A 94 éves férfit az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolják, korábban megismételt első fokú büntetőper lefolytatását rendelte el a Fővárosi Ítélőtábla.
Jelenleg gyes utáni szabadságon vagyok, kérdésem pedig, hogy a távolléti díjam alapja ebben az esetben ugyanannyi amennyi a tgyás és a gyed alapja volt, illetve ennek esetleges időközben emelt összege?
Az államháztartás névértéken számításba vett bruttó (maastrichti) adóssága 2015 második negyedévének végén 25 878 milliárd forint, a GDP 79,6 százaléka volt, szemben a múlt év végi 76,9 százalékkal, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által szerdán felülvizsgált GDP adattal számolt 76,2 százalékkal. Az adósság növekedéséhez a forint gyengülése 508 milliárd forinttal, a nettó hitelfelvétel…
A négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 millióról 2 milliárd forintra emelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a mosógépcsere program finanszírozását - közölte a szaktárca csütörtökön.
Köszönetet mondanak azoknak is, akik tesznek az idősekért, hogy az időskor valóban szép, nyugodt kor legyen, ezt a munkát ismerik most el az Idősekért díjjal.
Ha nem jelzi távolmaradását a munkavállaló, sőt később sem veszi fel a kapcsolatot a munkahelyével, mit tehet a munkáltató? Erre keresi a választ a munkajog.hu.
2015. október 1-jétől Králik Gábor tölti be a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez tartozó Főgáz vezérigazgatói posztját, aki már 2014. április óta segíti a Főgáz munkáját a társaság igazgatósági...
Miután az internetre (nem hivatalosan) kiszivárgott információk alapján épp a héten számoltunk be egészen részletesen, ráadásul galériával együtt a BMW X4 csúcsmodelljének, az M40i változatnak az érkezéséről, bizonyára senkit nem lep meg a mai hír, azonban immár a BMW által megerősített, végleges és hivatalos információkkal tudunk szolgálni az izgalmas modellel kapcsolatban.
Megváltozott munkaképességű vagyok, és egy tatabányai cégnél dolgozom. Azt szeretném kérdezni, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozót lehet-e normában dolgoztatni?!
Éles vita alakult ki az MNB önálló monetáris politikája alakításának képességéről Surányi György volt elnök és Nagy Márton jelenlegi jegybanki alelnök között a Budapest Economic Forum...
Ismét légicsapásokat mértek a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők állásaira az orosz légierő gépei Szíriában - jelentették. Putyin időközben tagadja, hogy civilek is áldozatul estek volna az akcióknak.
Jogellenes állami támogatást tartalmazott a Dunamenti Erőmű és az MVM között létrejött villamosenergia-vásárlási megállapodás. Ezt most az Európai Unió Bírósága is megerősítette.
Nyújtófával ütötték és kutyaláncra kötötték M. Krisztiánt a rendőrség szerint május 1-jén egy szegedi, Fő fasori házban. A férfi volt élettársát és annak családtagjait gyanúsítják az ütleggel. Katalin állítja: Krisztián szavaiból semmi nem igaz.
Csütörtökön ismét légicsapásokat mértek a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők állásaira az orosz légierő gépei Szíriában - jelentette a libanoni pánarab al-Majadín televíziós csatorna.
A magyar válogatott négy helyet javítva a 33. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet változatlanul a Copa Americán ezüstérmes Argentína vezet.
A Skoda Octavia és a Suzuki Vitara versenyéből ezúttal ismét a japánok kerültek ki győztesen. A VW-botránynak természetesen még semmi jele a magyar piacon.
Október 8-án nézők nélkül kénytelen lejátszani a Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezőjét a magyar labdarúgó-válogatott. A legutóbbi zárt kapus meccsen 2–2-es döntetlenre végeztünk vb-selejtezőn Romániával. Az akkori szövetségi kapitány, Egervári Sándor szerint ha aznap nyerünk, kijutottunk volna Brazíliába.
A 17 éves fiatal 2014 tavaszán állapodott meg egy alig 15 éves lánnyal abban, hogy védelmet biztosít “prostitúciós tevékenységhez”, cserében a lány a keresett pénz felét adta át a vádlottnak. A lány később a 22 éves férfinak kezdett dolgozni, a pénz … Folytatás
A színésznő különleges előadással készült a születésnapjára. A nyáron megkezdte Az öreg és a tenger című produkció próbáit Anatolij Vasziljev rendezővel, ám orvosai tanácsára végül nem vállalta a novemberi bemutatót.
A Vitara márciusban történt bevezetése óta a Suzuki értékesítése bővülő tendenciát mutat: a modell népszerűségének köszönhetően a márka visszanyerte vezető pozícióját a magyar gépjárműpiacon. Szeptemberben 928 Suzuki gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, a január–szeptemberi időszakban pedig már 5049-et. A Suzuki piaci részesedése az év kilencedik hónapjában 14,8 százalékra nőtt. 597…
Megkezdődött Ukrajnában csütörtökön az őszi katonai sorozás, amely a tervek szerint november 30-ig tart, és amelynek keretében 11 ezer újoncot készülnek behívni a fegyveres erőkhöz.
Véget ért a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulója, s a szerdai játéknap is sok emlékezetes eseményt tartogatott a nézők számára. Az Atlético Madrid hosszú idő után kikapott otthon, a Juventusnak több pontja van a BL-ben, mint a Serie A-ban, Cristiano Ronaldo pedig beérte Raúlt. BL-legek!
Magyarországról toboroznak munkaerőt a Nagyvárad környéki üzemek. Így már rendszeres ingázók is lehetnek hamarosan Biharkeresztes és Nagyvárad között, írja a Szakszervezetek.hu, a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorára hivatkozva.
Megkezdődött Ukrajnában csütörtökön az őszi katonai sorozás, amely a tervek szerint november 30-ig tart, és amelynek keretében 11 ezer újoncot készülnek behívni a fegyveres erőkhöz.
2080-ra Európa lakosságának 30 százaléka várhatóan 65 év feletti lesz, derül ki az Eurostat felméréséből. A vizsgálatból az is kiderül, hogy 2013-ban a 65 év felettieket kevésbé veszélyezteti a szegénység, mint a fiatalab korosztályt.
Két hazai húsipari cég hamarosan Kínába is szállíthat termékeiből. A Földművelésügyi Minisztériumban kiemelt feladat a kínai gazdasági kapcsolatok erősítése, bővítése, ennek a kapcsolatépítésnek a legújabb eredménye, hogy a Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft. regisztrációs folyamatát lezárta, a vállalatok jövőbeni áruszállítását a kínai…
Szaúd-Arábia az Aszad ellen harcoló szunnita felkelőket támogatja és tagja az Egyesült Államok vezette terrorellenes nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Államot támadja.
Újabb két magyar cég számára adta meg az engedélyt a Kínai Népköztársaság Tanúsítási és Akkreditációs Hivatala (CNCA); így a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft. is szállíthat disznóhúst Kínába - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.
Jelentős érdeklődéssel zárult az ÁKK csütörtöki kötvényaukciója, az adósságkezelő a tervezettnél többet is adott el mindhárom futamidő esetében. ha azonban hozzátesszük, hogy most kezdődött az MNB...
Miután az internetre (nem hivatalosan) kiszivárgott információk alapján épp a héten számoltunk be egészen részletesen, ráadásul galériával együtt a BMW X4 csúcsmodelljének, az M40i változatnak az érkezéséről, bizonyára senkit nem lep meg a mai hír, azonban immár a BMW által megerősített, végleges és hivatalos információkkal tudunk szolgálni az izgalmas modellel kapcsolatban.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön közzétett végzésében elutasította a Laurus Invest Hungary Kft. és a Continental Holding Corporation, valamint mások által a magyar állam ellen emelt panaszt, amelyet a játékautomaták üzemeltetésének megvonása miatt nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő igazságszolgáltatási fórumhoz.