Háromszor nősült, és minden házasságából gyermeke is született a KFT zenekar frontemberének. Összesen négy fiúval ajándékozták meg az asszonyai. Vajon válásait kudarcként élte meg, vagy áldásnak tartja?
Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a magyar U17-es válogatott, lesz egy olasz bajnoki, hajnalban pedig Németh Krisztiánék számára is megkezdődik a rájátszás az MLS-ben.
Kiszáll az állam az OTP-ből: 14 millió darab, piaci árfolyamon csaknem 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesítenek ma. A részvénydarabszám alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő válhat meg 5 százalékos pakkjától. A BÉT ezért a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz kezdetéig felfüggesztette az OTP részvényeinek kereskedését.
Felfüggesztették mára az OTP részvények kereskedését a mai részvényaukció miatt. Ma a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz kezdetéig felfüggeszti az OTP részvényeinek kereskedését a BÉT. Az...
A Fed tegnapi kamatdöntését követően erősödnek az európai részvényindexek. A magyar tőzsdén viszont nem láthatunk érdemi mozgásokat. Fontos információ, hogy az OTP papírjaival ma nem lehet kereskedni...
Rázósnak ígérkezik a törvény által kijelölt Országos Dohányellátó november elsejei indulása - írja a Figyelő. A lap szerint a trafikosok idegesek, a nagykereskedő még mindig nem tudott megegyezni a...
Egy "hatalmas, Makovecz-stílusú kazánházból" fűtik majd a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia két új edzőpályájának talaját, a beruházás összesen 3,1 milliárd forintba kerül - értesült a...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Hatvan és Somoskőújfalu között vezető 21-es számú főút egy 7 és fél kilométeres szakaszának négy sávra szélesítésére írt ki nyílt közbeszerzést - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésnél - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a második becslés alapján.
14 millió darab, piaci árfolyamon közel 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt értékesítenek ma. A részvénydarabszám alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő válhat meg 5 százalékos pakkjától.Itt van, kik...
Riválisaik támadásainak kereszttüzébe került szerda este az Egyesült Államokban a republikánus párti elnökjelölt-aspiránsok harmadik tévévitáján a népszerűségi listákat vezető Ben Carson és Donald Trump, de ők egymás ellen ezúttal sem nagyon csatáztak.
Budapest - Az USA sok bevándrolót szeretne látni Európában, legalábbis Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint ezért kritizálta az amarikai nagykövet szerda esti beszédében Magyarországot. Colleen Bell azt mondta, a kormány menekültekkel kapcsolatos kommunikációja idegenellenes üzenetekből áll.
A sütőtök nem csak sós fogások elkészítésére alkalmas, hanem nagyon finom és tartalmas sütemények, desszertek is készíthetők belőle. A sütőtökös sütik finomak és egészségesek, ráadásul egyszerűen elkészíthetőek - mutatjuk!
A netes cégek megadóztatását tervezi a kormány és az ezzel kapcsolatos előkészítő munkát Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos csapata végzi - írja a Figyelő. A hetilap értesülései szerint: A...
Ilyen sehol sincs, hogy a kormány megmondja az üzleti szektornak, hogy mennyi dolgozót kell alkalmazni egy adott méretű üzletben – ezt Dávid Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az elmúlt hetekben igencsak felgyorsultak az események a Nissan önvezető autóprojektjével kapcsolatban, s a márka a Tokiói Autószalonon máris bemutatott egy érdekes autonóm koncepciót, az IDS nevű tanulmányt.
Európában, a tengerentúlon és a csendes-óceáni térségben is jelentős eredményt ért el a Ferrari, noha az idei évet nézve egyedül Észak-Amerika és a Kínán kívüli ázsiai régió teljesített csak jól. A befektetők nem örültek a számoknak - Kovács Bálint, Equilor.