Az amerikai BorgWarner a következő években több mint 300 fős létszámbővítést tervez oroszlányi telephelyén. A turbófeltöltők gyártása mellett előbb a kuplung-, majd a kipufogóalkatrészek gyártását kezdik meg.
Nézzék meg esetleg minden idők legbénább mémösszeállítását. Tényleg kínos. (Erre szokták az írni, hogy az „internet népe máris felkapta” meg hogy „internetes népművészet”.)
Az olasz elnökség a munkahelyteremtést és a növekedést állítja tevékenységének gyújtópontjába, ennek érdekében pedig a piac magasabb szintű integrációjára fognak törekedni, mondta Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszter kedden Brüsszelben.
Az Örkény Színház és Szentendre közös produkciójával, Alfred Jarry Übü király című darabjával indul pénteken a Szentendrei Teátrum és Nyár programsorozata - mondta Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Szentendrei Kulturális Központ és a Ferenczy Múzeum vezetője az MTI-nek.
Az osztrák alsóház kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely részben az alárendelt kötvények befektetőire hárítja a fizetésképtelen Hypo Alpe Adria bank veszteségét a tartományi garancia ellenére. Azt mondják, így is elég nagy békát kell lenyelniük - kérdés, hogy mit ér így az állam szava a befektetőknek.
A múlt héten elért új csúcsok után hétfőn megindult lejtmenet folytatódott a tegnapi kereskedési napon is az Egyesült Államok vezető tőzsdéin. A legnagyobb veszteségeket a biotechnológiai, az internet, illetve a kisvállalatok papírjai szenvedték el.
A német válogatott kiütéses, 7-1-s győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a világbajnokság keddi elődöntőjében, ezzel elsőként került a vasárnapi fináléba.
No comment. Illetve annyit még, hogy ma este lesz Kalapács, Pokolgép, Ossián (+Rudán Joe!) meg Arch Enemy. Siessenek, még odérnek, az M6-os úgyis tök üres mindig. (Azért a párszáz milliárdért, amit Megyóék beleküldtek.)
A kínai statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján a fogyasztói árak Kínában 2,3 százalékkal emelkedtek június folyamán az előző év azonos időszakához képest, míg havi összevetésben 0,1 százalékos csökkenés mutatkozott.
Az ópiátok gyors terjedésének megfékezése áll az Egyesült Államok 2014-es évi drogellenes stratégiájának középpontjában - derül ki abból a tervezetből, amelyet szerdán terjesztenek a Fehér Ház elé.
Az Abony és Fegyvernek közötti 29 kilométeres, 2x2 sávos M4 autópálya-szakasz 2016 őszére készül el, jelenleg folynak a munkálatok. Az első, 13,4 kilométeres szakaszon a főpálya humuszleszedése és...
Németország visszavonta kedden az egyiptomi Sarm-es-Sejk városára kiadott utazási figyelmeztetést. A magyar konzuli szolgálat szerint is biztonságosnak tekinthető a város, de azért több dologra is oda kell figyelni, ha nem akarjuk, hogy rémálom legyen a nyaralásból.
A vízlépcsők hiánya gazdasági, kereskedelmi, energetikai és környezeti kárt okoz az országnak - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke.
A brazilok sokkról beszélnek és bocsánatot kérnek, a németek boldogok, s arra figyelmeztetnek mindenkit, ne emeljék őket máris az egekbe. Nyilatkozatcsokor.
Véglegesen elfogadták kedden az EU-tagállamok pénzügyminiszterei a tagállamokhoz az európai szemeszter keretében intézett országspecifikus ajánlásokat. A magyar ajánlások nem változtak a június végi helyzethez képest.
Az eddig megszokott bőség a munkaerő-kölcsönzés piacán az utóbbi fél évben egyes területeken hiányba fordult, így a kölcsönző cégeknek új toborzási technikákat kell bevetniük, új régiók felé elindulniuk és sokszor szinte szó szerint kopogtatniuk kell a megfelelő munkaerő ajtaján. A kölcsönzött munkaerőt igénybevevő cégeknek is formálniuk kell elvárásaikon, ha a megfelelő munkavállalókat szeretnék…
Elkezdődött a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítása, a több mint kétmilliárd forint összköltségű beruházás várhatóan jövő év közepére fejeződik be.
A tűz pénteken keletkezett, azóta összesen 6488 hektár égett le, ami hatalmas terület, annyi földje tán még Mészáros Lőrincnek sincs. Több mint ezerötszáz tűzoltó dolgozik az oltáson. Yolo Kaliforniában van, Sacramentótól pár kilométernyire Észak-Nyugatra. Itt, ni!
A meglévő, szokásos, álláskereső csatornák bedugultak, ezért valami új, friss megoldást keresett Tóth Zsófi és Szántó Dénes: kipróbálták azt, amikor egy, az ő célcsoportjukat megszólító projektet építenek fel az álláskeresésük megsegítésére. Direkt szólították meg a kreatív igazgatókat egy rendezvényen, és adták a kezükbe - egy jópofa csomag kíséretében - az elérhetőségüket. A hatás nem biztos,…
A Hit Gyülekezete körüli eseményekről többnyire jól értesült ATV szerint Gera Zoltán hamarosan aláír a Fradihoz. Az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar focistája tíz évet húzott le az angol elsőosztályban: 2004-ben a WestBromnál kezdett, 2008-ban a Fulhamhez igazolt (2010-ben Európa-liga döntőt … Folytatás
Sok nehézség után jó pályára került a magyar gazdaság, és a remények szerint azon is marad - mondta Járai Zsigmond. Jó lenne, ha nem a nagyvállalatok húznák a gazdaságot, a kicsiknek azonban kevesebb bürokráciára és egyszerűbb működési környezetre lenne szüksége.
Az egészen kisautók iránti igény jelentős változására reagálva a Toyota teljesen új koncepciót választott az Aygo - a PSA konszernnel közösen gyártott kisautó - megvalósítása során. Eddig az ilyen...
Szeptembertől újabb 5-12 ezer forinttal emelkedik a pedagógusok bére, a pályakezdők így 165 ezret vihetnek haza, a legidősebb kollegák pedig akár bruttó 300 ezer forint felett kereshetnek a következő tanévben....
Nem létezik jó és rossz költségvetési kiadás, mindenfajta kiadást figyelembe kell venni a hiány kiszámításakor - jelentette ki a pénzügyminiszteri tanács ülését követően Siim Kallas, az EU ügyvivő...
Fegyelmi eljárást kezdeményezett a Budapesti Környéki Törvényszék elnöke a romagyilkosok perének tanácsvezető bírája ellen - olvasható a Népszabadságban. Jelentősen bővült az olyan, átmeneti ellátást nyújtó intézmények kapacitása az elmúlt négy évben, ahol a krízishelyzetbe került családokat, illetve az ideiglenesen felügyelet nélkül maradó gyerekeket helyezik el - írja a Magyar Nemzet.
Visszafogottan és már a fináléra koncentrálva nyilatkozott Joachim Löw német szövetségi kapitány, miután együttese kiütéses, 7-1-s győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében.
Továbbra is negatív a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, az amerikai és az ázsiai tőzsdék is estek, a nyugat-európai indexek pedig a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodnak. A magyar tőzsdén...