2014. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
13:51
Bicskanyitogató: halottakkal, nyugdíjasokkal csalt a kamu alapítvány (Pénzcentrum)
13 millió forint állami hozzájárulást kaptak a csalók 151 ember házi gondozásához....
aug. 21
13:53
Nem volt szűkmarkú az Ikea atyja (Alternatív Energia)
Az Ikea alapítója 1,8 milliárd forintnyi pénzt adományozott szülővárosának.
aug. 21
13:53
Korszerűsítette csornai telephelyét a Hantech Zrt. (hirado.hu)
A magyar gazdaság túljutott a holtponton és "egyértelmű fejlődési pályára állt - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Hantech Zrt. csornai telephelyén, amelyet hetvenötmillió-százezer forintból korszerűsítettek.
aug. 21
14:00
Üzemszünet NAV-nál (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerverkarbantartás miatt 2014. augusztus 22-24-éig, valamint 2014. szeptember 5-8-áig teljes üzemszüneti eljárást vezet be, valamennyi vámszakmai informatikai alkalmazás tekintetében, mely érinti az elektronikus ügyféloldali kommunikációt, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóságok adatfeldolgozását.
aug. 21
14:00
Takács Nóra legjobb szépségtippjei (Joy)
Megkérdeztük, hogy tartja formában magát és mik a szépségtippjei a szeptemberi számunkban található divatanyagunk modelljének, Takács Nórának. És szerencsénkre el is árulta.
aug. 21
14:00
Munka és anyaság: tippek időzsonglőröknek (Éva Magazin)
Hogyan osszuk be a legokosabban az időnket? 3+1 szuperhasznos tipp! A munkahely és az otthon között egyensúlyozni igazán szép kihívás – életünkben nem találkoztunk még olyan nővel, aki azt állította volna, hogy tökéletesen abszolválta a feladatot. Nem is baj, legalább ez a tudat vigasztalhat bennünket, amikor totális mélypontra kerülünk és a világ legnagyobb lúzerének érezzük magunkat. Hogy minél…
aug. 21
14:00
Alvászavarok gyötrik? - Tippek a nyugodt alváshoz (WebBeteg)
Elalvás előtt a legtöbben jó éjszakát kívánnak egymásnak, ám e jó kívánság megvalósulása sokak számára csak álom. Felmérések szerint a magyar lakosság 15-30 százaléka szenved valamilyen alvászavartól, és minden második ember találkozott már élete során ezzel a problémával. Az érintettek felénél az alvászavar kezelést igényel.
aug. 21
14:06
Elzárták a pénzcsapot: nem kapnak pénzt az oroszok (Privátbankár)
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD)
aug. 21
14:06
Így gyűlölik egymást a celebek a színfalak mögött (BorsOnline)
Egy filmforgatás stresszel jár, ezért nem csoda, hogy minden hollywoodi színész megválogatja, kivel dolgozik együtt. Előfordul, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, és egyes színészek kerülik egymást, ha szóba jönne a közös munka.
aug. 21
14:08
Már nem olyan kapós a magyar papír, legalábbis nem mind (Privátbankár)
Az előző aukcióhoz képest hozamcsökkenéssel és a szerdai másodpiaci referenciahozamok alatt értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
aug. 21
14:09
Évadnyitó társulati ülés a Nemzeti Színházban (Infostart)
Fontos, hogy megmaradjon a hitünk az előadásainkban - hangsúlyozta a Nemzeti Színház csütörtöki évadnyitó társulati ülésén Vidnyánszky Attila.
aug. 21
14:09
Születésnapján avatják fel Amy Winehouse szobrát (Blikk)
aug. 21
14:09
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az EBRD (hirado.hu)
Prioritást élveznek azonban az ukrajnai projektek.
aug. 21
14:09
Eladhatják a magyar Raiffeisent - Nagy az öröm Bécsben (Portfolio)
Nincs terve a Raiffeisennek az ukrán vagy a magyar leánybank eladására, bár ezek a leánybankok folyamatos felülvizsgálat alatt állnak, és nincs kizárva, hogy egyszer eladásra kínálják őket - mondta a...
aug. 21
14:09
Bezártak négy McDonald's éttermet Oroszországban (ATV)
Az orosz szakhatóság újabb négy régióban ellenőriz McDonald's éttermeket, a mezőgazdasági szankciókon viszont lazít a kormány.
aug. 21
14:09
Férfi vízilabda Vk: Rossz játékkal csoportelső a Benedek-csapat (Agroinform)
Az ausztrálok elleni döntetlennel megnyerte a csoportját a férfi vízilabda-válogatott az Almatiban zajló világkupán.
aug. 21
14:12
Csökkent a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor teljesítménye az eurózónában (ProfitLine)
A feldolgozóipari és a szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is csökkent augusztusban júliushoz képest az eurózónában a Markit Economics csütörtöki előzetes adatai szerint.
aug. 21
14:12
Rómába szerződhet a Chelsea világbajnoka (Sport365)
Továbbra is kérdéses, mi lesz Fernando Torresszel. A Chelsea világbajnok csatára csak harmadik számú opció a Stanford Bridge-en, így könnyen távozhat. A legutóbbi hírek szerint Rómába.
aug. 21
14:14
Gyorsan csökken az elektromos autók ára (ProfitLine)
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.
aug. 21
14:14
Videó: David Luiz is megirigyelné védőtársa bődületes szabadrúsásgólját (Sport365)
Elképesztően nagy gólt szerzett az MLS-ben szereplő Colorado Rapids játékosa, Marc Burch. A védő szabadrúgásból talált be az LA Galaxy hálójába.
aug. 21
14:21
Alonso tudja, nehéz dolga lesz a Ferrarinak (F1világ)
Fernando Alonso szerint igencsak nehéz feladat vár a Ferrari Forma-1-es csapatára a soron következő két versenyen, Belgiumban és Olaszországban. Tovább »
aug. 21
14:24
Elrettentő kezekkel él a nyolcéves kisfiú – videó (BorsOnline)
Még a fejénél is nagyobbak annak az indiai kisfiúnak a kézfejei, aki egy különös születési rendellenességgel jött a világra.
aug. 21
14:24
Szexi fotókon domborít Katie Holmes (Blikk)
Katie Holmes (35) megmutatta: egyedülálló anyaként, egy botrányos válással a háta mögött is képes újraindítani karrierjét.
aug. 21
14:24
Három oroszlán győzte le a krokodilt - videó (Blikk)
Kenya - Egy halott elefánt teteméért három oroszlán küzdött meg egy krokodillal a vízben.
aug. 21
14:27
Navracsics: romlott a helyzet Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Az elmúlt időszakban romlott a helyzet Kelet-Ukrajnában - jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön Budapesten az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén.
aug. 21
14:27
Szerencsejáték-függő a japán felnőttek 5 százaléka (Blikk)
aug. 21
14:27
Nem lesz NATO-támaszpont Lengyelországban (Metropol)
Az eddigi lengyel elvárásokkal szemben nem az észak-atlanti szövetség állandó jelenléte, inkább a katonai infrastruktúra fejlesztése várható.
aug. 21
14:27
Előzetes letartóztatásban a debreceni postás (Metropol)
A postást - aki augusztus 13-án tűnt el a rábízott küldeményekkel és készpénzzel -, augusztus 18-án fogták el a rendőrök.
aug. 21
14:27
Elindult a Cseh Tamás Program (hirado.hu)
Megjelent a program első pályázati felhívása, melyben pályakezdő előadók és zenekarok jelentkezését várják.
aug. 21
14:27
Előzetesben a szökött debreceni postás (ATV)
A Debreceni Járásbíróság csütörtökön egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a sikkasztással gyanúsított debreceni postást - közölte a hajdú-bihari főügyész az MTI-vel.
aug. 21
14:27
Átigazolás: Di María kérte, hogy adjuk el - Ancelotti (Agroinform)
A Real Madrid vezetőedzője végre elismerte, hogy folyamatban van az argentin Ángel Di María eladása.
aug. 21
14:29
Előzetesbe került a küldeményekkel eltűnt postás (Blikk)
aug. 21
14:29
Putyin meglepő diplomáciai lépése (hirado.hu)
Az orosz államfő nemcsak az ukrán elnököt, de az Európai Unió magas rangú küldöttségét is meghívta az Eurázsiai Vámunió jövő heti csúcsértekezletére.
aug. 21
14:31
Új pártot alapít egy magyarellenességéről elhíresült román parlamenti képviselő (hirado.hu)
Egyesült Románia Párt néven új politikai pártot alapít Bogdan Diaconu parlamenti képviselő.
aug. 21
14:42
A részvénybefektetés aranyszabályai 5. rész: Óvatosan a túlzott ambíciókkal (Privátbankár)
A vállalati ambíció önmagában nem egy rossz dolog. A gond az, hogy a vezérigazgatót elvakíthatja a saját gőgje, és felbátoríthatja egy gyenge igazgatótanács.
aug. 21
14:42
A jegezős Hujber Hajdút, Norbit és Balázst hívta ki – videók (BorsOnline)
A világsztárok után Magyarországon Hujber Ferenc indította el az Ice Bucket Challenge elnevezésű jótékonysági kihívást a Gyermekrák Alapítvány javára. A színész Hajdú Pétert, Schobert Norbertet és Sebestyén Balázst hívta ki, akiknek 24 órájuk volt teljesíteni a jeges vödrös jótékonysági akciót.
aug. 21
14:44
Így akarnak visszaütni? A Mekivel keménykednek az oroszok (Privátbankár)
Az orosz szakhatóság újabb négy régióban ellenőriz McDonald's éttermeket, a mezőgazdasági szankciókon viszont lazít a kormány.
aug. 21
14:45
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az EBRD (Infostart)
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - derül ki Simor András alelnök, a bank újonnan kinevezett pénzügyi vezérigazgatójának nyilatkozatából, amit az alapblog.hu-nak adott.
aug. 21
14:45
Súlyos hibákat vétettek a neonáci terrorista sejt ügyében (Blikk)
aug. 21
14:45
Előzetesben a siikasztó postás (Alternatív Energia)
Az elsikkasztott készpénz egy része megkerült.
aug. 21
14:45
Kilépett az MSZP-ből Fedor Vilmos (hirado.hu)
Miskolc egykori alpolgármestere évekig a szocialista párt országgyűlési képviselője is volt.
aug. 21
14:45
Egyre több magyar zöldséget és gyümölcsöt exportál a Lidl (ProfitLine)
Mintegy 3,5 milliárd forint értékű friss zöldséget és gyümölcsöt exportált a Lidl Magyarország az idén az első fél évben, ami 75 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest - derül ki a vállalat export adataiból.
aug. 21
14:45
Ebben a vállalatban is nagy lehetőséget lát Carl Icahn (Portfolio)
Nem pihen a neves aktivista befektető, és bár az elmúlt hónapokban több vállalattal kapcsolatba került, most egy újabb társaságot szemelt ki magának Carl Icahn. A guru a benyújtott dokumentumok...
aug. 21
14:45
Szeptemberben jön az újabb rezsicsökkentés (Pénzcentrum)
5,7 százalékkal fizetünk majd kevesebbet....
aug. 21
14:45
Áll a bál Miskolcon: Otthagyta az MSZP-t a volt alpolgármester (ATV)
Kilépett az MSZP-ből Fedor Vilmos, Miskolc volt alpolgármestere, aki évekig a szocialista párt országgyűlési képviselője is volt - közölte az MSZP miskolci szervezete csütörtökön az MTI-vel. A politikus felesége, Rózsa Edit miskolci polgármesterjelölt szerint az MSZP helyi vezetése a férjén torolná meg, hogy jelöltként indul a választáson.
aug. 21
14:45
A Ferihegyi kifutópályán rendeznek futóversenyt (Sport365)
Újra megrendezik Európa egyik legkülönlegesebb jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt. Szeptember 6-án reggel lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáját, amelyet ezen a délelőttön nem a repülőgépek kerekei, hanem futócipők koptatnak majd.
aug. 21
14:47
Nőtt a magyar webshopok külföldi forgalma (Blikk)
aug. 21
14:47
Elindult a Cseh Tamás Program (Alternatív Energia)
Szeptember 22-én éjfélig lehet jelentkezni a programra.
aug. 21
14:47
Fürst Izabella a szociáldemokraták új főpolgármester-jelöltje (hirado.hu)
Az eddigi jelölt, Árok Kornél néhány nappal ezelőtt visszalépett a most bemutatott jelölt javára.
aug. 21
14:47
Nemzetiszocialista Illegalitás: Csődöt mondtak a német hatóságok (ATV)
Súlyos mulasztások és hibák terhelik a németországi Türingia tartomány bűnüldöző hatóságait a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt ügyében - állapította meg a tartományi parlamenti (Landtag) viszgálóbizottsága a csütörtökön bemutatott jelentésében.

Keresés