2015. december 10. csütörtök

dec. 10
19:17
Trócsányi: technikai jellegűek az EB kifogásai (Gondola)
Az Európai Bizottság (EB) nem talált érdemi hibát a magyar intézményrendszerben a legfontosabb pontokat illetően, csupán néhány "technikai", főleg a jogalkalmazást érintő kérdéssel kapcsolatban emelt kifogást abban a levélben, amelyet csütörtökön küldött Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI…
dec. 10
19:17
Hagyó Miklós teljes felmentését kérte perbeszédében védője (hirado.hu)
A védő szerint a vádbeszéd során az ügyész állításai vagy nem feleltek meg a valóságnak, vagy pedig iratellenesek voltak.
dec. 10
19:17
Kína a kosárban - a piaci reformok fejleményei (Portfolio)
Kína az elmúlt hónapokban számos lépést tett a kötvény- és devizapiacok reformja és megnyitása érdekében, alapvetően a renminbi SDR kosárba való bevételét készítve elő, ami 2015. november végén meg...
dec. 10
19:19
Falat emel Törökország az Iszlám Állam ellen (Gondola)
Nyolcvankét kilométer hosszú és négy méter magas fal építésébe kezdett Törökország az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet szíriai területeivel szomszédos határán Kilis és Gaziantep tartományban - jelentette csütörtökön a Dogan török hírügynökség
dec. 10
19:24
Trócsányi: technikai jellegűek az EB kifogásai (Infostart)
Az Európai Bizottság nem talált érdemi hibát a magyar intézményrendszerben a legfontosabb pontokat illetően, csupán néhány "technikai", főleg a jogalkalmazást érintő kérdéssel kapcsolatban emelt kifogást abban a levélben, amelyet csütörtökön küldött Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön…
dec. 10
19:33
Nem is biztos, hogy volt zászlócsere Sepsiszentgyörgyön (Gondola)
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke felszólította a megye rendőrparancsnokát és prefektusát: bizonyítsák be, hogy valóban székely zászlóra cseréltek a román nemzeti ünnep előtt egy sepsiszentgyörgyi köztéri román lobogót - írja a Maszol
dec. 10
19:33
"Nem kell drámát csinálni a Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárásból" (hirado.hu)
Ranko Ostojic belügyminiszter reagált így a Horvátországgal szemben indított eljárásra.
dec. 10
19:33
Pert nyertek rabok a Magyar Állam ellen Strasbourgban (ATV)
Összesen több mint 230 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön 43 magyar fogvatartottnak, mert a testület megítélése szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.
dec. 10
19:35
230 millió forintos kártérítést ítéltek meg magyar raboknak (Gondola)
A strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete értelmében a magyar államnak három hónapon belül összesen 739 900 ezer euró kártérítést és perköltséget kell fizetnie a negyvenhárom rabnak a rossz börtönkörülmények miatt
dec. 10
19:37
Lyukas lesz az osztrák kerítés (Gondola)
Mivel nem tudtak megegyezni az érintett szakasz egyik földtulajdonosával, "lyukas lesz" az osztrák-szlovén határhoz tervezett mintegy négy kilométeres kerítés, mivel mintegy nyolc méteres szakasz hiányzik majd belőle - közölte az osztrák rendőrség csütörtökön
dec. 10
19:39
Három meccsre elmeszelték Schweinsteigert könyöklésért (Sport365)
Három bajnoki mérkőzésre eltiltották Bastian Schweinsteigert, a Manchester United labdarúgóját, mert szombaton a West Ham United elleni találkozón lekönyökölte ellenfelét.
dec. 10
19:39
Varga: az idén is jól alakulnak az államháztartás folyamatai (Gondola)
A GDP-hez mérten akár 2,4 százalék alatt is lehet a hiány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
dec. 10
19:45
Képmutatás, hogy a Jobbik beszél korrupcióról (ProfitLine)
A Fidesz szerint képmutatás, hogy az a Jobbik beszél a korrupcióról, amelyik Európa legsúlyosabb korrupciós botrányába keveredett.
dec. 10
19:48
Bilincsbe verve vitték el a központi okmányiroda tucatnyi munkatársát a Visegrádi utcából (444.hu)
Azóta lelassult az ügyintézés.
dec. 10
19:50
Megölhették az Iszlám Állam Matolcsyját (444.hu)
Amerikai légicsapás végzett Abu Saleh-hel.
dec. 10
19:51
Átadták az idei Nobel-díjakat Stockholmban (Infostart)
Átadták az orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi Nobel-díjakat és a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, valamint a díjjal járó 8 millió koronás (273 millió forintos) pénzjutalmat csütörtökön Stockholmban. Az elismerést XVI. Károly Gusztáv svéd király nyújtotta át.
dec. 10
19:51
Vajon ki építtette 2000-ben ezt a pesti villát? (BorsOnline)
Bár lassan mindegy is, hiszen épp el kívánja adni. Klasszikus luxus az ezredfordulóról 89 millió forintért!
dec. 10
19:51
Fegyveres orosz felforgató csoportot fogtak el Kijevben (Gondola)
Fegyvereket, robbanószereket birtokló orosz felforgató és felderítő csoportot fogtak el csütörtökre virradó éjjel az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Alfa különleges alakulatának tagjai - közölte az SZBU szóvivője
dec. 10
19:51
Ördögűzés közben megölték rokonukat (Metropol)
Egy dél-koreai család öt tagja egy frankfurti hotel szobájában agyonverték egy 41 éves rokonukat. Az egyik „ördögűző” a „rituálé” áldozatának a fia.
dec. 10
19:51
Pert nyert a Közgép (Kripto Akadémia)
Újraindulhat a kartellvizsgálat az M4-es autópálya építése ügyében.
dec. 10
19:51
Elhunyt Ács Irén fotográfus (hirado.hu)
Palócföld, Nógrád és Hollókő megörökítője 91 éves volt.
dec. 10
19:51
Egyre nagyobb pluszban Amerika (Portfolio)
Már szemmel is látható emelkedést mutatnak a vezető amerikai indexek, miközben a befektetők már a jövő héten tartandó Fed-ülésre várnak. A piac várakozásai szerint Yellenéktől kamatemelésre lehet...
dec. 10
19:51
"Új idők" jönnek Argentínában (ATV)
A "megállapodás művészetének" megtanulására szólította fel országa polgárait csütörtöki beiktatásakor Mauricio Macri, Argentína új elnöke.
dec. 10
19:53
Folytatja a kvótaellenes aláírásgyűjtést a Fidesz (hirado.hu)
Addig gyűjtenek, amíg a betelepítési kvóta el nem bukik.
dec. 10
19:55
A klímamenekültek számának növekedésére figyelmeztettek szakértők (hirado.hu)
A párizsi tárgyalásokon körvonalazódó nemzetközi klímamegállapodásnak ezzel a kérdéssel is foglalkoznia kellene - hangsúlyozták nemzetközi szakértők a klímacsúcson.
dec. 10
19:57
Megölték az Iszlám Állam "pénzügyminiszterét" (hirado.hu)
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásai megölték a dzsihadista szervezet "pénzügyminiszterét" és két további magas rangú vezetőjét Irakban.
dec. 10
20:00
Horvát miniszter: nem kell drámát csinálni a kötelezettségszegési eljárásból (Infostart)
Ranko Ostojic belügyminiszter szerint nem kell drámát csinálni a Horvátországgal szemben Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárásból.
dec. 10
20:09
Horror: megerőszakolta áldozatát, majd fogót kért a perverz (BorsOnline)
A nemi erőszak csupán egy volt a számtalan bántalmazási forma közül, amit egy 48 éves nő átélt.
dec. 10
20:09
Folytatják az aláírásgyűjtést, amíg a kvóta el nem bukik (Gondola)
A Fidesz addig folytatja az aláírásgyűjtést, amíg a betelepítési kvóta el nem bukik, mert Magyarországot meg kell védeni - közölte a nagyobbik kormánypárt
dec. 10
20:09
Megölték az Iszlám Állam „pénzügyminiszterét” (Metropol)
Az illegális olajkereskedelem mellett a helyi lakosságtól kizsarolt összegek jelentik a dzsihadisták fő bevételi forrását.
dec. 10
20:09
Eddig 180 település támogatta Pest megye önálló régióvá válását (hirado.hu)
Még hét település döntésére várnak a témában.
dec. 10
20:09
Halálos ördögűzési rituálé (ATV)
Letartóztatták egy dél-koreai család öt tagját a német hatóságok, mert a gyanú szerint egy frankfurti hotel szobájában agyonverték egy 41 éves rokonukat egy ördögűzési rituálé során - közölte Nadja Niesen, Frankfurt főügyésze csütörtökön.
dec. 10
20:11
Ördögűzés közben halálra vertek egy dél-koreai nőt Németországban (hirado.hu)
A gyanú szerint egy frankfurti hotel szobájában agyonverték egy 41 éves rokonukat egy ördögűzési rituálé során.
dec. 10
20:12
Női kézilabda-vébé: 26 góllal győztek a spanyolok (Index)
dec. 10
20:18
Koszta-kiállítás nyílt a Várkert Bazárban (Infostart)
Gyűjteményes kiállításon mutatja be Koszta József (1861-1949) életművét a Várkert Bazár Testőrpalotájában csütörtökön megnyílt kiállítás.
dec. 10
20:18
Párizsi klímacsúcs: növekedhet a klímamenekültek száma (Infostart)
A klímaváltozás és a szélsőséges időjárási jelenségek fokozódásával az ezek által okozott kényszerű migráció ütemének további erősödésére lehet számítani a jövőben, ezért a párizsi tárgyalásokon körvonalazódó nemzetközi klímamegállapodásnak ezzel a kérdéssel is foglalkoznia kellene - hangsúlyozták nemzetközi szakértők a klímacsúcson csütörtökön.
dec. 10
20:18
Januárban kezdődik a VW-motorok javítása (ProfitLine)
Elkészültek a tervek a Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányában Európában érintett motorok megjavítására, és januárban elkezdődik az érintett gépjárművek visszarendelése a szervizre - jelentette be a német társaság vezérigazgatója csütörtökön Wolfsburgban.
dec. 10
20:20
Fél százalékos kamatszinttel zárja az évet a Bank of England (ProfitLine)
A több mint hat éve érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát idei utolsó kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
dec. 10
20:21
Azért indulnak kevesen a kommunikációs közbeszerzéseken, mert ez túl kemény meló (444.hu)
– mondja a 25 milliárdos állami tender egyik győztese, aki főleg állami költésekből tízszerezte meg három év alatt az árbevételét. A Kreatív megkonferenciáztatta az állami médiamiliárdok zsonglőreit.
dec. 10
20:23
Obamáné megcsinálta a világ legkínosabb rapszámát és -videóját (444.hu)
Triplaminősített ultrakínosság.
dec. 10
20:25
A legkeményebb mexikói drogkartell-vezér is megfenyegette az Iszlám Államot (444.hu)
Állítólag.
dec. 10
20:27
Megölték az Iszlám Állam "pénzügyminiszterét" (Gondola)
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásai megölték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet "pénzügyminiszterét" és két további magas rangú vezetőjét Irakban - közölte Steve Warren, az amerikai hadsereg szóvivője csütörtökön
dec. 10
20:27
Hóman, a gyújtogató (Alternatív Energia)
dec. 10
20:27
Trócsányi szerint technikai jellegűek az Európai Bizottság kifogásai (hirado.hu)
Ezt jelentette ki a magyar igazságügyi miniszter az MTI tudósítójának Újvidéken.
dec. 10
20:27
Már el is küldték Brüsszelnek a 300 milliárdos Balaton-csomag terveit (Portfolio)
Ahhoz, hogy a Balaton régió a kormánydöntés szerinti 300 milliárd forintos fejlesztési forrással élni tudjon, a jövő év első felében meg kell jelenniük a pályázati felhívásoknak, és 2017 június...
dec. 10
20:27
Érvényben marad a Real Madrid kizárása (ATV)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) csütörtökön elutasította a Real Madrid fellebbezését, így érvényben marad a fővárosi együttes kizárása a Király Kupából.
dec. 10
20:29
Akció halálos áldozatokkal Ukrajnában - Elfogtak egy orosz csoportot (Alternatív Energia)
A rajtaütés közben tűzharc tört ki.
dec. 10
20:36
Nagyobb érték lehet a megváltozott munkaképességű kolléga, mint gondolnád (Privátbankár)
Még mindig nagyon elmarad Magyarországon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsági szintje a nem fogyatékkal élőkétől. Hiába vannak állami ösztönzők, a munkáltatók félnek a lehetőségtől. Pedig a tapasztalatok jók: a munkaerő megbízhatóbb, lojális, szemléletében pedig szinte mindig újszerű, ami hatalmas piaci előnyt jelenthet.
dec. 10
20:36
Aláírták az Új Nemzeti Galéria tervezési szerződését (Infostart)
Aláírták az Új Nemzeti Galériára tervezési szerződését. A japán SANAA építésziroda és magyar partnere egy év alatt kell, hogy elkészítsék az épület részletes terveit, amelyek alapján az elkészült múzeum 2019 nyarától várhatja a látogatókat - mondta Baán László, a Liget Budapest projekt kormánybiztosa.
dec. 10
20:45
Megerőszakolta a nagyapja, ezért az anyja megölte (BorsOnline)
A férfi megerőszakolta kétéves unokáját, ezért az anyja megölte a kislányt.

Keresés