2015. december 10. csütörtök

dec. 10
7:35
Szinte mindenki neten rendel karácsonyi ajándékot (hirado.hu)
A magyarok az idén korábban kezdték a felkészülést.
dec. 10
7:39
Folyamatos a munka a vecsési dohányboltellátónál (ProfitLine)
Az Országos Dohányboltellátó Kft. logisztikai központja maradéktalanul eleget tud tenni a normál megrendeléseknek, több műszakban folyik a munka - közölték a vecsési depóban szerdán újságírókkal.
dec. 10
7:42
Érkeznek a szíriai menekültek Kanadába (Infostart)
Megkezdődött a szíriai menekültek szállítása Kanadába a közel-keleti menekülttáborokból - jelentette be helyi idő szerint szerdán Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
dec. 10
7:42
Nagy-Britanniában komolyan nekimentek a kereszténységnek (444.hu)
Angliában egy volt magas rangú bírónő több vallási vezetővel együtt közölte: Nagy-Britannia már nem keresztény, és nem is kellene úgy tennie, mintha az lenne. A jelentésük arra jutott, hogy szisztematikusan „keresztényteleníteni” kell a közéletet.
dec. 10
7:44
Megszülettek a világ első mesterséges megtermékenyítéssel összehozott kutyái (444.hu)
Hatalmas szolgálatot tettek ezzel a tudománynak.
dec. 10
7:51
Perverz? Vegye meg a használt bugyimat! (BorsOnline)
A testemet nem adom el, de akit izgat, megkaphatja az egész nap használt bugyimat vagy melltartómat fizetség fejében. A hirdetést egy 19 éves egyetemista lány adta fel.
dec. 10
7:51
Digitálisan hiszékenyek a tinédzserek (Metropol)
Sokan azt hiszik, teljes mértékben igazak a világhálón található információk.
dec. 10
7:51
Így kezd ma reggel a forint (Portfolio)
A 316-os szint felett kezdte a napot a forint-euró árfolyam, vagyis a tegnapi gyengülést egyelőre nem követte korrekció. A forint árfolyama tegnap határozottan kilépett abból a szűkülő háromszögből...
dec. 10
7:51
Népszerűek Kuvaitban a komlói lakások (ATV)
Kuvaiti vevők élénkítik fel a komlói lakáspiacot. A baranyai bányászvárosban eddig 11-en vettek ingatlant. Jelenleg ezek üresen állnak. Az elmúlt két évben nőtt meg az érdeklődés Komló iránt. Az önkormányzat dönti el, hogy hozzájárul-e az ingatlanszerzéshez, vagy sem. Ha igen, akkor bárki vehet nem uniós országból ingatlant, és nem vizsgálják a szándékait. További részletek a videóban.
dec. 10
8:00
Tíz év után léphetnek Amerikában - Kína egyre nagyobb bajban lesz (Privátbankár)
További monetáris lazítást hajthat végre az Európai Központi Bank jövőre, míg a Fed várhatóan emelni fogja az alapkamatot.
dec. 10
8:06
Alig változott a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Csak fillérekkel mozdult el a forint árfolyama csütörtök reggelre előző esti jegyzéseihez képest a nemzetközi devizapiacokon.
dec. 10
8:08
Alig változott a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Csak fillérekkel mozdult el a forint árfolyama csütörtök reggelre előző esti jegyzéseihez képest a nemzetközi devizapiacokon.
dec. 10
8:09
Csatos üveg, gyümölcsköret és tepsis hús: a mesterszakács tippjei karácsonyra! (Mindmegette)
Kocsis Bálint mesterszakács az önfejlesztő és az Emocionális Gasztronómia megalkotója, valamint a CSIKOS márka tulajdonosa. Főzőbemutatóin olyan szenvedéllyel mesél a gasztronómiáról, hogy mellette mindenkinek sütni-főzni támad kedve. A tudatos és egészséges étkezés elkötelezett híve, ezért is rajongunk receptjeiért. Bálintot a karácsonyi menüről és az ünnepi kapkodásról kérdeztük.
dec. 10
8:09
Garas Dezsőhöz imádkozik Hujber Feri (BorsOnline)
Nem sok színész mondhatja el magáról, hogy olyan mentora volt, mint Garas Dezső. Hujber Ferenc büszke is tanítómestere barátságára.
dec. 10
8:09
A balkáni hadjárat (Kripto Akadémia)
A terep nehezebb mint Szerbiában volt, Albániában azonban megkönnyíti a hadműveleteket, hogy a lakosság a hódítókkal rokonszenvez
dec. 10
8:09
További monetáris lazítás várható az eurózónában (hirado.hu)
A Commerzbank szerint az EKB márciusban 0,1 százalékponttal, mínusz 0,4 százalékra csökkentheti a betéti kamatot.
dec. 10
8:09
200 ezer depressziós magyar, elvándorló pszichiáterek (ATV)
A Merényi kórház pszichiátriájának botránya a szakmai szervezetek szerint csak egy újabb csontváz volt, amely kiesett a magyar egészségügy szekrényéből. Arra azonban kitűnő alkalmat biztosított, hogy rávilágítson a politikai akarat hiánya miatt nem tervezhető és egyik napról a másikra élő ellátórendszer vergődéseire. Őszinte vélemények következnek az érintettektől.
dec. 10
8:10
Monetáris lazítás várható az eurózónában jövőre (Infostart)
További monetáris lazítást hajthat végre az Európai Központi Bank (EKB) jövőre, míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan emelni fogja az alapkamatot - áll a Commerzbank 2016-os előrejelzésében.
dec. 10
8:12
Menedékkérő-igazolvány bevezetéséről döntött a német kormány (ProfitLine)
Németországban külön igazolványt kapnak a menedékkérők és összekapcsolják a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait a kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezete szerint, amelyet várhatóan már januárban megszavaz a törvényhozás.
dec. 10
8:14
A NŐK lesznek a gazdasági növekedés motorjai (ProfitLine)
A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a "gazdasági növekedés motorjai".
dec. 10
8:15
A Figyelő szerint Ádert ENSZ főtitkár-helyettesnek ejtőernyőztetnék be (444.hu)
Ha ez sikerülne, akkor Kövér Lászlót cserélnék be a helyére.
dec. 10
8:17
Van közös SportPass-ban és elektromos autóban (444.hu)
A sport és az egészséges, mondhatni ”zöld” életmód egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amihez sok márka próbál igazodni. Az autók világában is megjelentek a tölthető autók, melyek benzin nélkül képesek az aszfaltot maguk alá gyűrni.
dec. 10
8:18
Megint mindenki a magyar termékeket akarja majd? (Privátbankár)
A külkereskedelemi termékforgalom októberi adataira vonatkozó első becslését közli ma a Központi Statisztikai Hivatal.
dec. 10
8:18
Jövő héttől vetítik a Saul fiát az Egyesült Államokban (Infostart)
Jövő péntektől az amerikai nagyközönség is megtekintheti a Magyarország által Oscar-díjra jelölt Saul fia című filmet - jelentették be szerda este egy washingtoni meghívásos, előzetes vetítésen.
dec. 10
8:19
Putyin atomfegyverrel fenyegette meg az ISIS-t (444.hu)
De reméli, nem kell használnia.
dec. 10
8:20
Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Európai Unióban (Privátbankár)
A Transparency International (TI) ismét konferenciát tartott a korrupcióellenes világnap alkalmából: az "Átláccó" Fesztiválon közbeszerzésekről, az európai uniós források elosztásáról, ellenőrzéséréről és az ezekkel kapcsolatos visszaélésekről volt szó.
dec. 10
8:27
Hétköznapi kislány Zsóka, a nyolcéves világbajnok (BorsOnline)
Az első helyen végzett az idei korosztályos sakkvilágbajnokságon a nyolcéves Gaál Zsóka, aki iskolába jár, imádja az állato­kat, szeret biciklizni és babázik, mint minden korabeli kislány. Szobája talán annyiban tér el a többiekétől, hogy egy hatalmas vitrinben nem a plüssfigurák, hanem fényes kupák sorakoznak.
dec. 10
8:27
Vitatott szemétügyek (Metropol)
Bajba kerülhet a főváros szemétszállításának folyamatossága.
dec. 10
8:27
Németország bezár? (Alternatív Energia)
A cél az, hogy évente legfeljebb nagyjából 400 ezer, azaz napi szinten bő ezer menedékkérő érkezzék.
dec. 10
8:27
A magyarok több mint 70 százaléka vásárol karácsonykor a neten (Portfolio)
A magyarok 71,9 százaléka vásárol karácsonyi ajándékokat az interneten, csaknem 43 százalékuk használ mobil eszközt - derül ki a PayPal nemzetközi felméréséből. A felmérést a GfK piackutató...
dec. 10
8:27
Diane Keaton: A karácsony nem tökéletes (Metropol)
Ma mutatják be a magyar mozik a Káosz karácsonyra című vérbeli karácsonyi vígjátékot.
dec. 10
8:36
Hamarosan jön az influenzajárvány - te beoltatod magad? (Privátbankár)
Egyelőre nincs influenzajárvány az országban, azonban a betegség elleni védőoltást érdemes még decemberben beadatni.
dec. 10
8:36
A német kormány vészhelyzeti tervet fontolgat (Infostart)
A német kormány vészhelyzeti tervet fontolgat arra az esetre, ha nem csillapodik a menekülthullám, a formálódó elképzelés lényege a határ lezárása és a belépés megtagadása a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől - írta csütörtökön a Bild című német lap.
dec. 10
8:39
Zárul az EL csoportkör is, futsal vb-selejtező, klub-vb – mai program (Sport365)
Kézilabda-válogatottunk szabadnapos a világbajnokságon, de szurkolhatunk a futsal-válogatottnak, Belgium ellen lépnek pályára vb-selejtezőn.
dec. 10
8:42
A női felsővezetőké a jövő (Infostart)
A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén, akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a "gazdasági növekedés motorjai".
dec. 10
8:45
A tetkói alapján próbálják azonosítani a Ráckevénél talált holttestet (BorsOnline)
Októberben találtak a Dunában egy tetemet, és még mindig nem tudni, ki lehet az áldozat. A rendőrség segítséget kér.
dec. 10
8:45
Ünnep az emberi jogok világnapján (Metropol)
A tavalyi levélíró maratonon 200 országból írtak együttérző üzeneteket.
dec. 10
8:45
Trump mellé áll Netanjahu (Spa Trend Online)
Netanjahu elítélte Trump arabellenes kijelentéseit, de találkozik vele.
dec. 10
8:45
Lezárnák a határt a németek is (hirado.hu)
A német kormány vészhelyzeti tervet fontolgat arra az esetre, ha nem csillapodik a menekülthullám.
dec. 10
8:45
Commerzbank: jövő héten elkezdődik a kamatemelés (ProfitLine)
További monetáris lazítást hajthat végre az Európai Központi Bank (EKB) jövőre, míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan emelni fogja az alapkamatot - áll a Commerzbank 2016-os előrejelzésében.
dec. 10
8:45
Nem tud kivonulni a szomszédból az UniCredit (Portfolio)
Nem tudja eladni ukrán leánybankját az UniCredit, így valószínűleg inkább tőkét emel benne. Erre célzott a Reuters cikke alapján az olasz bankcsoport vezérigazgatója. Federico Ghizzoni a...
dec. 10
8:45
Mézbotrány: a multik is átállnak a hazai mézre (Pénzcentrum)
A hazai méhészek is megérezték a hamisítási botrányt....
dec. 10
8:47
Rendőr barátai is zsarunak hitték az autószerelőt (BorsOnline)
H. A. alezredesnek adta ki magát, és több százezer forintot zsarolt ki budapesti áldozatából.
dec. 10
8:47
Pályára állt a Vénusz körül az Akacuki (hirado.hu)
Az Akacuki jelenlegi pályája révén 400 kilométerre tudja megközelíteni a bolygót.
dec. 10
8:47
Milliós kortárs klasszikusokhoz juthatsz most hozzá (Portfolio)
Bár a hazai aukciós piacon általában a 19. század végi és 20. század eleji műtárgyak érik el a legmagasabb árakat, hamarosan számos kvalitásos és értékes kortárs magyar alkotás is kalapács alá kerül...
dec. 10
8:48
Óriási hisztit nyomott le Tőkés László, mert Orbán túl sokáig beszélt (444.hu)
A fideszes EP-képviselőt megkérték, hogy beszéljen röviden, ezért kikapcsolta a mikrofont, és még a zárónyilatkozatot sem írta alá.
dec. 10
8:49
Hét kilogramm marihuánát találtak Röszkénél (hirado.hu)
Egy szerb autóbuszban bukkantak a drogra.
dec. 10
8:50
Toroczkaiék 9 milliót kaptak a Belügyminisztériumtól a mezőőrség működtetésére (444.hu)
Nem feledkezett meg az állam a legendás imázsfilm szereplőiről sem.
dec. 10
8:54
Most érdemes beadatni az influenza elleni oltást (Infostart)
Egyelőre nincs influenzajárvány az országban, azonban a betegség elleni védőoltást érdemes még decemberben beadatni, mivel így biztosan van elegendő idő a védettség kialakulására a járvány kezdetéig - hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
dec. 10
8:54
Nyolcmilliárd dolláros segélyt kaptak az iraki kurdok (Infostart)
Nyolcmilliárd dolláros pénzügyi segély kapott Szaúd-Arábiától az iraki Kurdisztán - jelentette szerdán a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség egy kurd képviselőre hivatkozva.

Keresés