A női kardozók után a férfi kardozók selejtezőit is sikerrel vették a magyar versenyzők, így a fegyvernem pénteki főtábláján mind a négyen érdekeltek lesznek a kazanyi vívó-világbajnokságon.
És így indításként mindjárt megjegyezném, hogy az én teljességgel megalapozatlan jogi álláspontom szerint a 444 valamennyi szerzője – ha nem is annyira, mint Orbán Gáspár – közszereplő.
Alig pár nappal azután, hogy hazája válogatottjával bronzérmet szerzett a brazíliai világbajnokságon, Louis van Gaal máris repül Angliába, hogy megkezdje a munkát új csapatánál, a Manchester Unitednél.
Az egykori szocialista honvédelmi miniszter Dubaiban is közismert lánya a gonosz amerikai gyorséttermek embertelen üzletpolitikájára hívja fel a figyelmet a Facebookon. (via)
Megválasztotta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének.
Az észak-koreai közszereplő néhány hónapja már felült a cukiságvonatra, most pedig egy kosárlabdapályányi katona közé bújva mutatta be, hogy ő csak egy közülük. Mint az közismert, Kimnek az apja és a nagyapja (egyaránt Kimek) szintén közszereplők voltak.
A sok napsütés mellett főként a délutáni, kora esti órákban lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ekkor szórványosan zápor, zivatar is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 32 fok között valószínű.
Nem kizárt, hogy kétharmados parlamenti többségre támaszkodó kormányt tud alakítani Miro Cerar, a vasárnapi szlovéniai parlamenti választás győztes pártjának vezetője - írták kedden a horvát lapok, elemezve a szavazás nyomán kialakuló politikai erőviszonyokat.
Kövér László, az Országgyűlés elnökének részvételével avatták fel az erdélyi Torockón a Duna Televízió által felújított új magyar kulturális intézményt.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett...
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hatékony fellépésével megvédte a magyar tejtermelők érdekeit Brüsszelben a kvótarendszerről folytatott vitában, így továbbra is versenyképes maradhat a hazai tejágazat - tájékoztatta Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-t kedden a belga fővárosból.
Szülővárosaikban utcákat és stadiont akarnak elnevezni Joachim Löw szövetségi kapitányról, Hansi Flick másodedzőről és a középpályás Sami Khediráról is, tisztelegve a német labdarúgó-válogatott világbajnoki címe előtt.
Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői - jelentette be Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a párt keddi kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.
Rácalmáson gyártott, csúcsminőségű, defekttűrő Hankook gumiabroncsokat kap az új Mercedes-Benz C-osztály – közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. kedden az MTI-vel.
A vasárnapi világbajnoki döntőben aratott győzelem után már a jövőre gondol, és további trófeákat akar nyerni Bastian Schweinsteiger, a német labdarúgó-válogatott középpályása.
Rekordösszegű adósságleírására készül az egyik legnagyobb szlovák építőipari vállalat a Doprastav, amelytől hitelezői 458 millió euró (több mint 140 milliárd forint) kinnlevőséget szeretnének behajtani - közölte a Pravda független szlovák napilap kedden.
Jack Black és a Modern családból ismert Eric Stonestreet is szerepel benne. Amikor már azt hittük, nem lehet több bőrt lehúzni Pharrell Happy-jéről, kiderült, hogy dehogynem: hiszen az amerikai paródia-veterán, Weird Al Yankovic még el sem készítette a maga változatát! Most szerencsére pótolta a mulasztást, méghozzá egy olyan videóval, amelyben ismert hollywoodi figurák is szerepelnek. Nézzétek…
Egy dél-koreai katona megölte öt társát, hetet pedig megsebesített, amiért Spongyabobként ábrázolták a hadsereg határőrségi naplójának hátoldalán Goseong megyében.
Mindössze két-három látogató volt kedden délelőtt a debreceni Déri Múzeum Munkácsy Termében, ahonnan előző nap elszállították a Krisztus Pilátus előtt című festményt Kanadába.
Hatórás egyoldalú izraeli tűzszünet és több tucat palesztin rakétatámadás után az izraeli hadsereg délután felújította légicsapásait a gázai övezeti célpontok ellen.
Napvilágra kerültek az USA legfrissebb kiskereskedelmi adatai. Az előzetes várakozásokhoz képest még a felülvizsgált becslést is alulmúlta a kiskereskedelem teljesítménye, 0,2%-os havi növekedés volt...
Volkswagen Passat: a név, aminek hallatán talán még az autózás világában kevésbé jártas emberek agyában is megjelenik egy ismerős kép. Ez persze nem is csoda, hiszen nemrégiben mutatták be a lassan legendássá váló középkategóriás B8-as, nyolcadik – erről persze nyithatnánk vitát, de a gyártó hivatalos álláspontja szerint ez az igazság – generációját. Ennek a 41 éve tartó, és még sokáig tervezett…
Hamarosan megkezdi a koalíciós tárgyalásokat Miro Cerar, a szlovéniai előre hozott parlamenti választások győztese, aki a ljubljanai sajtó keddi jelentései szerint "színes koalíció" kialakítására törekszik majd.
Hamarabb jöhet a jegybanki szigorítás az Egyesült Államokban, ha a munkaerőpiac továbbra is ilyen erős fellendülést mutat - derült ki Janet Yellen Fed-elnök szenátusi meghallgatásának szövegéből....
A pénzintézeteknek alaposabban kell majd ellenőrizniük ügyfeleiket, ha a szingapúri központi bank által kedden javasolt új pénzmosás elleni szabályok életbe lépnek.
Brüsszel megint odasózott: újabb uniós eljárások indulnak Magyarország ellen - Hatalmas volt a tolongás ma a magyar állampapírokért – százezer új munkahelyet hozna, ha keleten rákapnának a magyar zöldségre és gyümölcsre – új erős embere van Európának
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kész minden tájékoztatást megadni az Európai Bizottság szakértőinek véleményük megalapozott felülvizsgálata érdekében az e-útdíjrendszerrel kapcsolatban - közölte a tárca kedden az MTI megkeresésére.
Az előadások csak szerdán kezdődnek a Gombaszögi Nyári Táborban, de könnyűzenei programjával már kedden megnyitja kapuit a felvidéki magyar fiatalok komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye, amely vasárnap estig várja az érdeklődőket a Rozsnyóhoz közeli Krasznahorka-váralján.
Rómában a németek, Milánóban az oroszok, Nápolyban a kínaiak szeretnek vakációzni - derül ki egy felméréséből, amelyet a Corriere della Sera olasz napilap közölt a külföldi turisták kedvenc olaszországi célállomásairól