2014. július 21. hétfő

júl. 21
17:53
Orbán: a kormány eleget tett kötelességének (Behaviour)
Az emlékmű "mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt".
júl. 21
17:53
813,7 milliárd az első féléves hiány (hirado.hu)
A végleges számok megegyeznek az előzetes adatokkal.
júl. 21
17:54
Az oroszok szerint kb az történt az Ukrajna felett lelőtt utasszállítóval, amit Szaniszló Ferenc az EchoTv-n elmondott (444.hu)
Egy amerikai műhold is gyanús az oroszoknak, akik saját állításuk szerint egyáltalán semmivel sem támogatják az ukrán felkelőket.
júl. 21
17:54
Elhunyt az Aldi alapítója (GazdaságPortál)
Kilencvennégy éves korában elhunyt Karl Albrecht, a németországi központú Aldi üzletlánc egyik alapítója – adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap hétfőn a honlapján. A diszkont élelmiszeráruház-modell egyik kidolgozóját esseni otthonában érte a halál még szerdán. A milliárdost – aki a Forbes magazin számításai szerint Németország leggazdagabb embere volt – hétfőn…
júl. 21
17:55
Obama: Moszkvának kell rábírnia a szakadárokat az együttműködésre (hirado.hu)
Ez különösen Vlagyimir Putyin felelőssége az amerikai elnök szerint.
júl. 21
17:56
Orbán Viktor szerint a kormány kötelessége volt a sasos emlékművet kirakni a Szabadság térre (444.hu)
A miniszterelnök szerint tartoztak az áldozatoknak, ezért kellett a szobor, amit az áldozatok nem kértek, viszont a többségük rosszul van tőle.
júl. 21
17:57
Orbán: a Szabadság téri emlékmű arra hivatott, hogy kifejezze a nemzet fájdalmát (hirado.hu)
A kormányfő szerint az alkotással a kormány eleget tett kötelességének, amellyel "az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és ma élő magyaroknak tartozunk".
júl. 21
18:06
Az érdektelenség mentette meg a magyar börzét (Privátbankár)
Alacsony forgalom mellett felülteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX). A vezető részvények árfolyama vegyesen változott.
júl. 21
18:06
Karda: Kétségbeesve keresem Sanyit (BorsOnline)
Karda Bea nagy álma valósulna meg, ha a Piramis énekese elvállalná a felkérést, de egyelőre nem tudták felvenni a kapcsolatot. Bea azonban nem adja fel, mindenáron megkeresi Révészt.
júl. 21
18:06
Meglepetéssel készül Keresztes Ildikó (Blikk)
Augusztusban ünnepli 50. születésnapját Keresztes Ildikó (49), ennek apropójából pedig két meglepetéssel is előrukkol. Szeptemberben jubileumi nagykoncertre készül, ezzel egy időben pedig megjelenik első önéletrajzi könyve is – így nyáron csupán pár napot tud kikapcsolódni.
júl. 21
18:06
Maláj utasszállító - MSZP: alapos és valódi vizsgálatra van szükség (Infostart)
Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője arra szólította fel a lelőtt maláj utasszállító ügyében érintettként szóba jöhető összes felet, különösen Oroszországot, Ukrajnát és az oroszbarát szakadárokat; haladéktalanul tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy korrekt, alapos és valódi adatokon nyugvó vizsgálatot kezdődhessen a térségben.
júl. 21
18:08
Van miből félretenni? Te hogyan gondoskodsz gyereked jövőjéről? (Privátbankár)
A magyaroknak a legfontosabb értékek között szerepel a család. De tudunk-e gondoskodni gyermekeink jövőjéről, és ha igen, hogyan, amikor a napi kiadások is óriási terhet jelentenek?
júl. 21
18:08
Őrület: 9 éves gyerekhez ment feleségül a néni (BorsOnline)
Egy éve már összeházasodtak egyszer, és most megismételték a ceremóniát, melynek során egy tíz alatti kisfiú vett feleségül egy 62 éves asszonyt. Ez állítólag boldoggá teszi a halott ősöket.
júl. 21
18:08
Ketten is hibáztak a vonatoknál (Blikk)
júl. 21
18:08
Belügyi államtitkár: még nem nevezték ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját (Infostart)
A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára szerint adminisztratív hiba lehetett, hogy a Magyar Közlöny múlt pénteki számában megjelent Szabó Hedvignek, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává történő kinevezése. Tasnádi László kiemelte: Szabó Hedvig kinevezése még nem történt meg, továbbra is igazgatói posztot tölt be a szakszolgálatnál.
júl. 21
18:09
Több tucat halottja van Kínában a szupertájfunnak (Metropol)
608 ezer embert kellett biztonságosabb helyre költöztetni, közülük 240 ezren várják legalapvetőbb szükségleteik kielégítését.
júl. 21
18:09
Orbán az emlékműről: a kormány eleget tett kötelességének (Blikk)
júl. 21
18:09
LMP: az Ab döntése nem kezeli a választójogot ért alaptörvényi sérelmeket (Kripto Akadémia)
A szoros, 8:7-es döntési arány is azt mutatja, hogy a kérdést nem sikerült megnyugtató módon rendezni.
júl. 21
18:09
Demokráciapártiak a lengyelek (hirado.hu)
A lengyelek többsége szerint a demokráciának megvannak a maga hibái, de még mindig jobb az összes többi politikai rendszernél.
júl. 21
18:09
Egészséges dezodorok (WebBeteg)
Az illatszergyártó cégek dezodorok és izzadásgátlók garmadát kínálják az üzletek polcain, ám ha ismerjük ezek egészségünkre és környezetünkre gyakorolt ártalmait, már korántsem pakolgatjuk olyan nagy lelkesedéssel bevásárlókosarunkba a díszes csomagolású termékeket.
júl. 21
18:09
Egyre kevesebb cigarettát veszünk (Portfolio)
Kevesebb cigaretta fogyott májusban Magyarországon, mint áprilisban, ami ritkán fordul elő - írja a Világgazdaság internetes oldalán a NAV adataira hivatkozva. Az év első öt hónapjában összesen 2,9...
júl. 21
18:11
Hollandia háborús bűnök ügyében vizsgálódik (Metropol)
A Kelet-Ukrajnában szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetén tartózkodó 298 emberből 193 volt holland. A katasztrófát senki sem élte túl.
júl. 21
18:11
Szerdán indul utolsó útjára a Costa Concordia (Kripto Akadémia)
A tervekhez képest két nappal késik a hajóroncs elvontatása.
júl. 21
18:11
Leesett az állványzatról és súlyosan megsérült egy férfi (hirado.hu)
A baleset Nyíregyházán történt.
júl. 21
18:13
Moszkva: nem észleltek rakétaindítást (Metropol)
Az orosz védelmi tárca hétfői közlése szerint nem észleltek rakétaindítást a maláj utasszállító múlt csütörtöki kelet-ukrajnai katasztrófája idején.
júl. 21
18:13
Alacsony forgalomban felülteljesítő volt a BUX (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 31,56 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 17 956,26 ponton zárt hétfőn.
júl. 21
18:15
Costa Concordia: szerdán vontatják (Metropol)
A tervekhez képest két nappal késik a Costa Concordia elvontatása a toszkániai Giglio szigetének partjaitól.
júl. 21
18:15
Két vezető távozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (hirado.hu)
A főigazgató, valamint tag- és partnernyilvántartási igazgatója is távozik a testülettől.
júl. 21
18:17
Haláleset a Paskál strandon - Gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás (hirado.hu)
A hét éves kislányt másfél órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül.
júl. 21
18:18
Hárommilliárdos munkát hagytak veszni az építőiparosok (ProfitLine)
Egyetlen ajánlat sem érkezett a Budapest Főváros IX. kerület, Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala új épületének kivitelezésére kiírt, becsült értéken 3 milliárd forintos tenderre - olvasható a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.
júl. 21
18:19
Késik a Costa Concordia roncsának elvontatása (hirado.hu)
Szerdán kezdik a munkálatokat.
júl. 21
18:20
Így alakult az államháztartás első hathavi hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
júl. 21
18:21
LMP: a stratégiai megállapodások nem védik a munkahelyeket (hirado.hu)
Az LMP szerint a kormány stratégiai megállapodásai növelik a munkanélküliséget.
júl. 21
18:23
Itt tart az egykori minisztérium bontása - képek (hirado.hu)
Május közepén csaknem egy hónapra fel kellett függeszteni a munkát, mert, a Margit körúti épület egyik szárnya összeomlott.
júl. 21
18:24
Fidesz: az Ab jóváhagyta a júniusi törvénymódosítás leglényegesebb pontját (Infostart)
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése egyértelművé tette, hogy a kerületi polgármesterek jelenléte a Fővárosi Közgyűlésben nemcsak helyes, hanem alkotmányos is. A kormánypárti frakció reagálásában jelezte egyúttal azt is, hogy az önkormányzati választást szabályozó törvény az Ab által megsemmisített rendelkezések nélkül is alkalmazható.
júl. 21
18:24
Heves harcok Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban - közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya.
júl. 21
18:25
Központ nyílt Nagyváradon - Vallás és turizmus (hirado.hu)
A városalapító Szent László király nyomdokán a város római katolikus örökségét népszerűsítik a látogatók körében.
júl. 21
18:27
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
júl. 21
18:27
Dunga lehet az új brazil kapitány (Metropol)
Sajtóértesülések szerint a játékosként 1994-ben világbajnok Dunga a legnagyobb esélyese a brazil szövetségi kapitányi posztnak.
júl. 21
18:27
Az elődöntőbe jutásért játszhatnak a címvédő szerbek (Alternatív Energia)
Hogy a szerbek a második vagy a harmadik pozíció birtokosaként folytatják-e, a késő esti magyar-horvát összecsapás végeredményétől függ.
júl. 21
18:27
Megnyílt a Garay élménypince Szekszárdon (hirado.hu)
A város legrégebbi borospincéjében egyedülálló turisztikai attrakciónak szánt komplexumot közel kétszázmillió forintos európai uniós támogatással alakították ki.
júl. 21
18:27
Vallott a CIB: 20 milliárd forintba kerülhet az árfolyamrés (Portfolio)
20 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött a CIB a fogyasztói devizakölcsönökkel kapcsolatos árfolyamrés korrigálására - olvasható a bank közleményében. A Kúriának a pénzügyi intézmények...
júl. 21
18:27
Átigazolás: Evra a Juventushoz szerződött - hivatalos (Agroinform)
Patrice Evra kétéves szerződést kötött a Juventusszal, amely 1.5 millió fontot fizetett érte a Manchester Unitednek.
júl. 21
18:27
Erős bizonyítékok a maláj gép ügyében (444.hu)
A Financial Times szerzett egy fotót, ami a lezuhant utasszállító törzsének egy darabja látszik. Ez kicsit kormos, és apró lyukak vannak rajta. A fotót a lap megmutatta két katonai szakértőnek is, akik egybehangzóan állították, hogy a törzs ilyen sérülései egyértelműen … Folytatás
júl. 21
18:29
Másfél millióan kapnak értesítést a NAV-tól (Alternatív Energia)
júl. 21
18:31
Árokba csúszott egy gázolajat szállító tartálykocsi (Alternatív Energia)
A balesetben senki nem sérült meg, és lakosságvédelmi intézkedésre sincs szükség.
júl. 21
18:36
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint (GazdaságPortál)
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn. Ezen belül a központi költségvetés 965,9 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 114,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,7 milliárd forintos szufficittel zártak.…
júl. 21
18:42
Katonák és gyerekjátékok miatt esnek a tőzsdék (Privátbankár)
Általánossá vált a kockázatkerülés a tőkepiacokon a geopolitikai kockázatok és az amerikai gyorsjelentések miatt.
júl. 21
18:42
A bevadult taxisofőr állítja: Benkő ütött először (Blikk)
Budapest — Mint arról a Blikk beszámolt, az Omega együttes két zenészét vasárnap hajnalban megtámadta egy taxis, H. Zoltán, aki viszont azt állítja: Benkő László (71) ütött először. Ő csupán védekezett a nekieső billentyűssel, valamint a dobos Debreceni Ferenccel (66) szemben.
júl. 21
18:42
Megrázó szelfit posztolt a lelőtt gépről a 15 éves (BorsOnline)
Felhőtlen nyaralásra készült a 15 éves kamaszfiú, aki édesanyjával ült az Ukrajna fölött lelőtt malajziába tartó gépen. Felszállás előtt pár pillanattal még lőtt magukról egy vidám szelfit, és felrakta a Facebookra.

Keresés