2015. december 11. péntek

dec. 11
20:27
Elutasították a kizárt Real Madrid kérvényét (Infostart)
A spanyol kormány sportfegyelmi bizottsága (TAD) elutasította pénteken a Real Madridnak a kérvényét, amely arra vonatkozott, hogy ideiglenesen függesszék fel kizárását a labdarúgó Király Kupából.
dec. 11
20:27
Kétszázezren klímavoksoltak (hirado.hu)
Majdnem kétszázezer ember és több száz intézmény támogatta "klímavoksával" az államfő Élő Bolygónk kampányát.
dec. 11
20:27
A kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorításáért (ProfitLine)
A kormány eddig is, és ezután is mindent megtesz a gyanús ügyek kivizsgálásáért, és meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára az Európai Bizottság, a Miniszterelnökség és a Transparency International Magyarország közös szakmai rendezvényén pénteken Budapesten.
dec. 11
20:27
Mentőautóval csempészték a drogokat, börtön lett a vége (ATV)
Börtönbüntetésre ítélte pénteken egy birminghami bíróság annak a bűnszövetkezetnek a tagjait, amely ál mentőszolgálatot hozott létre, hogy mentőautókkal szintetikus kábítószereket csempésszen Nagy-Britanniába. Működésük ideje alatt több mint 1 milliárd angol font (mintegy 440 milliárd forint) értékű drogot vittek be a szigetországba.
dec. 11
20:33
A spanyol rendőrség letartóztatott egy férfit, aki valószínűleg egy svéd karikaturista meggyilkolására készült (444.hu)
A svéd művészt Mohamed-rajzai miatt pécézték ki az iszlamisták.
dec. 11
20:36
Mintagazdaságokat alakít ki a kormány (Infostart)
A magyar mezőgazdaságban működnek olyan gazdaságok és intézmények, amelyek értékteremtő munkája indokolttá teszi mintagazdaságként történő kijelölésüket - ezzel indokolja a kormány a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatát a mintagazdaságok létrehozásának feltételeiről.
dec. 11
20:36
Először szavazhatnak a nők Szaúd-Arábiában (Infostart)
Történelmi jelentőségű helyhatósági választásokra készül szombaton Szaúd-Arábia: a sivatagi királyságban először járulhatnak az urnákhoz és indulhatnak jelöltként is nők, a teljes nemi egyenjogúságig azonban még hosszú út vezet.
dec. 11
20:45
Robbanószer nyomait találtak Svájcban egy autóban (hirado.hu)
Részleteket egyelőre nem közöltek a két szíriai férfi személyéről.
dec. 11
20:45
Robbanószerkezetet találtak két szír autójában Svájcban (Portfolio)
Letartóztattak két szíriai állampolgárt a svájci hatóságok Genfben, autójukban ugyanis robbanószerek nyomaira bukkantak - közölték helyi hírforrások pénteken. A Tribune de Geneva genfi napilap...
dec. 11
20:45
Svájc: robbanószerek nyomait találták két szíriai autójában (ATV)
Letartóztattak két szíriai állampolgárt a svájci hatóságok Genfben, autójukban ugyanis robbanószerek nyomaira bukkantak - közölték helyi hírforrások pénteken.
dec. 11
20:47
Kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat az államkötvényeit (Portfolio)
Negyvenöt millió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit - tájékoztatta az...
dec. 11
21:00
A' kormány szándékosan rohasztja le az egészségügyet' (ProfitLine)
A PM álláspontja szerint "a kormány szándékosan rohasztja le az egészségügyet", hogy saját haverjainak egy elit ellátórendszert hozzon létre, miközben az ország 90 százaléka szegénykórházakba járhat majd. A párt ezért arra szólítja fel a kabinetet: tegye vissza az ágazatból "ellopott" pénzeket abba.
dec. 11
21:03
Tolódik az UEFA budapesti kongresszusa (Infostart)
A korábban tervezett március 23-a helyett május 3-án rendezik Budapesten az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusát.
dec. 11
21:03
Az Európai Bizottság nem vizsgálja felül az Altus megbízását (hirado.hu)
A Miniszterelnökség államtitkára szerint Brüsszel egyértelműen egy bukott politikus pártját pénzeli.
dec. 11
21:03
Ezért voltak idegesek a forint piacán (Portfolio)
Gyenge szinten ragadt a forint a csütörtöki látványosabb leértékelődés után. Egész nap nem tudott magához térni, a jövő keddi jegybanki kamatdöntő ülésre készülnek a piacon.Két fontos tényező 2015.12...
dec. 11
21:05
Női kézilabda-vb: nyert a címvédő (Infostart)
A címvédő brazil válogatott drámai hajrában 21-20-ra legyőzte a francia csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság pénteki ötödik, utolsó fordulójában.
dec. 11
21:06
Befalazta a szomszéd ablakát a CEU új tömbje (444.hu)
Hat méterrel magasabb az új épület annál, ami a helyén állt, így árnyékot vet a szomszédokra. A lakók dühösek.
dec. 11
21:12
Robbanószerek nyomaira bukkantak két szíriai autójában Svájcban (Infostart)
Letartóztattak két szíriai állampolgárt a svájci hatóságok Genfben, autójukban ugyanis robbanószerek nyomaira bukkantak - közölték helyi hírforrások pénteken.
dec. 11
21:12
Dohány, eddig csomagoltak, most szívnak (Adózóna)
Illegális dohányüzemet lepleztek le a pénzügyi nyomozók egy Debrecenhez közeli tanyán – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
dec. 11
21:18
Gondolta? Valójában ezek indítják be a nőket (BorsOnline)
Most eláruljuk, mik azok a dolgok, amik igazán érdeklik a nőket az ágyban.
dec. 11
21:21
Felkészült a posta az év végi hajrára (Infostart)
Növelte kapacitását, és felkészült az év végi ünnepekhez kapcsolódó forgalom emelkedésére a Magyar Posta - mondta el a társaság szóvivője.
dec. 11
21:21
Robbanószerek nyomait találták két szíriai autójában Svájcban (Metropol)
Letartóztattak két szíriai állampolgárt Genfben.
dec. 11
21:21
Állandó határőrizeti szerv jöhet létre (hirado.hu)
A The Financial Times értesülése szerint az Európai Bizottság elképzelései szerint ez váltaná fel a jelenlegi Frontex-rendszert.
dec. 11
21:21
Elhalasztják az UEFA budapesti kongresszusát Platini miatt (ATV)
A korábban tervezett március 23-a helyett május 3-án rendezik Budapesten az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusát.
dec. 11
21:30
Ilyen lesz a magyar olimpikonok riói formaruhája (Sport365)
A Use Unused divatcég tervezheti a magyar olimpiai csapat formaruháját a jövő nyári riói ötkarikás játékokra.
dec. 11
21:39
Ahogy tőlünk telt - riportkönyv a magyar kajak-kenu 75 évéről (Infostart)
Bemutatták pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) gondozásában megjelent, Ahogy tőlünk telt című könyvet, amely több mint 400 oldalon, közel 100 interjún és korábban még soha nem látott archív fényképeken keresztül mutatja be a sportág 75 évét a kezdetektől napjainkig.
dec. 11
21:39
Nem dönthet úgy egy család, hogy az apa marad otthon az újszülöttel (hirado.hu)
Repka Ágnes munkajogi tanácsadó felhívta a figyelmet, hogy az otthonmaradó apák csecsemőgondozási díjra (CSED) nagyon ritkán jogosultak. Csak akkor kaphatják meg a támogatást, ha az anya meghal vagy kikerül a háztartásból, ahol a gyermek él.
dec. 11
21:39
Mire utalhat, ha a magasak májenzim értékek? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Vérvizsgálat során magas lett a GGT (gamma glutamil transzferáz) értékem: 51,0 U/l. Sajnos a referenciaértékeket nem tudom, de az orvosom azt mondta, hogy ez magas. Aztán viszont nem említette, hogy kellene tenni vele valamit. A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 11
21:39
Bevásárolt az Alibaba (Portfolio)
Az Alibaba, a kínai e-kereskedelmi óriás megvásárolta a South China Morning Post (SCMP) című patinás hongkongi angol nyelvű napilapot és a hozzátartozó "médiavagyont", egyúttal azt ígérte: fenntartja...
dec. 11
21:39
Menekülteket szállító buszt támadtak meg Németországban (ATV)
Németországban ismét több erőszakos incidens történt a menekültválsággal kapcsolatban.
dec. 11
21:39
Az apa szerint celluxszal ragasztották be a gyereke száját egy kaskantyúi óvodában (444.hu)
Ez az óvoda, ahol az RTL szerint egy másik kisfiúnak megkötözte a kezét az óvónő.
dec. 11
21:41
Menekültügy: két út áll előttünk (hirado.hu)
A kormány vagy megvédi menekültügyi szabályozását, vagy tovább szigorít - közölte az Alapjogokért Központ.
dec. 11
21:41
Óránként 160-as sebességre képes elővárosi vonatokat vesz a MÁV (444.hu)
Pontosan 15 darabot. A pénteki Magyar Közlönyben van egy kormányhatározat, ami szerint a MÁV-nak pályáznia kell 15 darab 200 ülőhelyes, 160 km/h sebességű, az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer 2. szintjének megfelelő felszereltséggel rendelkező elővárosi villamos motorvonat beszerzésére. (via hvg.hu)
dec. 11
21:48
Új közigazgatási államtitkár az agrár tárcánál (Infostart)
A köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - Gulyás Andreát, december 10-i hatállyal a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 11
21:50
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Polt Péter legfőbb ügyész, akivel az ügyészség korrupció elleni intézkedéseiről volt szó, Tállai András, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztosa, akivel a NAV irányításának és szervezetének átalakításáról volt szó; illetve Gál Kinga, akivel a vasárnapi Fidesz-kongresszusról beszélgetünk.
dec. 11
21:57
Ilyen még nem volt Szaúd-Arábiában (Metropol)
Történelmi szavazásra készülnek, először voksolhatnak a nők. Vannak női jelöltek is, de nem olyan könnyű megismerni a programjukat.
dec. 11
21:57
"Nem lehet minden visszatérő dzsihadistát egyszerűen lecsukni" (hirado.hu)
Ezt mondta egy biztonságpolitikai konferencián Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmus ellenes koordinátora.
dec. 11
21:57
Bármelyik pillanatban robbanhat ez a dinamit (Portfolio)
A magas hozamú kötvények piaca robbanás előtt áll, negatív értelemben - figyelmeztetett a CNBC élő műsorában a neves befektető, Carl Icahn. A magas hozamú piacokat egy dinamittal teli hordóhoz...
dec. 11
21:59
Újra leng a székely zászló a Hargita megyei önkormányzat épületén (hirado.hu)
A székely lobogót fogadta el ugyanis Hargita megye zászlajaként a megyei önkormányzat.
dec. 11
21:59
Megcsapták az amerikai tőzsdéket (Portfolio)
Csúnyán fejezik be a hetet az amerikai tőzsdék, a befektetők olyannyira aggódnak, hogy közel 2%-os mínuszokat láthatunk a vezető részvényindexek esetében.Esik az olaj 2015.12.11 21:54A pénteki...
dec. 11
22:03
Megvan a továbbjutás! Csoportelsőségért játszik a magyar válogatott (Sport365)
A vártnál nehezebben, de futsalválogatottunk végül 5-4-re legyőzte az angolokat a két csapat győri vb-selejtezőjén, így a mieink továbbjutottak a négyesből, és vasárnap a csoportgyőzelemért játszanak az ukránokkal.
dec. 11
22:06
Januártól már a 18 évesek is vezethetnek teherautót (Infostart)
Január 1-jétől 21 helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriás vezetői engedélyt belföldi forgalomra, hamarosan módosítják az erre vonatkozó rendeletet - mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornának.
dec. 11
22:06
Nem bűncselekményből származik a Duna-csatornában talált 130 ezer euró (ProfitLine)
A bécsi rendőrség szerint nem bűncselekményből származik a Duna-csatornában talált 130 ezer euró (több mint 40 millió forint), úgy ítélték meg, hogy a pénzt valaki elvesztette, ezért megszüntették az eljárást. Az alsó-ausztriai rendőrség azonban folytatja a nyomozást.
dec. 11
22:08
Az ünnepek előtt egyeztet a főpolgármester a miniszterelnökkel - a nap hírei (Infostart)
December 21-én egyeztet a főpolgármester a miniszterelnökkel a BKV hosszú távú finanszírozásáról. A jövő évtől emeli a kétgyerekesek családi adókedvezményét a kormány. Támogatja a bankadó csökkentéséről szóló javaslatot a Magyar Bankszövetség.
dec. 11
22:12
18 éve eltűnt férfi koponyáját találta meg a walesi rendőrség (444.hu)
A feleségét gyanúsítják a férj megölésével, de idén októberben a nő is meghalt.
dec. 11
22:14
Elrabolták Kadhafi fiát Libanonban (444.hu)
Egy síita milícia és egy síita imám 37 évvel ezelőtti rejtéleyes eltűnése állhat a háttérben.
dec. 11
22:15
Adóelkerüléssel gyanúsítják Zágráb polgármesterét (Adózóna)
Korrupció és hivatali visszaélés címén vádat emelt Milan Bandic, Zágráb polgármestere ellen pénteken a horvát főügyészség korrupcióellenes hivatala (USKOK) – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
dec. 11
22:15
Januártól már 18 éves kortól meg lehet szerezni a teherautó-jogosítványt (hirado.hu)
Ezt Becsey Zsolt helyettes államtitkár mondta az M1 aktuális csatornán.
dec. 11
22:33
Kézilabda-vb: a lengyelekkel játszanak a nyolcaddöntőben a magyarok (Infostart)
A lengyel válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a dániai női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében.
dec. 11
22:33
Rájátszásba jutottak a magyarok a futsal vb selejtező tornájában (Metropol)
A magyar futsalválogatott legyőzte az angol csapatot a győri világbajnoki selejtezőtorna pénteki játéknapján.

Keresés