Az MSZP közlése szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő "hazudott, amikor azt állította, hogy az MSZP Brüsszelhez fordult az állami földek értékesítését szabályozó kormányrendelettel kapcsolatban".
Szabadon sétálhatott ki a New York-i bíróságról Vincent Asaro, akit azzal vádoltak, hogy részt vett a Nagymenők című filmből ismert 1978-as reptéri rablásban.
Magyarország – Gyógyulást és csodát ígérnek készítményeikkel a rákos betegeknek. Sajnos azonban mindez teljesen alaptalan, a speciális gyógyászati célra szánt tápszerek és készülékek forgalmazóinak semmilyen csodaszerük nincs.
A wallenfelsi házhoz kiérkező mentők véletlenül bukkantak a holttestekre. Egyéb részletet egyelőre nem tudni: hogy ki lakik a házban és mikor, miért haltak meg csecsemők. (BBC)
A Mol-csoport tovább erősíti a kelet-közép-európai régióban elfoglalt pozícióját, miközben a hosszú távú növekedés érdekében az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet fordít - mondta a magyar olajkonszern elnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban.
A szocialisták azt követelik, hogy Lázár János és Kovács Zoltán bizonyítékokkal igazolja állítását, és ezeket még pénteken hozza nyilvánosságra, különben büntetőeljárást kezdeményeznek velük szemben.
Nem vár különösebb csodákat a hétvégi Brazil Nagydíjtól Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője azonban úgy érzi, versenyképesek lehetnek Interlagosban. Tovább »
Szertartásosan feláldozott hétéves kisfiú jégbe fagyva mumifikálódott testének géntérképét készítették el tudósok, akik a maradványok mitokondriális DNS-e alapján vizsgálódtak.
Naivak azok a horvát elképzelések, amelyek szerint Szlovéniának le kellene bontania az általa létesített határkerítés egy részét, minthogy a két ország között néhány szakaszon nincs teljes pontossággal meghatározva a határvonal - jelentette ki Karl Erjavec szlovén külügyminiszter a közszolgálati televízió híradójában.
Hmmm, Brad Pitt-tel ti is forgatnátok szexjelenetet, ugye? Pedig nem olyan könnyű az. Milyen lehet szexjelenetet forgatni a valódi férjeddel? Eljátszani, amit egyébként a valóságban is csinálni szoktatok? Angelina Jolie most A tengernél című filmje kapcsán – amelyben saját magát és férjét, Brad Pitt-tet rendezte – részletesen mesélt az Entertainment Weeklynek a nehéz feladatról. „Nincs annál…
Magyarországon az idén október elején alig több mint 530 ezer cég működött, ami 2 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben a tizedik hónap elején volt - hívja fel a figyelmet a Bisnode nemzetközi cégminősítő.
Segítünk, hogy a rideg időjárás ne tegyen túl nagy kárt a kacsóidban. Cikkünk megírásában együttműködő partnerünk a Sanitas 24. A te kezeidet is megviseli a hideg, szeles idő, a légszennyezettség és a fűtés miatt túlzottan száraz levegő? Kiszárad a körömágyad és beszakadozik? Érdes, kellemetlen lesz a bőr a kézfejeden? Ismerős problémák, mi is rengeteget küzdöttünk velük, ám amióta betartjuk…
Megfelelt a várakozásoknak a gazdasági növekedés harmadik negyedévi lassulása az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak.
A hírek szerint ő a válás oka és most zavaróan másolja Gwen stílusát. Az énekes sztárpár, Gwen Stefani és Gavin Rossdale 13 éves házassága bomlott fel pár hónapja, amit mi is megírtunk. Az énekesnő, aki most az amerikai Voice-ban mentorkodik, és a minap ejtette innen Király Viktort, egy legutóbbi interjúban azt nyilatkozta, hogy teljességgel hidegzuhanyként érte, hogy férje, a Bush zenekar…
Továbbra is százszázalékos az ecuadori labdarúgó-válogatott a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban: Gustavo Quinteros együttese hazai pályán meglepetésre 2-1-re legyőzte a uruguayi csapatot.
Tíz hónap börtönre ítélt egy hamburgi bíróság a holokauszt tagadásáért egy 87 éves, ismert neonáci nőt Németországban - közölte pénteken a német sajtó.
A 80 éves maffiózót olyan szimpla kis vádakkal tartották előzetes letartóztatásban, mint 6 millió dollár eltulajdonítása, láncos nyakörvvel történt gyilkosság, egy páncélautó kirablása. Ügyvédei a legnagyobb sikert érték el pályafutásuk alatt.
Philadelphia – Különös boldogság ért egy transznemű amerikait, aki női testben született, de világ életében férfi akart lenni, most mégis örül, hogy megszületett a kislánya.
Több mint 900 hackert fogtak el Kínában egy júliusban kezdett országos razzia keretében - számolt be a helyi média a közbiztonsági tárca közlése nyomán pénteken.
A mérkőzés egyes szakaszaiban fegyelmezetlenek voltak a Szolnok férfi vízilabda-csapatának játékosai, de Cseh Sándor vezetőedző szerint a vendég OSC elleni 8-7-es győzelem alkalmával ez is belefért a Bajnokok Ligája magyar rangadóján.