Nem érdemes mérgelődni a menekültválság miatt és megpróbálni elhajolni a feladat elől, hanem dolgozni kell - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban.
A Népszabadság szerint még mindig nem kezdődött meg a hármas metró kocsijainak felújítása, holott két hónapja aláírták a szerződést. A Magyar Időknek interjút adott a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője, aki támogatná a megye különválását Budapesttől.
Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója komoly eséllyel indul az idei fizikai Nobel-díjért - állítja a Thomson Reuters, amely minden évben megpróbálja előrejelezni a Nobel-díjasokat. Krausz Ferenc az mta.hu-nak elmondta: nem osztja a Thomson Reuters véleményét.
A történelem során először idén valószínűleg 10 százalék alá csökken a mélyszegénységben élők aránya a világban - közölte legfrissebb jelentésében a Világbank. Korábban sokáig azok számítottak...
Tripoli - Legkevesebb kilencvenöt menekült holttestét vetették partra a hullámok az utóbbi öt nap során Líbiában - közölte Mohamed am-Miszrati, a Líbiai Vörös Félhold szóvivője.
Angela Merkel német kancellár soha nem vitatta, hogy Németország menekültügyi befogadóképessége korlátozott, az Európai Unió pedig nagyon gyorsan lépéseket tesz majd a menedékkérők beáramlásának...
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap.
A Quaestornak nem sikerült áttörést elérnie az ígéretes foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatással, a hírek szerint viszont most egy nagy hal harapott rá a szolgáltatásra.
London - Depresszióval küzd és láncdohányos lett Tom Jones (75) felesége, de a legendás énekes szerint házasságuk 58 év után is szilárd, mint egy kőszikla.
Magyarországon egy komplex rendszer védi a fenntarthatóság szempontjait és elveit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára. A testület pénteken tartja következő ülését.
Ahogyan azt már korábbi cikkemben megírtam, a nyugellátás járulékfizetés fejében szerzett, jövedelemtől és szolgálati időtől függő, rendszeres pénzbeli ellátás. Kizárólag az részesülhet nyugellátásban, aki a jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíti. Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a Tny.tv.66.§-a alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős…
Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átszervezése kapcsán még nem született végleges tervezet, ezért érthetetlen a szakszervezet "támadása" - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkár vasárnap az MTI-vel, reagálva a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének kifogásaira.
Gyerek nélkül élni nem alacsonyabb rendű állapot; ha a saját döntésünk nyomán alakult így, akkor azért, ha nem, akkor meg azért nem az. 1. Miért nincs gyereked? Neked miért van? 2. Nem akarsz gyereket? Egyszer majd másképp fogod gondolni. 3. ...de akkor már késő lesz. Nahát, ez még soha nem jutott eszembe, köszönöm, hogy megvilágítottad az utam! 4. Sosem fogod megtudni, milyen…
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap. A...
A Nissan már 2017-ben bemutatja az első autonóm, vagyis önvezető technikával rendelkező modelljeit. Mindezt David Moss, a járműfejlesztési alelnök jelentette be.
A kormány interpellálásával, valamint a kedden elfogadni tervezett előterjesztések utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáival kezdődik ma az Országgyűlés e heti négynapos ülése.
A Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott kapitánya szerint a keretszűkítésnél az volt a legfontosabb szempont, hogy olyan játékosok kerüljenek be a keretbe, akik klubcsapatukban folyamatosan lehetőséget kapnak.
Hétfőn jó a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, az ázsiai erősödés után az európai és a magyar tőzsde is felfelé veheti az irányt. A múlt pénteki kereskedés utolsó szakaszában jól teljesítettek...
Ma is izgalmas napra készülhetnek a befektetők: folytatódik a Volkswagen-sztori, a Glencore eladhatja egyik üzletágát, költségcsökkent a Thyssenkrupp illetve visszavonja a K+S-re tett ajánlatát a...
A Telenor bejelentette, hogy megválik valamennyi VimpelCom részvényétől. A Telenornak 33 százalékos részesedése volt az orosz távközlési cégben, mely ezt követően az alaptevékenységekre kíván...
Ballina - Akár meg is simogathatták volna a buksiját, olyan közel úszott el a szörfösök alatt egy három méteres fehér cápa az ausztráliai Boulder Beach mellett.
A menő netes divatcég az egyenlő esélyek jegyében idősebb gyakornokokat is hajlandó fogadni. De erre talán nem készültek fel: beállít hozzájuk egy 70 körüli öltönyös, diplomatatáskás úr (Robert De Niro), és munkát kér. Valaha ő is hasonló szakmában dolgozott, mondja.