2014. július 17. csütörtök

júl. 17
9:45
Feljelentést tesz a polgármester a péceli temetési ügy miatt (Infostart)
Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját - közölte a városvezető csütörtökön.
júl. 17
9:45
Fiatal argentin csatárral erősített az AS Roma (Infostart)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban ezüstérmes AS Roma 22 millió euróért leigazolta a Hellas Veronától Juan Manuel Iturbét.
júl. 17
9:45
Hiszékeny tagadja a vesztegetést (Gondola)
Hangfelvétel bizonyíthatja Hiszékeny Dezső bűnösségét a 13. kerületi vesztegetési ügyben - erről az angyalföldi Fidesz frakcióvezetője beszélt a Hír TV-ben
júl. 17
9:45
Nyugat-nílusi láz Szerbiában (Metropol)
A vírusgazdák a madarak, közöttük szúnyogok révén terjed, az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.
júl. 17
9:45
Az öregek túl sok helyet foglalnak - Fejlemények a péceli botrányban (Kripto Akadémia)
A temetkezési vállalkozó egyfajta "tömegsírt" csinált.
júl. 17
9:45
Stabil a forint az orosz esés mellett is (Portfolio)
Bár a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon érezhetően romlott a hangulat tegnap éjjel bejelentett amerikai és európai uniós, Oroszországgal szembeni szankciók hatására, de ez a forintot eddig lényegében...
júl. 17
9:45
Fontos változások: meddig is érvényes a szóbeli végrendelkezés? (Pénzcentrum)
Az Alkotmánybíróság napokban született határozata alapján nem szükséges kétévente megújítani a szóbeli végrendeleteket....
júl. 17
9:45
Falnak csapódott egy rendőrök elől menekülő cigicsempész (ATV)
Épületnek ütközött gépkocsijával egy rendőrök elől menekülő csempész Sonkádon, a 22 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.
júl. 17
9:46
A fesztiválok hajtják az ingatlanpiacot is (Metropol)
A nagy rendezvények alatt drágábban lehet kiadni mindent.
júl. 17
9:47
Rakétákat indítottak Oroszországból Ukrajnába? (Metropol)
Ukrán sajtójelentések szerint Grad rakétarendszerrel három sorozatot lőttek ki szerda este Ukrajna területére.
júl. 17
9:47
Orosz rakéták Ukrajnára (Kripto Akadémia)
A célpont Lubanszk megye volt az ukrán média szerint.
júl. 17
9:47
Kötvényekben keres menedéket a lakosság (Portfolio)
Már sorozatban 21. hónapja érkezett friss tőke a hazai befektetési alapokba a múlt hónapban, a nyilvánosságra került adatok szerint 109 milliárd forinttal nőtt a kezelt vagyon. Lassan 5200 milliárd...
júl. 17
9:47
Rakétákat lőttek Oroszországból Ukrajnába? (ATV)
Ukrán sajtójelentések szerint Grad rakétarendszerrel három sorozatot lőttek ki szerda este Oroszországból Ukrajna területére.
júl. 17
9:49
Működik-e a stratégia? – Halvány eredményeket hoz a sertésprogram (Portfolio)
Úgy tűnik, nagyon sovány lesz a sertésstratégiára szánt 2,6 milliárd...
júl. 17
9:49
Péceli temetés: feljelentést tesz a polgármester (ATV)
Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját - közölte a városvezető csütörtökön az MTI-vel.
júl. 17
9:51
A felhő hátán emelkedik az SAP (Portfolio)
Jelentősebb emelkedéssel indította a ma reggeli kereskedést az SAP árfolyama azt követően, hogy a német szoftvercég közétette második negyedéves számait. A profit csökkent egy perrel kapcsolatos...
júl. 17
9:57
Kgfb-díjak: továbbra is várat magára a trendforduló (ProfitLine)
Az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest az idei félév végére átlagosan éppen 10 százalékkal kerültek többe a személyautókra újonnan kötött kötött kgfb-szerződések. Ez 5 százalékponttal alacsonyabb érték az egy évvel korábbinál - olvasható a Netrisk.hu közleményében.
júl. 17
9:57
Tour de France: francia szakaszgyőztesnek tapsolhattak a nézők (Sport365)
A hazai közönség nagy örömére Tony Gallopin nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszát. Összetettben továbbra is az olasz Vincenzo Nibali vezet.
júl. 17
9:57
Úgy szaporodik a magyar sertés, mint a nyúl! (444.hu)
Most, hogy a földalapú támogatási rendszer végleg ellehetetlenítheti a hazai húságazatot, egy késői örömhír: az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és ötezerrel a szarvasmarha-állomány, így az egy évvel ezelőttihez képest 204 ezerrel több sertés és 25 ezerrel … Folytatás
júl. 17
9:59
50 ezer forintos kárelőleg a Kodály köröndi tűz károsultjainak (ProfitLine)
50 ezer forintos kárelőleget utal az Aegon Magyarország a Kodály köröndi háztűzben károsult ügyfeleinek. A kárszakértők azonnal hozzálátnak a károk felmérésének, amint az épület biztonságosan megközelíthető lesz. Az Aegon a károk gyors rendezését ígéri.
júl. 17
9:59
A Barcánál máris védik Suárezt (Sport365)
"Mindannyian emberek vagyunk, akik néha bizony hibáznak. Ezekből az esetekből azonban tanulunk" - nyilatkozta Luis Suárezről a Barcelona sportigazgatója, Andoni Zubizarreta.
júl. 17
9:59
Balatoni híreket mondunk (444.hu)
Ötven gyereket vittek kórházba egy balatonszárszói táborból, állítólag ételmérgezés gyanújával. (via) Amennyiben ételmérgezést kapni indul most a Balatonra, ne az M7-esen menjen, mert egy Martonvásár melletti baleset miatt lezárták az egészet. (via)
júl. 17
10:00
Megfestették Fésűs Nelly magzatát (BorsOnline)
A színésznő már a nyolcadik hónapban jár, így elérkezettnek látta az időt, hogy hamarosan megszülető kislányát, Elzát összeismertesse az édesapával, Vajtó Lajos újságíróval is.
júl. 17
10:01
Akármennyi izmot pakolsz magadra, úgyis a nők nyernek (444.hu)
Szerdán este az amerikai ESPN sportcsatorna által rendezett ESPY-gálán együtt adott át díjat a teniszezőnő Maria Sarapova és az ökölvívó Floyd Mayweather. Az egyikük 188, a másikuk 173 centi, és az utóbbin valószínűleg magassarkú cipő sem volt.
júl. 17
10:03
Pásztor Albert keményen beleállt a cigányozásba (444.hu)
Szerinte ő csak néven nevezi a dolgokat. Például azt mondja, hogy a cigányok "javarészben sajnos kriminalizálódtak".
júl. 17
10:03
Riasztást rendelt el az országos tiszti főorvos a hőség miatt (Infostart)
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
júl. 17
10:03
Rakétákat indítottak Oroszországból Ukrajna területére a kijevi média szerint (Infostart)
Ukrán sajtójelentések szerint Grad rakétarendszerrel három sorozatot lőttek ki szerda este Oroszországból Ukrajna területére.
júl. 17
10:03
Őrizetbe vettek 660 pedofilgyanús embert (Gondola)
Egy hat hónapig tartó titkos rendőrségi művelet keretében pedofília gyanújával őrizetbe vettek 660 embert Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán a szervezett bűnözés elleni harcra összpontosító Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA)
júl. 17
10:03
Rakétákat indítottak Oroszországból Ukrajna területére (Blikk)
júl. 17
10:03
Jövé héten kiderülnek a felsőoktatási felvételi ponthatárok (Alternatív Energia)
Idén a Semmelweis Egyetemen lesz a Pont Ott Parti.
júl. 17
10:03
Kik lesznek az EU új vezetői? (Portfolio)
A többéves pénzügyi keretről folytatott alkudozás forgatókönyve ismétlődhet meg az uniós vezetői posztokra történő kinevezésekkel: a tagállamok vezetői várhatóan második nekifutásra hozzák majd meg a...
júl. 17
10:03
Kánikula: riasztást rendeltek el (ATV)
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.
júl. 17
10:03
Japán prioritás – bemutatkozott az új Mazda2 (videóval) (Auto Pult)
Hivatalosan bemutatkozott a Mazda2 új generációja. Az alapoktól újragondolt apróság a Hazumi tanulmány szelídített vonalaival érkezik szériába és a japán piac számára már gyártásba is került.
júl. 17
10:03
Átigazolás: Toni Kroos hat évre a Real Madridé - hivatalos (Agroinform)
A Real Madrid csütörtökön délelőtt bejelentette, hogy megegyezett a Bayern Münchennel Toni Kroos átigazolásáról.
júl. 17
10:05
Indulhat a békemenet a Vnyesekonombank mellett: A paksi hitelt is érinthetik az USA új Putyin-ellenes szankciói (444.hu)
A Vnyesekonombank ugyanis tiltólistára került, a paksi bővítésben pedig ez a bank képviseli az orosz felet.
júl. 17
10:05
Mobil helyett szalonnát kaptak a vevők (Blikk)
júl. 17
10:05
Az öregek túl sok helyet foglalnak - Gyűrűzik a péceli botrány (Alternatív Energia)
A temetkezési vállalkozó egyfajta "tömegsírt" csinált.
júl. 17
10:05
Így alakultak a kötelező biztosítások díjai (Portfolio)
Az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest az idei félév végére átlagosan éppen 10 százalékkal kerültek többe a személyautókra újonnan kötött kötött kgfb-szerződések. Ez azonban...
júl. 17
10:06
Grafológia HR-es szemmel – mire vigyázzunk egy különleges interjún? (HR Portál)
„A szó elszáll, az írás megmarad” – nagy igazság, amit a cégeknél dolgozó HR-esek is ismernek és élnek is vele. Néhányan. A grafológia, mint tudomány kezdetben elég elenyésző volt a kiválasztásért felelős szakemberek körében, ennek okai az információhiány és az ebből következő félelem voltak.
júl. 17
10:07
Magyarul: elég m*leg lesz (444.hu)
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az MTI-vel.
júl. 17
10:09
Megbüntettek egy francia bloggert, mert étteremkritikája túl elől volt a Google találati oldalán (444.hu)
Az étteremnek nem tetszett, hogy a kritikus poszt a negyedik találat volt az étterem nevére keresve. Ilyen is csak Franciaországban lehet.
júl. 17
10:18
Zárol a kormány 110 milliárd forintot (Infostart)
A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokat érintően, mert így látja biztosítottnak a 2,9 százalékos hiánycél teljesülését - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.
júl. 17
10:18
Tilos a drónnal mások magánéletét kifürkészni (BorsOnline)
Legalább akkora változást hoznak mindennapi életünkbe a kis robotrepülőgépek, azaz a drónok, mint a mobiltelefon vagy a tabletek – vélekednek a technikai fejlődés hívei. Ám mint minden eszköz, ez sem csak jó célra használható. Beláthatnak vele az udvarunkba, leleplező felvételt készíthetnek a magánéletünkről.
júl. 17
10:18
Jön a hőség! (Blikk)
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Vasárnap 35 fok is lehet.
júl. 17
10:21
Egyesítik a budapesti nagy egyetemeket? (Infostart)
Újra terítékre került a kormányban a Corvinus Egyetem feldarabolásának ötlete, és egy budapesti szuperegyetem létrehozásáról is szó van - írja a Figyelő.
júl. 17
10:21
A Real Madrid német világbajnokot szerződtet (Infostart)
Valósággá vált, amelyet a madridi Marca már a világbajnokság alatt is szinte napról napra megírt, illetve amit Toni Kroos a döntő napján maga is bejelentett: a német válogatott középpályása a Bayern Münchenből a Real Madridba igazol.
júl. 17
10:21
Jacenyuk az oligarchákat is bevonná az újjáépítésbe (Gondola)
A kelet-ukrajnai harcok utáni újjáépítésbe az oligarcháknak is be kell kapcsolódniuk - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerdán a Donyeck megyei Szlovjanszkban tett munkalátogatásakor
júl. 17
10:21
Az Online Video Award eredménye (Kreatív Online)
Kilenc pályázó vehetett át díjat a Kreatív videoversenyén.
júl. 17
10:21
Szerény mértékben nőtt az állat-létszám (Alternatív Energia)
A juhállomány nem változott.
júl. 17
10:21
A jegybankelnök szerint nem veszélyes a tőzsdei szárnyalás (Portfolio)
Néhány kivételtől eltekintve semmi baj sincsen a tőzsdéken, az árazások historikus viszonylatban nem rendellenesek - fejtette ki véleményét Janet Yellen Fed-elnök a második szenátusi meghallgatásán....

Keresés