Egy orosz harci gép lelőtte az ukrán légierő egyik Szu-25-ös vadászgépét, amely Ukrajna légterében hajtott végre feladatot - jelentette ki csütörtökön kijevi sajtótájékoztatóján a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Elfogott a rendőrség két pomázi férfit, akik a gyanú szerint Hollandiából autóalkatrészben csempésztek az országba négy kilogramm nagy tisztaságú kokaint - közölte a rendőrség internetes tájékoztató oldalán.
Biztonsági óvintézkedésnek nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a csütörtökön bejelentett 110 milliárd forintos kormányzati zárolást, amellyel a kormány biztosítaná, hogy Magyarország ne kerüljön vissza az uniós túlzottdeficit-eljárás alá.
Az argentin labdarúgó válogatott Lionel Messi és Javier Mascherano vezérletével úgy döntött, világbajnoki bónuszából 135 ezer dollárt jótékony célra fordít, és egy daganatos betegekkel foglalkozó kórháznak utalja.
Nemrég még arról volt szó, hogy Orbán Ráhel barátnőinek a leánybúcsús képeket is tartalmazó mobiltelefonját lopták el a miniszterelnök lányának esküvőjén, most egy újabb sajtóhír röppent fel arról, hogy valójában nem más, mint Orbán Viktor mobilja került tolvajok kezére.
A CÖF vezetősége az Európai Unió racionalizálására szólítja fel Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság új elnökét - tájékoztatta Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke csütörtökön az MTI-t.
Legkevesebb hét ember fulladt bele egy emésztőgödörbe Lengyelországban, amikor egy nőt próbáltak onnan kimenteni. A nő életéért még küzdenek az orvosok.
Milyen kockázatokat látnak az idei költségvetésben? Mi lesz a devizahiteles csomag hatása? Milyen a fenntartható növekedés? Csökken-e az államadósság? – tették fel a kérdést elemzőknek egy konferencián. Rövid távon 3 százalékos, hosszabb távon csak két százalék körüli növekedést várnak.
Az első félévi gazdasági folyamatok és a költségvetés bevételeinek, valamint kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető 2014-ben GDP-arányosan a 2,9 százalékos EU-módszertan szerinti hiány -...
A Visa Europe a mai napon bejelentette, hogy digitális pénztárca szolgáltatását, a V.me by Visa-t az év végéig kiterjeszti Németországra, Írországra, Norvégiára, Svédországra és Olaszországra. Kísérleti jelleggel 2015-ben Görögországban, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában is bevezetik a rendszert, így a szolgáltatást nyújtó piacok száma 12-re emelkedik.
Nyolc amerikai válogatott labdarúgó kapott helyet az észak-amerikai bajnokság (MLS) All Star-csapatában, amely augusztus 6-án csap össze a német bajnok Bayern Münchennel.
Úgy tudják, hogy négyzetméterenként 180 ezer forintért vette a 400 négyzetméteres Arany János utcai üzletet, amit a KDNP-s Rubovszky György cége becsült fel.
A speciális padlógyártás területén meghatározó Graboplast több mint 6 milliárd forintos beruházásra készül Tatabányán. A 2015-re megvalósuló fejlesztéssel a győri székhelyű vállalat olyan új technológiával készülő különleges padlóburkolók előállítására válik alkalmassá, melyek piaca tartósan 10 százalék feletti növekedést mutat. A Graboplast a beruházást részben uniós forrásból valósítja meg.
Nico Rosberg a vb-címet nyert német válogatott előtti tisztelgés gyanánt speciális sisakfestéssel készül a hétvégi Német Nagydíjra. Ha a FIFA közbe nem szól.
Csütörtökön Karczówka településen először egy nő csúszott bele az 5×10 méteres gödörbe. Ez után az őt menteni próbáló közül többen szintén beleestek. A tűzoltók csak a nőt tudták élve kimenteni, az ő életéért még küzdenek. Nem tudni, hogy összesen hány … Folytatás
A hidratálás mindig nagyon fontos, de nyáron kötelező kívülről-belülről egyaránt. Igyál sok-sok folyadékot, főleg vízet és használj hidratáló krémet is. Ime a legújabb krémek, melyek termálvízzel enyhítik a bőr szomjúságát.
Ellestük a legnagyobb sztároktól, hogyan viseljünk fehéret! Máris mutatjuk. A nagy hőségben valóságos kínszenvedés az öltözködés, hisz nehéz lengén öltözni, közben pedig nem úgy kinézni, mint aki épp most jön a strandról. Ilyen időben tökéletes választás lehet a fehér, hisz nem vonzza annyira a nap sugarait, mint a sötét színek, ugyanakkor már önmagában elegáns és kifinomult. Egy dologra azonban…
Colifertőzés veszélye miatt Recsken fel kell forralni a vezetékes ivóvizet fogyasztás előtt - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szerda este.
Ha másban nem is, a futás tekintetében könnyű példát venni a filmsztárokról! Aki benne akar maradni a showbizniszben, az jobb, ha mindent megtesz azért, hogy formában tartsa magát. Ez egy közhely. Namost, a futás, úgy tűnik, még a legnagyobb igényeket is kielégíti. Persze nekünk nincs szükségünk a paparazzik és a filmproducerek fürkésző figyelmére ahhoz, hogy ez motiváljon bennünket a futásban...…
A hepatitis B és C vírusok akár 10-50 évig is lappanghatnak úgy a szervezetben, hogy közben gyakorlatilag semmilyen tünet nem érezhető, mégis a máj károsodását, májzsugort vagy májrákot okozhatnak. A hepatitis fertőzés veszélyeiről és a megelőzés, valamint a felismerés lehetőségeiről Dr. Makara Mihály belgyógyász-hepatológust, a Szent László Kórház főorvosát kérdeztük.
A pilótának sikerült katapultálnia. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője szerint az orosz repülő rakétákkal lőtte le az ukrán légtérben járőröző ukrán Szu–25-öst. Szerdán pedig olyan videók kerültek fel a netre, amelyeken állítólag orosz területről lövik rakétával … Folytatás
A gazdasági növekedés beindulása és három százalék alatti GDP-arányos hiány önmagában még nem jár a GDP-arányos államadósság mérséklődésével, ezért kulcskérdéssé válik az adósságszolgálati költségek mérséklése - mondja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján.
Spanyolország helyett majdnem Lettországba repült két család a Ryanair személyzete miatt. A légitársaság háromszor vizsgálta meg a beszállókártyájukat.
Mi történt 25 éve ezen a napon? - 1989. július 17. hétfő: Románia részéről még nincs konkrét katonai fenyegetés Magyarországgal szemben, de ennek lehetőségét nem szabad lebecsülni - jelentette ki Horn Gyula külügyminiszter a La Repubblica cimű olasz napilap budapesti különtudósítójának adott interjújában. Brent Scowcroft, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint az MSZMP különböző…