Holoda Attila energetikai szakértő szerint lehet szépíteni a számokat, de nem érdemes: a földgáztárolók töltöttségéhez a kormány azt a mennyiséget is hozzászámolta, amelyet csak a legspeciálisabb esetben lehet felhasználni, így korántsem biztos, hogy elég lesz a téli fűtőanyag a lakosság számára. A kétrészes interjúban szó esik még az orosz gázfüggésről és az energiáról, mint politikai…
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn közölte az MTI-vel: ellenzi az EP liberális frakciójának azon indítványát, hogy kezdeményezzék az uniós alapszerződés hetedik cikkelyének alkalmazását Magyarországgal szemben.
Áder János köztársasági elnök meghívására keddtől háromnapos hivatalos látogatást tesz Magyarországon Kolinda Grabar-Kitarovic, a Horvát Köztársaság elnöke
Több tízezer résztvevőt várnak a szervezők a 30. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra 2015. október 10-11-én. Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye az egészséget állítja a középpontba, de ráirányítja a figyelmet azokra is, akiknek nem adatott meg a mozgás szabadsága.
Egy felmérés szerint a tanárok 53 százaléka fontolgatja a felmondást Nagy-Britanniában a következő két évben, elsősorban a rájuk háruló terhelés és a munka-magánélet egyensúlyának problémája miatt, írja a BBC.
Amikor a fűtési szezon elkezdődik, csaknem naponta beszámol a sajtó szén-monoxid-mérgezéssel járó balesetekről. Ezeknek az oka szinte kivétel nélkül az üzemeltetett gázkészülékek ellenőrzésének és karbantartásának a hiánya, a készülékhez csatlakoztatott égéstermék elvezető rendszer nem megfelelő állapota, alkalmatlansága, illetve az elégtelen levegő-utánpótlás - olvasható az E.On…
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számítása szerint tartósan kiszámítható feltételek, 3-4 százalékos kamatszint és 5-12 százalék közötti áfa mellett a következő 2-2,5 évben duplájára, évi 18-19 ezerre nőhetne az új építésű lakások száma - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán
Az amerikai gazdaságnak komoly gondot okoz a termelékenység lassú növekedése - mondta el a CNBC-nek adott interjújában Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke. A volt jegybankvezető szerint túl erős a...
A brit Hinkley Point C atomerőmű beruházás jelenleg nagy finanszírozási gondokkal küzd. Azonban ez könnyen változhat, hiszen két kínai cég is van a láthatáron, akik a beruházás 30%-kát finanszíroznák...
Az elmúlt hónapokban az egész világ a kínai gazdaság rezdüléseit figyelte, hiszen 35 évnyi intenzív növekedés után jelenleg átalakuláson megy át a távol-keleti ország - olvasható a Nemzetközi...
A német kormányban nem ismert olyan előrejelzés, amely szerint az idén akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet Németországba - közölték hétfőn Berlinben a Bild című lap vonatkozó írására reagálva.
A Bundesliga 2-ben történt az eset, az 1860 München csapatkapitánya, Christopher Schindler a földön fekve várta a segítséget, ám az kicsit túlbuzgón érkezett...
Napjaink egyik legnagyobb egészségügyi tanácsadója az internet. Ha van valamilyen tünetünk egyszerűbb előbb a keresőbe beírni, mint az orvosi rendelőben várakozni fél napot. De vajon milyen veszélyekkel jár a virtuális orvoslás?
Pénteken lezárult a könyvépítés a tőzsdére készülő német cégnél, a Covestrónál, a papírok 24 eurón keltek el, közel a korábban megállapított ársáv tetejéhez. A Covestro így a részvénykibocsátásból 1...
Lengyelországot leszámítva a régiónkban még kis szerepet töltenek be, Nyugat-Európában viszont egyre nagyobb piaci részesedést érnek el az internetes bankolás kényelmét nyújtó direktbankok. Hámori...
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Növekedhet a német gazdaság a belső fogyasztásnak, az exportnak és a menekültügyre fordított jelentős nagyságú költségvetési pénzeknek is köszönhetően.
A német kormányban nem ismert olyan előrejelzés, amely szerint az idén akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet Németországba - közölték hétfőn Berlinben a Bild című lap vonatkozó írására reagálva.
Négymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden; a mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfőn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.
A Borbás Péter építész tervei alapján Szentendrén épült ökologikus családi ház nyerte idén az Év háza országos építészeti pályázat díját, amelyet hagyományosan az építészet világnapján adtak át az Építészek Házában hétfőn Budapesten.
Moszkva – Lángok csaptak fel a Luzsnyiki stadionból. A 2018-as labdarúgó-világbajnokság döntőjének helyszínét hétfő délután hatalmas füstfelhő borította.