55 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 15 dkg hajdinaliszt 1,5 tk só 2,5 tk szárított élesztő 3 ek zabkorpa 3 ek napraforgómag 3 ek egész mák 2 ek darált lenmag 1 ek egész lenmag 2 ek dióolaj 1 tk méz
A Magyarországon, Székesfehérváron létesítendő új NATO-parancsnokság úgy fogja növelni hazánk biztonságát, hogy közben nem jelent fenyegetést senkire nézve sem - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli központjában tartott csütörtöki tanácskozás után.
Böde Dániel volt a magyar labdarúgó-válogatott hőse csütörtökön este, a Ferencváros támadója ugyanis csereként pályára lépve két góljával megfordította a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.
A prémiumkategóriában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyártók az SUV-kra, ami nem is csoda: szinte minden árkategóriában előkelő helyet foglalnak el a piacon. A Land Rovernél így joggal érezhetik úgy, hogy végre eljött az idejük, amit meg is szeretnének ragadni. Ennek érdekében pedig tavaly ősszel bemutatták a Discovery Sportot, mely a Freelander utódjaként a közepes SUV-k szegmensében kíván…
A tőzsdéken egyelőre tovább tart az egész heti jó hangulat, miután a Fed kimagyarázta legutóbbi kamatdöntését, és ezt a piaci szereplők egyelőre elfogadták. A BÉT is jól áll, az OTP hasít, de közben a Synergon a és Graphisoft park gyengélkedik. Immár mindkét olajfajta 50 dollár fölött.
Gyakori eset, hogy mielőtt valódi, érdemi párbeszéd indulna meg a dolgozók között, beindul a játszmázás. A félrekommunikálás azonban nem vezet eredményre, és sok pénzbe kerül. A második HR Pikniken Dr. Várkonyi Andrea végzős pszichológus kedvenc témájáról, a játszmázásról fog beszélni.
Több mint 2200 vendéglátóipari egységben lesz elérhető ezentúl a Tokaj Kereskedőház borkínálata, miután a Tokaji Borvidék termelésének közel egyharmadát adó cég értékesítési megállapodást kötött a HoReCa szektorban piacvezetőnek számító Veritas Borkereskedéssel. A 2013 óta technológiai és szemléletbeli megújulás útjára lépett vállalat arra számít, hogy 2016-ban már jelentős eredményeket érhet el…
Budapest – A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Feröert a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn. A csapat vesztett helyzetből fordított Böde Dániel (28) góljaival, nem csoda, hogy nagy volt a buli az öltözőben.
Fél évszázad után távozik saját nevét viselő cége vezérigazgatói posztjáról Ralph Lauren. A 76 éves üzletember azonban a ruhatervezést tovább folytatja.
Zürich – A nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 90 napra felfüggesztett elnökei nem fogadják el a büntetésüket, fellebbeznek a döntés ellen. Már az ügyvédeikkel is konzultáltak.
Az illegális bevándorlás jelentette kihívásokra, az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet tevékenységére és az orosz katonai politikára - azon belül a szíriai beavatkozásra - is kitértek a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI megkeresésére.
Három ponton is módosult az a februári kormányhatározat, amely a közszférában 3-8 hónapos plusz bérrel motiválja azt a néhány ezer kormánytisztviselőt, aki a 2007-2013-as EU-források teljeskörű...
A pénzügyi szektor hatalmasait támadó politizálás tűnik az új divatnak az amerikai elnökválasztási kampány alatt: Elizabeth Warren szenátor és Bernie Sanders elnökjelölt jelentős népszerűséget...
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Állam az elmúlt két évben számos olyan intézkedést hozott, amelyek a pénzügyi stabilitás és a belföldi finanszírozás erősítését szolgálták. Ezek az intézkedések...
Sonning Eye – George Clooney (54) és gyönyörű felesége, Amal (37), a libanoni származású emberi jogi ügyvéd nemrég ünnepelte az első házassági évfordulóját, ám amellett, hogy kettejük szerelme továbbra is sziklaszilárd, a körülöttük lévő gondok sokasodtak.
Ha olyan autót szeretne, ami nem jön túl gyakran szembe az utakon. Összesen 77 darab készült belőle a világon. A Bors megtalálta: 987 millió forintba kerül a négyéves Aston Martin One–77 Q-es.
Kék az ég azon a fotón, amelyet a Pluto mellett elhaladó New Horizons űrszonda a múlt héten küldött a Földre és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) csütörtökön tett közzé.
Pénteken megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése – tájékoztatta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-t.
A VW-konszern vezetője kedden jelentette be, hogy a dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot.
Kétoldalú gázipari egyeztető fórum felállítását szorgalmazza a Miniszterelnökségnél a vegyipari szakszervezet (VDSZ), az ágazatban működő szolgáltatók és munkavállalók Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-be (ENKSZ) történő integrációja miatt - közölte a VDSZ csütörtökön.
Pénteken megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése - tájékoztatta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-t.
Magyarországon az élet olcsóbb, mint például Nagy-Britanniában, de nem annyival, mint amennyivel alacsonyabbak a bérek. Míg egy ápoló itthon átlagosan évente bruttó 2,6 millió forintot visz haza, odaát ez az összeg akár 19 millió forint is lehet - írj a Pénzcentrum.hu
Benyújtsak-e fellebbezést a határozat ellen, amelyben az alábbi kódokkal F2030, F7090, D5610, G4090, E7850 c1 minősítést kaptam? A foglalkozási rehab minősítése: javasolt. A 4 órás munkára, melyet irányítás mellett végzek - terápiás célzattal-szükségem van, 21 éve dolgozom egy vállalatnál. 5 éve rokkantként. Korábban végzett munka javasolt. Melyik a jobb minősítés számomra, hogy dolgozhassak? A c1…