Ha röviden szeretnénk összefoglalni, mindenki mást. Az OTP kész bíróságra menni, a K&H félretesz, az Erste profitfigyelmeztetést ad ki. A többi nagyobb bankról egyelőre nincs hír. Az egyik nemzetközi hitelminősítő mindenesetre jelezte: sorra várhatók a további profitfigyelmeztetések.
A várakozások szerint akár félmillió dollár is befolyhat Muhammad Alinak az egyik dallasi aukciósház által árverésre kínált bokszkesztyűjéért, amelyet a profi ökölvívás élő amerikai legendája az Évszázad mérkőzésén viselt.
Csatornázási munkák miatt jövő hétfőtől várhatóan augusztus 30-ig a Gyömrői úton, a Zalán és az Úz utca között lezárják a városhatár felé tartó két sávot, helyette egy sávon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton haladhat az autóforgalom - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Öt nap alatt ötven új ebolás megbetegedést regisztráltak és újabb huszonöt ember halt bele a vírusfertőzésbe három nyugat-afrikai országban – jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az iraki lázadók ellenőrzésük alá vontak egy hatalmas volt vegyifegyverraktárat Bagdadtól északnyugatra, ahol 2500 szarintöltetű rakétát, illetve ezek maradványait és más vegyifegyver-hatóanyagokat tárolnak - közölte kedden a bagdadi kormány egy levélben, amelyet az ENSZ-ben hoztak nyilvánosságra.
Az iraki lázadók ellenőrzésük alá vontak egy volt vegyifegyver-raktárat Bagdadtól északnyugatra, ahol 2500 szarintöltetű rakétát, illetve ezek maradványait és más vegyifegyver-hatóanyagokat tárolnak – közölte kedden a bagdadi kormány egy levélben, amelyet az ENSZ-ben hoztak nyilvánosságra.
Szeptembertől újabb 5-12 ezer forinttal emelkedik a pedagógusok bére, a pályakezdők így 165 ezret vihetnek haza, a legidősebb tanárok pedig akár bruttó 300 ezer forint felett kereshetnek a következő tanévben, az alapfizetések mellett ismét nőnek a pótlékok is - írja a szerdai Magyar Nemzet.
Barack Obama az amerikai elnököktől szokatlan módon egy külföldi ország elnökválasztásának jelöltjeivel - a két afgán vetélytárssal - beszélt telefonon, és arra kérte őket: ne akadályozzák a vitatott első választási fordulóban állítólagosan előfordult csalások kivizsgálását.
Tündérmeséből rémálom - röviden így foglalhatók össze az alábbi céges sztorik. Mindegyikben közös, hogy a vállalatok évekig sikert sikerre halmoztak, de aztán mind elbuktak, hiába vezették őket sokak...
Az izraeli hadsereg válaszcsapásokat mért a palesztin terroristákra az éjjel, több Hamász-vezető otthonát megsemmisítették. A terroristák előzőleg 160 rakétát lőttek ki izraeli civil területekre.
Rakétatámadások érték kedd este Jeruzsálemet és Tel-Avivot is a Gázai övezetből, aminek az elkövetőjeként a Hamász palesztin radikális szervezet jelentkezett. A Vaskupola légvédelmi rendszer semlegesítette a rakétákat. Izrael légitámadásainak 23 halálos áldozata volt kedden a Gázai övezetben.
2013. január elseje óta közigazgatási és munkaügyi bíróságokhoz kell fordulni a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó, valamint a törvény által hatáskörébe utalt egyéb ügyekben.
Az MVM Zrt. és a Gazprom Export illetékese ezen a héten egyeztetnek arról, hogy a magyarországi csoport további gázmennyiséget vesz át az eladódtól Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és orosz kollégája, Alekszandr Novak egy héttel ezelőtt bécsi megállapodása alapján - tudta meg a Világgazdaság.