A magyar válogatott 31-21-re legyőzte a japán csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság ötödik fordulójában, így az esti Dánia-Montenegró mérkőzés eredményétől függően csoportelsőként vagy -másodikként szerepelhet a nyolcaddöntőben.
A japánok sejtenek valamit: az immár hosszú évek óta szinte csak turbóval lélegző Európával szemben a keleti szigetországból származó gyártók sokáig kitartottak az egyszerű, strapabíró szívómotorok mellett, azonban szép lassan ők is kapitulálni kényszerülnek. Ezúttal szinte váratlan meglepetésként - csendes beharangozót követően - a Suzuki 'fújta meg' a friss Vitarát, amit rögvest tesztre fogtunk.
Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban a bíróság egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.
Pániknak nem neveznénk, de annyira majdnem egyöntetűen estek a részvények pénteken, hogy akár egy kiadós korrekció előszele is lehet. A pesti tőzsde valamivel kevésbé esett európai társainál, de így is elég volt. A forint kissé tovább gyengült, az olaj tovább esett.
A klasszikus értelemben vett tulajdonfelfogás jelentősen átalakult, s a jogrendszer a tulajdonjognak inkább a szociális kötöttségeit hangsúlyozza - mondta a Kúria elnöke pénteken a Győri Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott összbírói értekezleten, a táblabíróságon.
A kabuli spanyol nagykövetséget megtámadták - idézte a spanyol külügyminisztert a BBC. A tálibok közölték: lázadóik bejutottak az afgán fővárosban lévő nagykövetség vendégházába, miután gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre.
Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) felélesztését szorgalmazza, mert a jó gazdasági kapcsolatok a stabilitás előfeltételei ebben a feszültségterhes régióban - hangoztatta Lazar Comanescu román külügyminiszter a BSEC külügyminiszteri értekezletén pénteken Bukarestben.
Nemsokára megindul a nagy karácsonyi bevásárlások ideje, így nem is csoda, hogy az OKSZ legfrissebb felmérése szerint továbbra is erős forgalomfelfutással lehet számolni az év utolsó hónapjában, ezen belül pedig legnagyobb mértékben a december 12-20. közötti időszakban emelkedik a családi költekezés értéke.
Líbia egymással harcoló felei megegyeztek abban, hogy december 16-án aláírják a nemzeti egységkormány létrehozásáról szóló, az ENSZ támogatását is élvező megállapodást - közölte Martin Kobler, a világszervezet líbiai különmegbízottja pénteken.
Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az önkormányzat közleményben pénteken az MTI-t.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Minden folyamatban lévő, összesen 118 vidékfejlesztési programot fogadtak el 99,6 milliárd euró értékben a 2020-ig terjedő támogatási időszakra vonatkozóan Brüsszelben - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság pénteken.
Tálib lázadók gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre pénteken a kabuli spanyol nagykövetség közelében lévő egyik vendégház ellen. A támadást követően tűzharc bontakozott ki, amely a helyi források szerint még zajlik az afgán főváros Serpur nevű kerületében. Legalább ketten meghaltak és hatan megsebesültek - közölték a helyi források. Számos sérültet szállítottak a közeli kórházba.…
A hatóságok nyolc év nyomozás után letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét a dél-spanyolországi Benalmádena tengerparti üdülővárosban - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.
A globális növekedéssel kapcsolatos, főleg a nyár vége óta körvonalazódó aggályok nem múltak el, de jelenleg úgy tűnik, hogy a fő kockázatforrások közé sorolt nagy feltörekvő gazdaságok nem okoznak komoly károkat a fejlett ipari térségnek - áll a Fitch Ratings idei utolsó, átfogó globális előrejelzésében.
Tálib lázadók gépkocsiba rejtett pokolgéppel támadást hajtottak végre pénteken a kabuli spanyol nagykövetség közelében lévő egyik vendégház ellen. A támadást követően tűzharc bontakozott ki, amely a helyi források szerint még zajlik az afgán főváros Serpur nevű kerületében. Legalább ketten meghaltak és hatan megsebesültek - közölték a helyi források. A spanyol miniszterelnök szerint nem a…
Megállapodás született pénteken az Egyesült Államok és Kuba képviselői között arról, hogy 52 év után helyreállítják a közvetlen postai szolgáltatást a két ország között.
Az elemzők nem várnak kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa december 15-i ülésén - közölte a Reuters elemzők körében végzett felmérése alapján.
Az internet egyik legjobb tulajdonsága, hogy hihetetlen mennyiségű dolog van rajta. Az egyik legrosszabb pedig, hogy hihetetlen mennyiségű dolog van rajta. Könnyű eltévedni, felesleges információkba bonyolódni, nehéz megtalálni azt, ami igazán lényeges. Azt tapasztaltuk, főleg az idősebb korosztály ismeri ki magát nehezen. Hogyan csináljuk?
A spanyol kormány sportfegyelmi bizottsága (TAD) elutasította a Real Madridnak a kérvényét, amely arra vonatkozott, hogy ideiglenesen függesszék fel kizárását a labdarúgó Király Kupából.