Új fejezet kezdődhet a polgári légi közlekedés történetében, mostantól várhatóan konfliktusos régiókban nem lehet majd repülni, ez ma nem tiltott - mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta pénteken az MTI-nek.
Hátrányos helyzetnek tekinthető a kóros elhízás, hogy ha a túlsúlyos személy számára nehezíti a munkában való részvételt kollégáival egyenlő módon - mondta ki az Európai Unió Bírósága.
Elfogták pénteken a tavaly megbuktatott iszlamista egyiptomi elnök, Mohamed Murszi fiát, akit korábban távollétében egy év szabadságvesztésre ítéltek kábítószer-birtoklás miatt - jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség
Négy ütemben folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapestet körüli M0 autópálya fejlesztését - közölte a NIF pénteken az MTI-vel.
Teljes, alapos és független nemzetközi vizsgálatot szorgalmazott pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egy nappal korábban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító ügyében tartott rendkívüli ülésen.
Budapest — Az ácsi és százhalombattai rablógyilkosságból származó ékszereket falazta be egy szántódi panzióba Clyde, vagyis Varga Sándor (33) – legalábbis ezt állítja az életfogytiglanira ítélt bűnöző.
Nagykőrös — Tévedésből pár tízezer forint helyett álomfizetést, 5,9 milliót kapott V. Szabolcs (27) karbantartó, aki pillanatok alatt eltapsolt a vagyonból négymilliót.
London — A svájci eutanázia klinikán akart véget vetni életének Andrew Lloyd Webber (66), aki 14 hát és lábműtéte után már képtelen volt elviselni a fájdalmakat.
Az amerikai hírszerzés előzetes értékelése szerint a kelet-ukrajnai szakadárok által kilőtt rakéta találta el a csütörtökön lezuhant maláj utasszállítót - jelentette a The Washington Post című napilap.
A magyar női vízilabda-válogatott 12-7-re legyőzte a görög csapatot, s ezzel a csoport második helyén áll. Különösen Bolonyai, Antal és Kisteleki Dóra nyújtott kiváló teljesítményt.
A lengyel, illetve a román légtérben egy-egy AWACS felderítő gép is a levegőben volt a maláj utasszállító ukrajnai lezuhanásának idején - közölték pénteken NATO-források
Az európai piacokon eladói nyomás alatt voltak pénteken a részvények az állítólagosan lelőtt maláj gép miatt. A magyar tőzsdén sem volt ez másképp, a BUX a Richter gyenge teljesítménye miatt szintén...
A katolikus egyházfő a Gázai-övezetben kialakult helyzet miatti aggodalmát osztotta meg Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, akiket pénteken személyesen hívott fel telefonon - közölte a Vatikán
Az amerikai hírszerzés előzetes értékelése szerint a kelet-ukrajnai szakadárok által kilőtt rakéta találta el a csütörtökön lezuhant maláj utasszállítót - jelentette a The Washington Post című napilap.
Elérte Dél-Kína területét a Rammasun nevű szupertájfun, amelynek eddig egy megerősített halálos áldozata van Hajnan szigetének Vencsuang városában. A károk súlyosak.
Gyülekeznek a felhők a német gazdaság felett: az elmúlt pár hónapban a növekedéssel kapcsolatos előrejelzések negatív fordulatot vettek, és ez a legfrissebb ipari termelési és beszerzési mutatókban is tükröződik. A magyar gazdaság, bár az ipari termelési index alapján a növekedés lendülete júliusban mérséklődött, a makroadatok szintjén továbbra is erős. Mivel azonban a közép-kelet-európai országok…
Az első fordulóban a magyar csapatot legyőző holland válogatott sima, hatgólos győzelmet aratott Nagy-Britannia együttese ellen a budapesti vízilabda Európa-bajnokság nyolccsapatos női tornájának pénteki játéknapján.
Mindig örömmel tölt el bennünket, ha egy Magyarországon jelen lévő gyártó sikereiről vagy terjeszkedéséről számolhatunk be. A tegnapi, Opelről szóló írásunk után most az Audi győri gyárának újbóli fejlesztéséről számolhatunk be Önöknek, ami ismét melegséggel tölti el a szívünket.
Az izraeli védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a Vaskupola két rakétát hatástalanított Tel-Aviv környezetében. A Gázai övezetben folyó szárazföldi hadművelet során eddig két izraeli és mintegy húsz palesztin halt meg. (Reuters)
Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.
Több évnyi tesztelés után bizton állíthatom, hogy páratlan és ritka alkalom olyan modellt megkaparintani, amely sziklaszilárd bástyaként áll ellent a kérdések ágyúgolyót formáló ostromának. Azonban úgy tűnik, az Audi a stílusos A3 szedán életre hívásával a tökély közelébe férkőzött. Már a dízelmotoros variáns próbája során is alig találtunk fogást a négykarikások büszkeségén, legutóbbi…
Mintegy tízhektáros területen égett le egy búzatábla Csömödér és Kissziget között, a tüzet körülhatárolták, így sikerült megakadályozni, hogy tovább terjedjen. (MTI)
Mínuszban zárta a hét utolsó kereskedési napját a magyar börze. A Richter közel 3 százalékot veszített értékéből, a többi vezető részvény is vegyesen teljesített.
Los Angeles — A rajongók által csak „Aranylabdásnak" hívott David Beckham (39) igencsak meglepődött a Nickelodeon díjátadóján, amikor tényleg aranyba öntötték.
Elérte Dél-Kína területét a Rammasun nevű szupertájfun, amelynek eddig egy megerősített halálos áldozata van Hajnan szigetének Vencsuang városában. A károk súlyosak - jelentette a kínai központi televízió pénteken.