Régóta nem látott magasságba emelkedett a New York-i Fed által készített feldolgozóipari index. Az emelkedés hátterében a szállítások növekedése és a foglalkoztatottság bővülése áll. A júliusi...
Amikor hőszigetelésről beszélünk mindig a fűtési költségek csökkentésére gondolunk, pedig a megfelelő hőszigetelés az épületek belső komfortjához a nyári időszakban is elengedhetetlen. Arról nem is szólva, hogy az épületek 1 Celsius fokkal való hűtéséhez háromszor annyi energiára van szükség, mint 1 Celsius fokkal való felfűtéséhez....
Jelentősen gyorsult a múlt hónapban a brit fogyasztói infláció, továbbra is elmarad azonban a Bank of England - a brit jegybank - inflációkövető politikájának célszintjétől.
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere három nagy sztárt is kinézett magának, mindannyiukat kapcsolatba hozták már nem egyszer az angol sztárklubbal - írja a Star.
Az előző idényben portugál bajnok, kupa- és ligakupagyőztes, illetve Európa Liga-döntős SL Benfica kapusa, Jan Oblak az A Bola című lapnak elmondta, hogy a következő idényt már Spanyolországban fogja tölteni.
Ahogy az kedden kiderült, a 444 és Orbán Gáspár nincsenek egy állásponton azzal kapcsolatban, hogy ki számít Magyarországon közszereplőnek. Most viszont te szavazhatsz arról, hogy szerinted ki közszereplő, és ki nem.
Az innovatív fizetési eszközök terjedése ellenére még a hetente internetező magyar felnőttek is készpénzzel fedezik havi kiadásaik 62 százalékát - derül ki az NRC piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.
Tokió - Oroszlánok és tigrisek fogukkal és karmaikkal szaggatták "használt hatásúra" a vásznat, amelyből farmernadrágokat varratott egy japán állatkert.
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja, amely már korábban is világossá tette, hogy ellenzi Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választását, Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-alelnök megfogalmazása szerint kedden Strasbourgban "a nemzeti érdekekkel összhangban" szavazott. A szocialista frakcióban tevékenykedő magyar EP-képviselők üdvözölték Juncker megválasztását, a jobbikosok…
Az ATV arról kérdezte Schiffer Andrást, az LMP társelnökét, hogy mit szól ahhoz: a parlamenti ülésszakok közötti szünetben is fizetést kapnak a képviselők. Schiffer András szerint a bevett gyakorlat is azt bizonyítja, hogy jár nekik.
Szinte biztosan soha nem készül el, valószínűleg a piac sem hiányolja, ám a rajongók annál jobban örülnek neki. Ezúttal a kisautók kategóriája gyarapodik üdítően őrült tanulmánnyal, amelyet ezúttal a rendhagyó megoldásairól nem éppen híres Škoda állított talpra.
Kigyulladt egy épület Budapesten, az Andrássy úton, a Kodály körönd szomszédságában kedd délután – írta a Hír24. A tetőtér 100 négyzetméteren lángol, a tűz a tűzoltók visszajelzése szerint az egész tetőszerkezetet veszélyezteti.
Állami szintű terrorizmust követ el Izrael a Gázai övezet bombázásával és palesztin lakosok mészárlásával - jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
A Rioforte, vagyis a bajba került Espirito Santo bankcsoport holding vállalata csődvédelembe menekülhet alig órákkal azelőtt, hogy a Portugal Telecomnak visszafizetendő közel 1 milliárd dolláros...
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja, amely már korábban is világossá tette, hogy ellenzi Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választását, Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-alelnök megfogalmazása szerint kedden Strasbourgban "a nemzeti érdekekkel összhangban" szavazott. A szocialista frakcióban tevékenykedő magyar EP-képviselők üdvözölték Juncker megválasztását, a jobbikosok…
Volkswagen Passat: a név, aminek hallatán talán még az autózás világában kevésbé jártas emberek agyában is megjelenik egy ismerős kép. Ez persze nem is csoda, hiszen nemrégiben mutatták be a lassan legendássá váló középkategóriás B8-as, nyolcadik – erről persze nyithatnánk vitát, de a gyártó hivatalos álláspontja szerint ez az igazság – generációját. Ennek a 41 éve tartó, és még sokáig tervezett…
Sokadszori próbálkozásra Szálem el-Dzsabúri szunnita politikust választották meg kedden a bagdadi parlament új elnökének - jelentette az iraki közszolgálati televízió.
Meglehetősen izgalmas volt a délután a piacokon, az amerikai bankszektorból erős vállalati jelentések érkeztek, míg a friss tengerentúli makroadatok vegyes képet mutattak. A Fed-elnök beszéde azonban...
Mostanra megfékezte a helyszínen dolgozó csaknem 110 tűzoltó a VI. kerületi Andrássy úton álló palota tetőterében meggyulladt tűz továbbterjedését - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője. Az épület ennek ellenére életveszélyessé vált, ezért a lakók nem térhetnek oda vissza.
31-szeres szorzó: ekkora különbség van az önkormányzati adósságátvállalás legnagyobb "nyertese" és a hátul kullogók között. Legalábbis egy főre vetítve a konszolidált összeget. A Nemzetgazdasági...
Az alkalmazotti létszám akár öt százalékát érintheti az elbocsájtás. A dolgozók közül leginkább a Nokiától átvett munkaerő van veszélyben, írja az investor.hu a Reutersre hivatkozva.
Teljes terjedelmében ég a tetőszerkezete és legfelső emelete egy budapesti VI. kerületi, az Andrássy út és a Kodály körönd kereszteződésében álló épületnek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Tajvant támadta a vietnami média kedden, miután Tajpejben közölték, hogy a dél-kínai-tengeri Tajping szigetén 2015-re elkészül az új, kiterjedt kikötőgát.
Nyári tippek egyedülálló csajok számára. Hogy rögtön az elején tisztázzuk: nincs jobb évszak a szingliléthez a nyárnál! Ám ha véletlenül mégis tanácstalanul álldogálnál így július közepén, és nem tudnád, mihez is kezdj a hirtelen jött vagy már egy jó ideje tartó függetlenségeddel, miközben a barátnőid pasijaikkal romantikáznak az Adrián, eláruljuk, mi hogyan hozzuk ki a maximumot a szabadidőnkből…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kész minden tájékoztatást megadni az Európai Bizottság szakértőinek véleményük megalapozott felülvizsgálata érdekében az e-útdíjrendszerrel kapcsolatban - közölte a tárca kedden az MTI megkeresésére.
Péntekig, félmilliós bírság belengetésével kaptak időt a Kehitől a Norvég Civil Alap ügyében érintett civil szervezetek hiánypótlásra a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól – értesült több forrásból az atv.hu.
Az innovatív fizetési eszközök terjedése ellenére még a hetente internetező magyar felnőttek is készpénzzel fedezik havi kiadásaik 62 százalékát - derül ki az NRC piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.
Rengeteg területet, és ami igazán fontos, rengeteg új területet is sikerült 2014 második három hónapjában bérbeadnia a legnagyobb hazai ügynökségeknek, tanácsadóknak a budapesti modern irodapiacon....
Budapest — Molnár Andi (31) komoly döntést hozott: befejezi a versenytáncot. A SportKlub műsorvezetője hosszas mérlegelés után választotta a tánc helyett a műsorvezetést. Egy művészi fotósorozattal int búcsút eddigi életének, hogy mostantól teljes erőbedobással koncentrálhasson az új életére.
Teljesen megsemmisült egy, a főváros VI. kerületében, az Andrássy úton található palota tetőszerkezete, miután kedden délután, építési munkálatok közben lángra kapott az épület. Négy embert vittek füstmérgezés gyanújával kórházba. A tűz oltásán még este is dolgoznak a tűzoltók.
Elítélte a Hamász palesztin radikális szervezetet John Kerry amerikai külügyminiszter kedden az iráni nukleáris tevékenységről folytatott bécsi tárgyalások után, mivel a csoport azután is rakétákat lőtt ki a Gázai övezetből, hogy Izrael elfogadta az egyiptomi tűzszüneti javaslatot.