Ül az ember az irodában, az egyik mellette ülő YouTube videókat néz, a másik ordítva telefonál az anyósával, a harmadik leadja az ebédrendelését. Vagy épp szeretnénk mi ordítani az anyósunkkal – na de mindenki előtt? Fiatal magyar szakemberek olyan speciális fülkét fejlesztettek, amelyben a legzajosabb munkahelyen is zavartalanul lehet telefonálni, elmélkedni, megbeszélni. A fejlesztő cég…
Közép-Kelet-Európa országainak befektetési ingatlanpiaca az első három negyedévben 6 százalékkal 5 milliárd 290 millió euróra emelkedett a múlt évi hasonló időszakhoz képest - közölte saját adataira hivatkozva a CBRE globális ingatlantanácsadó az MTI-vel.
Nem változott a munkanélküliség Görögországban júliusban: a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint a júniusi - felülvizsgált és lefelé módosított - 25,0 százalékkal azonos szinten maradt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta.
A vártnál kisebb harmadik negyedéves nyereségről számolt be a csütörtöki piaczárás után az amerikai alumíniumipari óriás, az Alcoa. A várt egy részvényre jutó nyereségnek csak a fele jött össze, a...
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR márka életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Most a brit Autocar magazin szolgált friss információkkal a márkáról, és már hallhatjuk is a sportautók lemezei alatt dolgozó Cosworth V8-ast is munka közben.
A réz után a cink kitermelését is visszavágja a Glencore, mellyel a nyersanyagárak stabilizálása a célja. A befektetők örültek a bejelentésnek a cink piacán, a nyersanyag ára ugyanis mintegy 6...
Bár a részvénypiacon jó hangulatot hozott a Fed tegnap este közzétett legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, ez a devizapiacokon inkább csak átmeneti kilengéseket okozott, így a forint piacán...
Schmitt Pált választotta meg elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban.
Németország – Furcsa címlap borzolja a kedélyeket Németországban. A Der Tagesspiegel egy baki miatt egy oldalra tette a menekültválság kezeléséről szóló cikket és Adolf Hitlert
London – Újra kórházba került az a brit ápolónő, akit tavaly ebola-fertőzés miatt kezeltek egy hónapon át a Royal Free Kórházban, izolálva az összes többi betegtől.
A hétvégén rendezik meg a budapesti Tornacsarnokban a női utánpótlás tornászok országos bajnokságát, amely az ifjúsági korosztályban ismét a Kanyó Éva Kupáért zajlik majd.
Az őszödi beszédből vett idézetet és Magyarországot becsmérlő mondatokat adnak az Olaszliszkán meglincselt Szögi Lajos lányának szájába a Katona József Színházban ma bemutatandó színdarabban
A 2015. augusztusi export és import euróban számított értéke egyaránt 6,2%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi többletünk így 459 millió euró volt, kicsivel...
Már nem újdonság, hogy az egykoron kultikus státuszt élvező brit TVR márka életre kel, ám ennek részleteit homály fedte. Most a brit Autocar magazin szolgált friss információkkal a márkáról, és már hallhatjuk is a sportautók lemezei alatt dolgozó Cosworth V8-ast is munka közben.
Augusztusban a kivitel és a behozatal euróban számolt értéke egyformán 6,2 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest. A kereskedelmi aktívum 459 millió euró volt, 25 millióval több, a tavaly augusztusinál - jelentette az első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár - tudatta pénteken a család.
Johann Zarco megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es küzdelmeit, mivel legnagyobb riválisa, a spanyol Esteve Rabat nem indul a vasárnapi Japán Nagydíjon, így pedig a francia motoros előnye már behozhatatlan.
Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár - tudatta az MTI-vel pénteken a család
Mit tanulhatunk egy kisebb költségvetésű filmből? Miért jók az üres terek? Mit adnak a vasak? Bemutatjuk, hogy a Vs.hu art directora milyen forrásokból merít inspirációt.
Pristina – Több képviselő rosszul lett, és félbe kellett szakítani az ülést a koszovói parlamentben, amikor az ellenzéki Önrendelkezés pártjának egyik tagja, Albin Kurti könnygázpalackot vágott a társai közé.
Tízezer lépés címmel a munkavállalók egészségtudatosságát növelő kampányt indított a budapesti Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham); a kezdeményezést csütörtökön mutatták be Budapesten.
A NAV október 7-ei iránymutatása szerint mégsem kell harminc napon belül bejelenteni, ha céges partnereink elengedik a behajtási költségátalányból származó követelésüket – hívja fel a hazai cégek figyelmét MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a korábbi értelmezéssel szemben a követelés elengedéséből származó rendkívüli bevétel nem ajándékozás, és ezért nem is bejelentés…
"Feltupírozták" – így értékeli Schöpflin György fideszes EP-képviselő azt, hogy brüsszeli sajtóinformációk szerint Angela Merkel szerdán az Európai Néppárt egy zárt ajtók mögött tartott találkozóján elmondott beszédében élesen kritizálta a menekültválság kezelése miatt az unió keleti tagállamainak vezetőit és különösen Orbán Viktort a kerítés miatt
Október 9-e a Tűzmegelőzés Világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a tevékenységekre, amelyek segíthetnek elkerülni a tűz által okozott károkat. Hamarosan megkezdődik a fűtési szezon, és mint minden évben, idén is fokozott veszélyforrást jelent ez az időszak otthonainkban. Az Allianz Hungária Zrt. megvizsgálta az elmúlt hat év lakossági vagyon kárstatisztikáit, ami alapján jól…
A nyári leállások látszanak a számokon, de a tavaly augusztusihoz képest tovább élénkült a magyar külkereskedelem. Idén már 5,3 milliárd fölött jár a többlet.
A magyar labdarúgó-válogatott akár az egyenes kvalifikációt jelentő második helyet is megszerezheti Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, amennyiben az utolsó, vasárnapi fordulóban több pontot szerez Görögország vendégeként, mint az előtte álló Románia a Feröer-szigeteken.