Szeged — Bordélyházra csaptak le a Csongrád megyei zsaruk. A Tisza-parti városban mindenki jól ismerte a night clubot, aminek a felső szintjén három szobában „túlóráztak" a táncoslányok.
Múlt héten a DVTK, a Győri ETO FC és a Ferencváros is érdekelt volt az Európa-liga 2. selejtezőkörében. A három csapat közül csak a Diósgyőr tudott nyerni, a Győr és a Fradi kikapott. Ezekről a mérkőzésekről mondta el véleményét a Nemzeti Sport és az NSO Tv szakértője, Bognár György.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja az Alkotmánybíróság döntését, mert az szerintük a Fideszt segíti abban, hogy támogatottságánál sokkal jobb eredményt elérve szerezzen többséget Budapesten. A Jobbik nem ért egyet a döntéssel, de tiszteletben tartja azt. Az LMP véleménye szerint az lett volna a legjobb, ha az Alkotmánybíróság teljes egészében megsemmisíti a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának…
Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
A német megszállás áldozatainak emlékműve arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett - írta Orbán Viktor kormányfő az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában a budapesti Szabadság téri emlékműről.
Az Európai Bizottság (EB) felszólította Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét és Dabis Attilát, az SZNT külügyi titkárát, hogy legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait - közölte hétfőn az SZNT elnöke.
Franciaország válogatottja meglepetésre legyőzte a német csapatot a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornája B csoportjának hétfői zárófordulójában.
A vidékfejlesztésre fordítható uniós forrásoknak kifejezetten a munkahely- és a lehetőségteremtés lesz a célja a következő hét évben, a kormány ennek jegyében rendezi át a korábbi uniós támogatási gyakorlatot és rendszert - jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten újságírók előtt. A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel és Győrffy Balázzsal, a Nemzeti…
Elmaradt a meglepetés a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának B csoportjában a hétfő délutáni rangadón: a zárófordulóban a címvédő szerb válogatott nyert a spanyolok ellen, így az elődöntőbe jutásért játszhat, míg az ibériaiak a negyedik helyen végeztek a hatosban.
Esztergom — Cseppet sem érdekelte a két férfit az, hogy minden mozdulatukat egy biztonsági kamera rögzíti: fegyverrel – vagy annak utánzatával – tértek be az egyik esztergomi utazási irodába, és elvittek mindent, amit az ott dolgozó alkalmazottól meg tudtak szerezni.
Budapest — Mosolyogva fogadták a hétfői ítéletet, sőt egymást is kiröhögték azok a rablók, akik rendőrruhában, kommandósnak álcázva törtek rá több emberre, s rabolták ki őket. Csorba János és 12 társa összesen 141 év fegyházat kapott a Budapest Környéki Bíróságon.
Cerise Davey 19 éves brit modell lány. Biszexuális. És szexfüggő. Nem szégyelli, sőt bátran vállalja a nyilvánosság előtt. Azt is, hogy azért utazott a spanyolországi üdülőhelyre, Magalufba, hogy kielégítse iszonyatos nemi vágyát. 25 orgazmust akar egyetlen nap alatt.
Ukrajna bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy oroszbarát szeparatisták Oroszországtól kapott rakétával lőtték le a malajziai utasszállító repülőgépet - közölte hétfőn Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Népes szurkolótábora előtt szerzett aranyérmet Dudás Miklós kajak egyesben az U23-asok 200 méteres versenyében a szegedi korosztályos világbajnokságon. Az AVSE versenyzője elégedetten értékelte a győzelmét.
A Szovjetszkij Szport keddi számában exkluzív interjú jelenik meg Dzsudzsák Balázzsal – a nyilvánosságra hozott előzetesben a Dinamo Moszkva magyar labdarúgója többek között arról beszél, mennyiben változott meg a helyzete az új edző, Sztanyiszlav Csercseszov kinevezésével.
Gyilkosság, háborús bűnök és a repülőgép szándékos lelövése ügyében indított vizsgálatot a holland vádhatóság a maláj légitársaság MH17-es járatának katasztrófája miatt – közölte hétfőn a sajtóval egy ügyészségi szóvivő. A holland törvények lehetővé teszik, hogy a holland hatóságok bárki ellen vádat emeljenek, aki háborús bűnt követ el az ország állampolgárai ellen. A csütörtökön Kelet-Ukrajnában…
Budapest — Michelangelo műveit sem őrizték még ennyien: a Blikk tapasztalata szerint több mint száz rendőr őrzi, a német megszállás áldozatainak Szabadság téri emlékművét a folyamatosan jelen lévő tiltakozóktól.
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Johannis pártelnököt javasolta a jobbközép politikai erő államfőjelöltjének, miután belső szavazáson Johannis több voksot gyűjtött, mint Crin Antonescu, a PNL eddigi hivatalos jelöltje.