négyzetméter ipari ingatlan kétszerese volt az előző negyedévinek és közel hatszorosa az egy évvel korábbinak - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel.
Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda - Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs - vehette át szerdán Budapesten.
A rendőrség várta a zágrábi repülőtéren azt a nőt, aki macskája miatt komoly vitában keveredett az utaskísérővel a horvát légitársaság egyik járatán - írta a Danas.hr horvát internetes portál szerdán.
A női kardozók után a férfi kardozók selejtezőit is sikerrel vették a magyar versenyzők, így a fegyvernem pénteki főtábláján mind a négyen érdekeltek lesznek a kazanyi vívó-világbajnokságon.
Pálmafa- és világtérkép formájú szigetek, a világ legmagasabb épülete vagy éppen síelés a sivatagban - az Egyesült Arab Emirátusokban dolgozó építészek fantáziája határtalan és mindig tudnak újat...
Annak ellenére, hogy 2013-ban ismét búcsút mondhattunk a Maybach márkának, úgy tűnik, hogy az előkelő név a jövőben is élni fog. Az évszázados elnevezés a jövő Mercedes-Benz modelljein éli újra virágkorát.
Kiemelkedő, negyven százalék feletti volt a növekedés a vasút-felújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések terén. Az épületek építése 17 százalékkal nőtt.
Új kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Fekete-tenger alatt kis mélységben, amelynek kitermelését 3-4 éven belül meg lehet kezdeni, mintegy 100 millió euró beruházással - jelentette be szerdán a román OMV-Petrom, az osztrák OMV csoport leányvállalata.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átadta az Országgyűlésnek második félévi ellenőrzési tervét, amelynek részeként először vizsgálja az összes egyetemet és főiskolát - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
Szerdán is folytatódtak a kölcsönös rakétatámadások a Gázai övezet határának két oldalán. Az izraeli légicsapásokban tíz palesztin meghalt, így a kilenc napja tartó Erős Szikla hadművelet halálos áldozatainak száma meghaladta a kétszázat.
A brit statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a március és május közötti időszakban a nyilvántartott állástalanok aránya 6,5 százalékra csökkent; ez a legalacsonyabb ráta 2008 utolsó negyedéve óta.
Queens, New York - Tényleges életfogytiglani börtön lett a büntetése Shane Jaggarnauthnak (26), mert megölte szüleit. Azért vetemedett erre, mert attól tartott, kizárják a végrendeletből.
Egy esetleges felmérés során a társadalombiztosítás baleseti ellátásai közül a megkérdezettek többsége a baleseti táppénzt tudná megnevezni, kevesebben lennének, akiknek a baleseti járadék is eszébe jutna, még kevesebben gondolnának a baleseti egészségügyi szolgáltatásra. Összefoglaltuk, kik jogosultak ilyen ingyenes szolgáltatásokra.
71 százalékkal nőtt az irodapiacon a bruttó bérbeadás a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fórumának adatai szerint. 250 ezer négyzetméterre kötöttek szerződéseket, írja a napi.hu.
Egy kaliforniai nő és két állapotos lánya vált özveggyé egy szempillantás alatt egy kaliforniai légikatasztrófában. A családi tragédiát feltételezhetően motorhiba okozta.
1989. július 16. vasárnap: George Bush amerikai elnök vezető külpolitikai tanácsadói hangoztatták: teljes egyetertés volt a párizsi csúcstalálkozón Lengyelország és Magyarország támogatásának kérdésében. Kína nem vághatja el magát a külvilágtól.
Aggodalmának adott hangot Gajdos István, a kijevi parlament egyetlen magyar képviselője amiatt, hogy a készülő ukrán alkotmánymódosítás a jelenleginél jóval kisebb lehetőséget biztosítana a kisebbségi nyelvek regionális használatára.
A brazil foci-vb rengeteg nagy pillanattal ajándékozta meg a szurkolókat. A Bors összeállította szubjektív hetes listáját olyan eseményekből, melyekre garantáltan emlékszünk majd évek múlva is.
Jelenlegi alkotmánymódosítási terveinek megváltoztatására, valamint arra szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője szerdán, hogy adjon új lendületet az országban folyó reformfolyamatnak.
Az amerikai Falcon Oil & Gas Ltd. szerdán közleményben jelentette be, hogy sikeresen befejeződött próbafúrása a Makói-árokban miután a Besa-D-1 kútnál elérték a 3000 méteres mélységet.
A svájciak olimpiai bajnoka, Fabian Cancellara nem folytatja a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt, hogy az egyórás rekord megdöntésére koncentrálhasson.
Megkezdődött a kisméretű benzines motorok sorozatgyártása a világ egyik vezető autóipari vállalata, az Opel szentgotthárdi üzemében. A bővülést követően az üzem már három különböző motorcsaládot képes egyszerre gyártani. A gyárban tartott sajtótájékoztatón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes is.
Dale Bolinger (57) egy fetisiszta fórumon ismerte meg Eva Gonzát (14), akivel megismerkedésük után megpróbált találkozni. A férfi pontosan fogalmazott: leírta, hogy le szeretné vágni a fejét. A tinilány hazugnak nevezte, és azt írta vissza, hogy biztosan nem képes arra, hogy megölje őt.