2015. november 13. péntek

nov. 13
12:06
Hernádi: már van INA nélküli stratégia (Privátbankár)
Az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázását is keresi a Mol-csoport.
nov. 13
12:06
Rántott tonhal fokhagymás majonézzel (Mindmegette)
50 dkg tonhalfilé 1 db tojás 2 db tojássárgája 8 dkg liszt 8 dkg zsemlemorzsa 3 ek citromlé 4 ek olaj 2,5 dl olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 1 csipetnyi cukor só bors A díszítéshez: 1-2 gerezd citrom
nov. 13
12:12
Felmentették az egyik Nagymenőt (Infostart)
Szabadon sétálhatott ki a New York-i bíróságról Vincent Asaro, akit azzal vádoltak, hogy részt vett a Nagymenők című filmből ismert 1978-as reptéri rablásban.
nov. 13
12:12
Lelassult a GDP növekedése az euróövezetben (Gondola)
Az euróövezetben csökkent, az unió egészében nem változott a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest
nov. 13
12:12
Így verik át a rákos betegeket! (Blikk)
Magyarország – Gyógyulást és csodát ígérnek készítményeikkel a rákos betegeknek. Sajnos azonban mindez teljesen alaptalan, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerek és készülékek forgalmazóinak semmilyen csodaszerük nincs.
nov. 13
12:12
NBA - Klubcsúcsot állított fel a Golden State (Blikk)
nov. 13
12:14
A magyarok többsége ellenzi a kötelező kvóta bevezetését (Gondola)
A magyarok többsége nem ért egyet azzal, hogy kötelező kvóták alapján osszák el az Európai Unió tagállamaiba érkezett bevándorlókat.
nov. 13
12:14
A harmadik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a német GDP (Blikk)
nov. 13
12:15
Az MSZP feljelenti a kormányt, ha a kormány nem tudja bizonyítani, hogy az MSZP feljelentette a kormányt (444.hu)
Igen, jól olvasták.
nov. 13
12:16
BÉT - Csökkenésre számít az elemző a kereskedés első szakaszában (Blikk)
nov. 13
12:17
Hét csecsemő holttestet találtak egy bajor házban (444.hu)
A wallenfelsi házhoz kiérkező mentők véletlenül bukkantak a holttestekre. Egyéb részletet egyelőre nem tudni: hogy ki lakik a házban és mikor, miért haltak meg csecsemők. (BBC)
nov. 13
12:18
Hernádi: új lehetőségeket is keres a MOL-csoport (Infostart)
A Mol-csoport tovább erősíti a kelet-közép-európai régióban elfoglalt pozícióját, miközben a hosszú távú növekedés érdekében az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet fordít - mondta a magyar olajkonszern elnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban.
nov. 13
12:18
Embert ölt egy kínai, mert nem regisztrálták a negyedik gyerekét (Blikk)
nov. 13
12:21
Borzalom! Halott csecsemőkre bukkantak Bajorországban (Kripto Akadémia)
A rendőrség a holtan talált babák pontos számáról nem közölt információt.
nov. 13
12:23
Aggódjunk művésznő? - Törőcsik Mari folyamatos orvosi ellenőrzés alatt (Kripto Akadémia)
Egy ország szorított érte, amikor újra kórházba került.
nov. 13
12:24
Tartja magát az Európai Unió gazdasága (Privátbankár)
Az euróövezetben csökkent, az unió egészében nem változott a hazai össztermék növekedési üteme a harmadik negyedévben.
nov. 13
12:25
Semjén Zsolt szavaló óvodásokat hallgatott a Parlamentben (Kripto Akadémia)
Az esemény 2015. november 13-án történt...
nov. 13
12:26
Feje tetejére áll a tömegközlekedés Dél-Budán (Privátbankár)
Szombattól jövő vasárnapig pályafelújítás miatt változik a dél-budai villamosközlekedés.
nov. 13
12:30
Szlovén külügyminiszter: naivitás Zágráb részéről a határkerítés lebontását kérni (Infostart)
Naivak azok a horvát elképzelések, amelyek szerint Szlovéniának le kellene bontania az általa létesített határkerítés egy részét, minthogy a két ország között néhány szakaszon nincs teljes pontossággal meghatározva a határvonal - jelentette ki Karl Erjavec szlovén külügyminiszter a közszolgálati televízió híradójában.
nov. 13
12:30
Deutsch Tamás a gazdasági bizottságban tájékoztat (Gondola)
Novák Előd Jobbik-alelnök valótlanságot állít azzal, hogy Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos péntek délutánra elfogadta a meghívását az ingyenes internet bevezetéséről szóló személyes konzultációra - közölte a Nemzeti Konzultáció Titkársága (NKT) pénteken az MTI-t
nov. 13
12:30
Már 200 körül van a fehérarcú gibbonok száma Délnyugat-Kínában (Blikk)
nov. 13
12:32
Már a kurdok ellenőrzik Szindzsár központját (Gondola)
A kurd önvédelmi erők (pesmergák) átvették az ellenőrzést az észak-iraki Szindzsár központja felett, és elűzték onnan az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosait - közölték szemtanúk
nov. 13
12:32
Megszerezte az abszolút többséget Aung Szan Szú Kji pártja (Blikk)
nov. 13
12:33
Tovább csökkent a magyar cégek száma (ProfitLine)
Magyarországon az idén október elején alig több mint 530 ezer cég működött, ami 2 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben a tizedik hónap elején volt - hívja fel a figyelmet a Bisnode nemzetközi cégminősítő.
nov. 13
12:34
Ausztria egyelőre nem szögesdrótkerítést épít Spielfeldnél (Gondola)
Ausztria egyelőre nem építi meg a tervezett 25 kilométeres drótkerítést az osztrák-szlovén határ mentén, Spielfeldnél - közölte pénteken az osztrák belügyminiszter
nov. 13
12:34
Washington megszüntette a Libéria elleni szankciókat (Blikk)
nov. 13
12:35
Nem lepte meg az elemzőket a gazdaság lassulása (ProfitLine)
Megfelelt a várakozásoknak a gazdasági növekedés harmadik negyedévi lassulása az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak.
nov. 13
12:36
November 5-ét a romani nyelv világnapjává nyilvánították a tagállamok (Blikk)
nov. 13
12:39
Chilét lefékezte Kolumbia, Ecuador diktálja a tempót! (Sport365)
Továbbra is százszázalékos az ecuadori labdarúgó-válogatott a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban: Gustavo Quinteros együttese hazai pályán meglepetésre 2-1-re legyőzte a uruguayi csapatot.
nov. 13
12:39
Börtönbe zárják a "nácik nagyasszonyát" (ATV)
Tíz hónap börtönre ítélt egy hamburgi bíróság a holokauszt tagadásáért egy 87 éves, ismert neonáci nőt Németországban - közölte pénteken a német sajtó.
nov. 13
12:42
Csuja Imréék tudják a hosszú házasság titkát (BorsOnline)
A Got Talent zsűritagjának felesége, Árvay Zsuzsi szerint van recept a jó frigyre.
nov. 13
12:42
Őrület! Gyereket szült a transznemű - fotó! (Blikk)
Philadelphia – Különös boldogság ért egy transznemű amerikait, aki női testben született, de világ életében férfi akart lenni, most mégis örül, hogy megszületett a kislánya.
nov. 13
12:48
Csaknem ezer hackert fogott el a kínai rendőrség (Infostart)
Több mint 900 hackert fogtak el Kínában egy júliusban kezdett országos razzia keretében - számolt be a helyi média a közbiztonsági tárca közlése nyomán pénteken.
nov. 13
12:48
Fegyelmezetlen volt a szolnoki vízilabda-csapata, de így is nyert (Infostart)
A mérkőzés egyes szakaszaiban fegyelmezetlenek voltak a Szolnok férfi vízilabda-csapatának játékosai, de Cseh Sándor vezetőedző szerint a vendég OSC elleni 8-7-es győzelem alkalmával ez is belefért a Bajnokok Ligája magyar rangadóján.
nov. 13
12:48
InternetKon - Áfcsökkentést és ingyenes wifit javasolnak (Gondola)
Az internetezés áfájának 18 százalékra csökkentését, minden magyarországi településen hozzáférhető ingyenes wifi-szolgáltatás kiépítését, valamint átfogó digitális köznevelési stratégia megalkotását javasolják egyebek mellett a kormánynak az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) alapján - ismertette a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos…
nov. 13
12:48
A kis Jézus egy 900 fontos táska (Kreatív Online)
A Mulberry ismét egy egészen bizarr karácsonyi reklámot forgatott.
nov. 13
12:48
Bundesliga - Schubertet véglegesítették a Borussia Mönchengladbachnál (Blikk)
nov. 13
12:48
Fokozódik a feszültség Kelet-Ukrajnában (Metropol)
Az elmúlt 24 órában újabb veszteségeket szenvedtek az ukrán fegyveres erők a Donyec-medencében: egy katona meghalt, három pedig megsebesült.
nov. 13
12:48
Az Instagramon nézte végig apja lefejezését a tinilány (Blikk)
Salford - Dzsihád John végezte ki a szociális munkást, Allan Henninget (47).
nov. 13
12:48
Új fényekben pompázik a Zeneakadémia szombattól (Metropol)
Az időpont nem véletlen: a patinás intézmény első tanéve éppen 140 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én indult el.
nov. 13
12:48
Pepsiként próbálták becsempészni a Heinekent Dubajba (444.hu)
Összesen negyvennyolcezer dobozzal játszották meg a matricás trükköt a csempészek, akiket al-Batha határátkelőnél füleltek le. (TimesOfIndia)
nov. 13
12:50
Tévedésből rabolták el a líbiai szerb nagykövetség munkatársait? (Infostart)
Összekeverték Ukrajnát és Szerbiát, ez állhat annak a hátterében, hogy vasárnap elrabolták a líbiai szerb nagykövetség két munkatársát - írta nem hivatalos forrásokra hivatkozva a Vecernje Novosti című belgrádi napilap pénteken.
nov. 13
12:50
Tíz hónap börtönt kapott egy 87 éves neonáci nő Németországban (444.hu)
Holokauszt tagadásért ítélték letöltendőre Ursula Haverbecket, aki a volt SS-tiszt, Oskar Göring elleni per idején hangoztatta, hogy a világtörténelem legnagyobb és legtartósabb hazugsága, hogy működtek a haláltáborok. Ezt a kijelentést saját perében is fenntartotta. Haverbeck többször kapott már hasonló kijelentései miatt pénzbüntetést, de most először ítéltek neki börtönt. Grönig idén júliusban…
nov. 13
12:57
Célkeresztben az új ellenség: a külföldi gazda (Kripto Akadémia)
Hétfőtől indul az állami földek árverése - A kormány megfutamodott az Alkotmánybíróság elől.
nov. 13
12:57
Még több változás a 2016-os adótörvényekhez (Portfolio)
Több módosítást is elfogadott a jövő évi adótörvényekhez kapcsolódóan az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteken. Ezek érintik például a szeszfőzdéket, a munkavállalói résztulajdonosi...
nov. 13
12:57
Cameron: a Dzsihád John elleni támadás önvédelem volt (ATV)
A brit miniszterelnök szerint önvédelmi akció volt az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet egyik legbrutálisabb kivégzője elleni támadás.
nov. 13
12:59
Lázár: a kormány támogatja az ortodox közösség erősödését (Kripto Akadémia)
A miniszter a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökével találkozott.
nov. 13
13:00
Tanultak a horvátok a kerítésügyből, már óvatosabbak (Privátbankár)
Az óvatosság jellemzi a migránsválság érintette országok kommunikációját.
nov. 13
13:01
Gránátokkal "védte" hobbikertjét a gazda (Kripto Akadémia)
Robbantószerrel való visszaéléssel gyanúsítják a férfit.
nov. 13
13:02
Jön a megszorítás a MÁV-nál? Rengeteg vonat eltűnhet (Privátbankár)
Idén jöhet a tavaly elmaradt vonatritkítás.

Keresés