Négy ütemben folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapestet körüli M0 autópálya fejlesztését, az egyik ütem a napokban kezdődik és jövő őszre kész lesz. Ám van olyan szakasz, amely csak sok év múlva lesz meg.
Magyarország kész bármilyen módon segíteni a malajziai légitársaság lezuhant utasszállítójával kapcsolatos hiteles és független nemzetközi vizsgálatot - írta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter holland kollégájának, Frans Timmermansnak címzett pénteki levelében.
Júliusban 4 havi mélypontra, 81,3 pontra süllyedt a michigani fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban. A piac 83 pontra számított az előzetes közlés kapcsán. Az előre mutató gazdasági...
Előzetes adatok szerint legalább húsz civil vesztette életét pénteken a kelet-ukrajnai Luhanszk városában az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták közt reggel óta dúló heves tűzharcokban.
A lengyel, illetve a román légtérben egy-egy AWACS felderítő gép is a levegőben volt a maláj utasszállító ukrajnai lezuhanásának idején - közölték pénteken NATO-források.
Napokkal ezelőtt felhívtuk már a figyelmet arra, hogy egy fontos, két éve élő trendvonal törhet meg az euró dollárral szembeni árfolyamában és ez mostanra egyértelműen be is következett. A trendvonal...
Kapósak a szlovák lányok a külföldiek körében, minden nyolcadik menyasszonyt külföldi vesz el Szlovákiában - közölte a pozsonyi Sme napilap a Statisztikai Hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva pénteken. A házasságra lépő szlovák nők esetében mindenekelőtt Nyugat-Európa "felszívó ereje" figyelhető meg.
Összeül az ENSZ BT az orosz-ukrán konfliktus miatt – Nem kellenek az orosz részvények, Budapesten a Richtert ütik – Vész- és óvintézkedés a 110 milliárdos megszorítás a miniszterelnök szerint
Hetven éve, 1944. július 20-án kísérelt meg merényletet Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom vezetője ellen katonák és diplomaták egy csoportja. A Führer csodával határos módon életben maradt, a puccskísérlet meghiúsult, s iszonyú leszámolás következett. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
Volt pártelnök, egykori miniszterek, illetve jelenlegi és volt polgármesterek szeretnék azt elfogadtatni az MSZP szombati kongresszusi ülésén, hogy a párt új vezetése haladéktalanul kezdje meg az új program, új alapszabály valamint az új szervezeti felépítés előkészítését.
Több évnyi tesztelés után bizton állíthatom, hogy páratlan és ritka alkalom olyan modellt megkaparintani, amely sziklaszilárd bástyaként áll ellent a kérdések ágyúgolyót formáló ostromának. Azonban úgy tűnik, az Audi a stílusos A3 szedán életre hívásával a tökély közelébe férkőzött. Már a dízelmotoros variáns próbája során is alig találtunk fogást a négykarikások büszkeségén, legutóbbi…
A csütörtöki első mérkőzésen a bolgár Liteksz Lovecs otthonában magabiztos, 2-0-s győzelmet arató Diósgyőrre az észt Kalev Sillamäe és az orosz Krasznodar párharcának továbbjutója vár a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, amennyiben sikerrel veszi a jövő héten esedékes visszavágót.
Hatmillió forintra és szektorbezárásra büntették a Ferencváros labdarúgócsapatát. Az Európa Liga utolsó két mérkőzésén ugyanis a szurkolóik nem megfelelően viselkedtek, az UEFA szerint rasszista rigmusokat kiabáltak. A Fradi Rijeka elleni meccse már ezért is emlékezetes volt, de ezek szerint a … Folytatás
A 12%-os arány ennél ráadásul még magasabb is lehet, a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) ugyanis nem veszi figyelemben a külföldön kötött frigyeket. A legtöbb szlovák lányt persze a csehek veszik el, majd így alakul a sorrend: brit, német, osztrák illetve magyar. … Folytatás
A késelés reggel történt Pécs-Vasason. A tizenöt éves fiút otthon 65 éves rokona késelte meg, a srác barátnője is a házban volt, a lányt is bántalmazta. A fiút életveszélyes állapotban, a lányt könnyebb sérülésekkel vitték kórházba. A támadót őrizetbe vették. … Folytatás
Leállhat a lakossági hitelezés amiatt, mert a devizahiteles törvény a bíróság ezzel szembeni állásfoglalásáig általánosítva minden általános szerződési feltételben szereplő kamat- és díjemelést tisztességtelennek minősít, hiszen ki szerződne "tisztességtelen" feltételek mellett?
Hága/Genf – Mintegy száz AIDS-szakértő, vakációzni induló hétköznapi családok, egy virágárus pár, ismert étteremtulajdonosok és egy szenátor - valamennyien életüket vesztették sokakkal együtt a maláj légitársaság MH17-es járatának ukrajnai katasztrófájában.
Mintegy száz AIDS-szakértő, vakációzni induló családok, egy virágárus pár, ismert étteremtulajdonosok és egy szenátor - valamennyien életüket vesztették sokakkal együtt a maláj légitársaság MH17-es járatának ukrajnai katasztrófájában.
Júliusban 4 havi mélypontra, 81,3 pontra süllyedt a michigani fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban. A piac 83 pontra számított az előzetes közlés kapcsán. Az előre mutató gazdasági...