Az utóbbi időben egyre erősödik bennem az érzés, hogy a közlekedésben kezdünk „elbalkániasodni”, ami bizony egyáltalán nem jó dolog. A kollégákkal munkakörünkből kifolyólag rengeteg időt töltünk az utakon, és szinte nem telik el úgy nap, hogy ne tudna mindenki felhozni egy-egy ép ésszel nem igazán felfogható illetve tolerálható közlekedési helyzetet, és azon sem csodálkozunk, hogy a baleseti…
„Miközben gyermeki hévvel vetjük rá magunkat az újdonságokra, eközben nem árt tudatosítani, hogy az új nem feltétlenül jobb, a régi nem feltétlenül rosszabb.”
A vezető amerikai részvényindexek 0-0,5% közötti leértékelődést mutattak a keddi kereskedésben, a vártnál kedvezőbb fogyasztói bizalmi index hatását semlegesítette, hogy az EU és Amerika új...
A kormányzat őszre ígérte az új otthonteremtési programot. A listán számos lehetséges elem szerepel. Például a szocpol kiterjesztése, a bérlakáspiac vagy a lakásfelújítások támogatása, áfacsökkentés. Vannak olyan elemek, például a lakásfelújítások köre, ahol egyértelmű az állami szerepvállalás igénye, míg az áfacsökkentés már sokkal vitatottabb kérdés....
A következő hetekben az autósoknak érdemes fokozottan figyelniük elsősorban vadveszélyt jelző táblák környékén, mert az őzek most kezdődött párzási időszaka miatt az állatok elvesztik veszélyérzetüket, és ilyenkor sokkal gyakoribbak az ilyen típusú közúti balesetek....
"Kiss Péter személyében egyik utolsó képviselője ment el annak a politikusgenerációnak, amely a saját ügyét rendszeresen képes volt a nemzeti érdek alá rendelni".
Élénkül az ingatlanpiac, a lakáspiaci tranzakciók száma az idén az első félévben több mint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bérlői kereslet, illetve kínálat is nő, a lakáskiadással pedig a banki betéti kamatokat meghaladó hozam érhető el....
Több mint 120 ezer utas lépett át az elmúlt hét végén Letenyén, a magyar-horvát közúti és autópálya határátkelőn - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az MTI-hez hétfőn eljuttatott adataiból....
„Nehezen tudom szeretni a fiamat” – ezek voltak az anyuka utolsó szavai, mielőtt halálra verte saját gyermekét. Mikael Kular édesanyja vasárnap beismerte, ő ölte meg a kisfiút.
Feljelenti egy francia polgármester azt az amerikai turistát, aki bevallottan rekordhajhászás céljából két kisgyermekével akart feljutni a Mont Blanc-ra, és csak egy hajszálon múlt, hogy élve megmenekültek egy lavinából.
Az Egyesült Államok főtárgyalója keddi szenátusi meghallgatásán elzárkózott attól, hogy megnevezze iráni az nukleáris programról folytatott tárgyalások lezárásának határidejét.
Parragh László szerint súlyos következményei lehetnek az Oroszország elleni európai uniós szankcióknak, amelyek az európai gazdaságnak is jelentős kárt okozhatnak, és következményeik hosszú évekig meghatározhatják Európa fejlődését.
A magyar állam "univerzális bankként" szeretné tovább működtetni az MKB-t, a banknál szükséges egy "reorganizáció, feljavítás" is - mondta Varga Mihály kedden az Inforádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy a bank további sorsáról a szerdai kormányülésen döntenek.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A tavalyi évben tovább csökkent a többnapos belföldi utazások száma és az azokon eltöltött idő. A lakosság közel fele az anyagi lehetőségek hiánya miatt nem tud elutazni pihenni....
Bernie Ecclestone, a Forma-1 mindenható ura ígéretet tett arra, hogy mégsem valósul meg a sokak által kritizált, új biztonsági autós szabály a királykategóriában.
Többet költöttek a magyarok belföldi utazásaik során 2013-ban, mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy jelentősen csökkent az utazások száma és az eltöltött idő is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a turizmus 2013. évi teljesítményéről című kiadványából....
Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz újra tud kommunikálni a Photon-M4 műholddal, melynek fedélzetén kísérleti célokból növények, rovarok és gekkók utaznak, ám néhány Föld körüli kör után megszakadt a kapcsolat a földi irányítás és a jármű között.
Budapest – Falat bontottak, úgy törtek be a patinás Polgár Galériába a belvárosi Petőfi Sándor utcában hétfőre virradó éjszaka. A profi bűnözők csak 2 percet tölthettek bent, amíg a vitrint kisöpörték.
A szankciók elfogadása erőteljes figyelmeztetés, hogy egy szuverén állam területének törvénytelen elcsatolása és elfogadhatatlan a XXI. századi Európában.