Lázár János az év utolsó kormányülését követő sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál.
Hosszú időn át a gyerekek érdekei mindenek felett álltak, ebben az egy kérdésben konszenzus volt a kormányok között. Ennek immár vége, állítja Hiller István, aki szerint a jelenlegi Orbán-kormány alatt kikerült az ENSZ gyermekjogi szervezetének ajánlásában megfogalmazott kitétel, amely szerint a gyerekek érdekei a legfontosabbak az oktatáspolitikában.
A magyar-lengyel kapcsolatok megerősítésében játszott kiemelkedő szerepéért a lengyel államfő a Lengyel Köztársaság Érdemrendjének lovagi fokozatát adományozta Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövetének.
"Zárva" feliratú táblát helyeztek el ma (szerdán) délelőtt a debreceni menekülttábor kapuján. Ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a menekültek helyi befogadóállomását, amely húsz éven át működött a városban. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: a terület vélhetően rendészeti célokat szolgál majd a jövőben.
„A Magyar Nemzeti Bank folyamatos kamatcsökkentésére a lakossági befektetők is válaszoltak. Egyrészt elmozdultak a magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetések irányába, másrészt egyre hosszabb időtávban gondolkodnak, ami szintén jó hatással van a hozamlehetőségre. Ma már a megtakarítók alig több mint 10%-a tervez egy évnél rövidebb időtávra - derül ki a K&H befektetői felmérésből.
Az U20-as magyar jégkorong-válogatott harmadik mérkőzésén is gólzáporos győzelmet aratott a litvániai Elektrenaiban zajló divízió II/A világbajnokságon.
A kormányfő elmondta, hogy a határozat 30 nap múlva lép életbe. A tilalom alól csak az utazók személyes holmijai és a segélyszállítmányok képeznek kivételt.
Szerződés bontott Ákossal a Magyar Telekom - ezt a kommunikációs cég sajtóosztálya erősítette meg az Indexnek. Az énekes nemrég az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit...
"Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a befogadóállomást, amely húsz éven át működött a városban.
Az idei utolsón: lakásvásárlási program - köztisztviselői bértábla - járási hivatalok új feladatai - Altus Zrt-t feljelentik - az orvosképzés jövője - és sok más érdekesség.
A riói olimpia évének is nagy reményekkel vágnak neki a magyar úszók - hangsúlyozta az InfoRádiónak adott évértékelő interjúban Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke.
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.
Bővíti külföldi irodáinak számát az Exim. A magyar cégek vevőinek finanszírozását és a befektetők bevonzását illetően is jobb teljesítményre számítanak a fiókok megnyitását követően.
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldal állásfoglalási javaslatát a magyarországi helyzetről, ám a végső szövegből kikerült az a szakasz, hogy az EP kezdeményezze a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak szóló, indoklással ellátott javaslat elkészítését az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárás…
Eladná cégét, befektetőt és ezzel forrást keresve vállalkozása számára? Azon kívül, hogy ez a folyamat hosszú hónapokig, akár évekig is eltarthat, vannak olyan dolgok, amikre nem árt előzetesen felkészülni.
A 2016-os évre vonatkozó éves országos jogosultságot és a megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehet megváltani, de annak nem kell sietnie, akinek idei országos éves vagy megyei e-matricája van, mert ezek jövő január 31-éig érvényesek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel (QPT) szerződött Quaestor-károsultak abban az esetben válnak jogosulttá a kárrendezésre, ha ezt bíróság jogerősen megállapítja - közölte az Igazságügyi Minisztérium az MTI érdeklődésére szerdán.
Jövő év július elsejétől először az állami járási hivatalokban alakul majd meg az állami tisztviselő kar - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János hozzátette: 2018-ban ezt kiterjesztik minden állami tisztségviselőre.
Válságtanácskozást tartott szerda délelőtt a Chelsea vezetősége, amely a Times szerint már ki is választotta a menedzser José Mourinho lehetséges utódját.
Bár az ingatlanpiac szereplői rendkívül pozitívan fogadták az újlakás-áfa csökkentését, nem minden szakmai szervezet örül maradéktalanul az intézkedésnek. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI)...
Az uniós tagállamok előtt álló kihívásokkal egyetlen ország sem tud egyedül megbirkózni, ezért nem szabad engedni a kísértésnek, hogy visszaessünk a nemzetállami cselekvésbe - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a német parlament alsóházában (Bundestag) a csütörtökön kezdődő uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében.