Csepreghy Nándor szerint megfelel a követelményeknek az uniós források felhasználásának magyar intézményrendszere a vizsgálatok eddigi eredményei alapján, a kifizetéseket pedig nem függesztették fel: április 15. óta több mint 400 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra.
LSD-t, ecstasyt, varázsgombát, marihuánát és kristályt is találtak a zsaruk a budapesti éjszakai életben közismert rockzenésznél, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A Bors megtudta: a zenész beismerő vallomást tett.
A Magyar Telekomnál csütörtökön bejelentett létszámleépítés a vállalat minden területét érinti különböző mértékben – mondta el Rózsa Iván, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Budapesten még ma is több olyan frekventált terület van – pályaudvarok, idegenforgalmi helyek –, ahol engedély nélküli fuvarosok kínálják szolgáltatásaikat a mit sem sejtő külföldi turistáknak.
Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartózó vállalkozók száma, míg a tartósan adós magánszemélyeké és egyéni vállalkozóké 3 százalékkal bővült – derül ki az adóhatóság honlapján csütörtökön közzétett adatokból.
Legkésőbb 2015 szeptemberétől biztosan elkerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - értesült a Magyar Nemzet. Czomba Sándor államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta: ezen iskolákat a nemzetgazdasági tárca új háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal venné át.
Új rendelettel és a társasági adóról szóló törvény módosításával igazodik a magyarországi szabályozás az uniós támogatáspolitikához. Összefoglaltuk a támogatható fejlesztések körét, a támogatási mértékeket, a kkv-k bónuszait.
Élete utolsó pillanatában is védelmezte L. Edina 9 hónapos kislányát, Dorottyát. Az óvónő férjével és két gyermekével szenvedett balesetet, az asszony a helyszínen meghalt, de a csecsemő szinte karcolás nélkül megúszta az ütközést.
Kijev - Nyilvánosságra hozta a Reuters hírügynökség azt a hangfelvételt, amelyen a Moszkva-barát szakadárok egyik parancsnoka elismeri, hogy Oroszországból érkezhetett az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel feltételezések szerint a lázadók lelőtték a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót.
Ma nyílik meg a Művészetek Völgye, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden várja a látogatókat tíz napon át. Az összművészeti fesztivál szervezői idén ezer programmal készültek, amelyek többsége Kapolcson lesz, de számos kísérőrendezvénynek adnak helyet a szomszédos falvak is.
Több mint 600 ezren váltottak vasúti jegyet országszerte az új, érintőképernyős jegyértékesítő automatákból az elmúlt egy évben - tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. az MTI-t.
A szakadárok egyik parancsnoka elismerte, hogy Oroszországból érkezhetett az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel feltételezések szerint a lázadók lelőtték a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót.
Érvényesül a papírforma? A leggazdagabb négy csapat valamelyike nyeri a pénteken kezdődő NB I-es focibajnokságot, vagy meglepetés születik? Olvasóink szerint utóbbi sem elképzelhetetlen.
Egy, a Reuters által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a Moszkva-barát szakadárok egyik parancsnoka elismeri, hogy Oroszországból érkezhetett az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel lelőhették a maláj utasszállítót.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az esetek 12 százalékában (háromezernél) talált valamilyen hiányosságot és 260 millió forint bírságot szabott ki - közölte az MTI érdeklődésére az adóhatóság.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a már jogerősen elítélt Hunvald György köre továbbra is igyekszik helyzetbe kerülni. Az Index cikke szerint a török üzletek már elkezdték eltávolítani a polcokról a Coca Cola termékeit. Cáfolják a Peugeot- Fiat egyesülést az érintettek - számol be a Portfolio.
A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait.
Cesare Prandelli, a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray vezetőedzője csapatával megérkezett Magyarországra, sőt már a vasárnapi ellenfél kispadját is megnézte magának az olasz szakember.
Nem szeretném én megmondani, hogy ki a hibás – ezt mondta Ilan Mor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt a hírt kommentálva, hogy óvóhelyként használt ENSZ-iskolát bombázott le az izraeli légierő.
Az MKB Bank megvásárlása a bankszektor megerősítését célzó állami stratégia érvényesítésében játszhat szerepet – jelentette ki Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pódiumbeszélgetésén, csütörtökön. Kifejtette: az ideális az lenne, ha az állam mintegy 30 százalékos részesedéssel…
Párkányi Raab Péter már januárban otthagyta a közösségi oldalt. Ám valaki visszaélve nevével, azt próbálja elhitetni, hogy még mindig ott van. Ráadásul aljasságokat írnak oda.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan az adóhatóság, majdnem minden nyolcadik esetben találtak is valami hiányosságot. Mivel az adatok beérkeznek a központba, sokszor a székből sem kell felállni, és már látszik is, ha valami gyanús. 15 százalékkal több áfa folyt be a költségvetésbe.
Brasch Bence nélkül kezdi az új évadot az Operettszínház, miután a fiatal színész legalább két évig nem léphet színpadra. Bence ősztől iskolapadba ül, így felmondása elkerülhetetlen volt.
Az AC Milan labdarúgócsapata első tengerentúli felkészülési mérkőzésen sima, 3–0-s vereséget szenvedett a Megyeri Balázst padoztató görög élvonalbeli Olympiakosztól.
Szergej Udalcov és Leonyid Razvozzsajev tagadták a vádakat és az ellenzéki hangok elfojtását célzó boszorkányüldözésnek nevezték az ellenük indított eljárást.