2015. december 20. vasárnap

dec. 20
9:21
Washington terrorakcióra számít Pakisztánban (Alternatív Energia)
A hírszerzők a karácsonyi ünnepek alatt számítanak támadásra.
dec. 20
9:21
Pakisztánban tartózkodó amerikaiakra vadászhatnak a terroristák (ATV)
Iszlámábádban várható terrorakcióra figyelmeztette a Pakisztánban tartózkodó amerikaiakat a washingtoni külügyminisztérium szombaton.
dec. 20
9:23
Ború, köd és pára ül az országra (Gondola)
A karácsony is párás lesz. Vasárnap alig süt ki a nap, és csak nyugaton, ha egyáltalán –
dec. 20
9:25
Most is a legkeresettebb a ponty (Gondola)
Karácsony előtt a legkeresettebb hal továbbra is a ponty, a halászlé nélkülözhetetlen alapanyaga.
dec. 20
9:27
A 950 milliárdot is meghaladhatja a boltok decemberi bevétele (Privátbankár)
Az idén nagyjából 5-6 százalékkal költhetünk többet, mint egy évvel ezelőtt.
dec. 20
9:27
Fizetésemelést követel az MSZP az elvándorlás megállításáért (ProfitLine)
Az MSZP fizetésemelést követel, mert meggyőződése, hogy az elvándorlást és a pályaelhagyást legfőképpen a közszférában dolgozók alacsony fizetése okozza - jelentette ki a párt elnöke szombaton Nagykanizsán, sajtótájékoztatón.
dec. 20
9:33
Kassai: jó érzés, hogy nem csak mi leszünk magyarok az Eb-n (Sport365)
Kassai Viktor szerint szakmailag nem, de érzelmileg hatással lesz a jövő évi Európa-bajnokságon szerepet kapó magyar játékvezetőkre, hogy a válogatott is kijutott a franciaországi tornára.
dec. 20
9:39
Nyugat vagy Kelet (Kripto Akadémia)
Ha egy rendszernek nincs ellenzéke, akkor saját magán belül szül.
dec. 20
9:42
Felszedett három csajt egy belvárosi bárban, felvitte őket a hotelszobájába, bealudt, kirabolták (444.hu)
Klasszik.
dec. 20
9:44
Hó és mágikus bizbaszok (444.hu)
Északi zenék, hideg, csilingelés, Izland és nagyon lassú ébredés. Panda a Hangoverben egy igazán különleges válogatással.
dec. 20
9:57
Több órán át kell várakozni a Romániába tartóknak (Gondola)
Több kilométeres kocsisor alakult ki a határátkelőknél Románia irányába, a várakozási idő több óra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján vasárnap
dec. 20
9:57
A franciák visszavonulása (Kripto Akadémia)
Száz éve írtuk: Menekülőben a francia csapatok a Balkánról
dec. 20
9:59
Spanyol választások - Megkezdődött a szavazás (Gondola)
Spanyolországban vasárnap reggel 9 órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a spanyol demokrácia történetének 12
dec. 20
9:59
Több órát kell várakozni a román határon (Kripto Akadémia)
Az érintett határszakaszon kialakult helyzet több napon át tart.
dec. 20
10:00
Hatalmas tömeg - Több órán át kell várakozni Romániába tartóknak (ProfitLine)
Több kilométeres kocsisor alakult ki a határátkelőknél Románia irányába, a várakozási idő több óra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján vasárnap.
dec. 20
10:03
Az okostelefonok és a Star Wars-figurák a legnépszerűbbek (Infostart)
A műszaki cikkeknél a 4G képes okos készülékek, a játékok piacán pedig a Star Wars figurák a legkeresettebbek. Karácsonykor nő a könyvek forgalma is - derül ki az InfoRádió összeállításából.
dec. 20
10:03
Tovább drágulhat a cukor 2016-ban, hozzánk is begyűrűzik (Privátbankár)
Több mint 18 százalékkal drágult a kristálycukor kilója június óta, és a világpiaci tendenciák alapján további áremelkedésre lehet számítani - mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
dec. 20
10:06
Az Old Traffordon is José Mourinho nevét skandálták (Sport365)
A Vörös Ördögök zsinórban három vereséget szenvedtek a Premier League-ben, így könnyen lehet, hogy Louis Van Gaal lesz a következő menesztett sztáredző.
dec. 20
10:15
Még tovább drágulhat a cukor 2016-ban (Gondola)
Több mint 18 százalékkal drágult a kristálycukor kilója június óta, és a világpiaci tendenciák alapján további áremelkedésre lehet számítani - mondta Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt
dec. 20
10:15
Spanyol választások - Megkezdődött (Kripto Akadémia)
Az országban 36,5 millió szavazásra jogosult polgárt voksolhat.
dec. 20
10:15
Már nem divat a karácsonyi SMS küldés? (Pénzcentrum)
Egyre többen küldik a neten keresztül a karácsonyi jókívánságokat....
dec. 20
10:15
Ákos nem reagál sem a Telekom, sem a kormány döntésére (ATV)
Hosszabb szabadságra megy Kovács Ákos, így egy darabig nem mutatkozik majd a nyilvánosság előtt – ezt a Borsnak mondta az énekes menedzsere, miután a lap szerette volna, ha reagálnak az elmúlt napok eseményeire. Részletek a videóban.
dec. 20
10:15
Megvan a matematikai módszer a tökéletes csomagoláshoz (444.hu)
Tényleg tökéletes! Vége az ünnepi amatőrködésnek!
dec. 20
10:17
Sikerrel zárultak a licitek Somogyban (Gondola)
Csaknem hatszáz állami tulajdonban lévő birtoktestet árvereztek el november 23-a és december 16-a között Kaposvárott, az elkelt ingatlanok kikiáltási ára összesen meghaladta a tízmilliárd forintot
dec. 20
10:21
ORFK: több órán át kell várakozni Romániába tartóknak (Infostart)
Több kilométeres kocsisor alakult ki a határátkelőknél Románia irányába, a várakozási idő több óra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján vasárnap.
dec. 20
10:33
Megkezdődtek a spanyol választások (Kripto Akadémia)
Az országban 36,5 millió szavazásra jogosult polgárt voksolhat.
dec. 20
10:33
A jelenlegi gazdaságpolitikával nem lehet felzárkózni az európai uniós bérekhez (ProfitLine)
A jelenlegi gazdaságpolitika soha nem fogja a magyar béreket, jövedelmeket felzárkóztatni az európai uniós átlaghoz - jelentette ki Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szombaton Budakeszin, Szél Bernadett társelnökkel tartott közös évértékelő sajtótájékoztatóján.
dec. 20
10:35
Szerb embercsempészt fogtak el Röszkénél (Kripto Akadémia)
A sofőr, meglátva a rendőröket, kiugrott a kocsiból, és elszaladt.
dec. 20
10:39
Spanyolországban megkezdődött a szavazás (Infostart)
Spanyolországban vasárnap reggel 9 órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a spanyol demokrácia történetének 12. parlamenti választása.
dec. 20
10:48
Az izraeli légierő végzett a Hezbollah egyik legismertebb vezetőjével (444.hu)
Szamir Kantart Damaszkusz közelében ölték meg.
dec. 20
10:51
Elkapták a kunsági betörőtriót (videó) (Alternatív Energia)
dec. 20
10:51
Lezuhant egy vadászgép egy indonéziai légiparádén (ATV)
Lezuhant egy gyakorló vadászgép vasárnap egy indonéziai légi parádén, a repülő mindkét pilótája szörnyethalt - közölte az indonéz légierő szóvivője.
dec. 20
10:57
Bár még mindig a ponty a sztár, feltörnek a konyhakész halfilék (Infostart)
Karácsony előtt a legkeresettebb hal továbbra is a ponty, a halászlé nélkülözhetetlen alapanyaga, de a fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben keresik a konyhakész, irdalt, szálka nélküli halfiléket, afrikai harcsaszeleteket - tájékoztatta a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-t.
dec. 20
10:57
Kényszerleszállást hajtott végre egy Air France gép (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre az Air France légitársaság egyik utasszállítója a kenyai Mombasában, miután gyanús, pokolgépnek látszó tárgyat találtak a gép mosdójában - közölte vasárnap a kenyai rendőrség szóvivője.
dec. 20
10:59
Clinton az Iszlám Állam legjobb toborzójának nevezte Trumpot (Infostart)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legjobb toborzójának nevezte a demokrata elnökjelölt-aspiránsok szombati tévévitájában Hillary Clinton jelenlegi legnépszerűbb republikánus ellenfelét, Donadd Trumpot. Az amerikai demokrata politikusok idei utolsó televíziós összecsapását az ABC munkatársai moderálták.
dec. 20
11:06
Lakásáfa - a fideszes oligarchák járhatnak jól a lakásépítés áfájának csökkentésével (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a fideszes oligarchák járhatnak jól a lakásépítés áfájának csökkentésével.
dec. 20
11:09
Szerb embercsempészt fogtak el Röszkénél (Gondola)
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 25 éves szerb férfit, aki kilenc eritreai és szomáliai állampolgárt szállított autójában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t
dec. 20
11:09
Ismeri a "kenyérhalat"? Sokan ezt eszik karácsonykor (Alternatív Energia)
A magyarországi halfogyasztás csak egynegyede az európai uniós átlagnak.
dec. 20
11:09
Spanyol választások - Megkezdődött a szavazás (Portfolio)
Spanyolországban vasárnap reggel 9 órakor megnyitottak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött a spanyol demokrácia történetének 12. parlamenti választása. A választások előtt nyilvánosságra hozott...
dec. 20
11:11
950 milliárd is lehet a boltok decemberi bevétele (Gondola)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a korábban becsültnél nagyobb lehet a boltok forgalma decemberben, akár a 950 milliárd forintos forgalmat is meghaladhatja
dec. 20
11:11
Elkapták a kunsági betörő triót (videó) (Alternatív Energia)
A rendőrök előtt nem voltak ismeretlenek a gyanúsítottak, akik vittek minden mozdíthatót.
dec. 20
11:12
Brazil gólok és japán siker a klubvilágbajnokság bronzmeccsén (Sport365)
A japán Sanfrecce Hirosima szerezte meg a bronzérmet a klubvilágbajnokságon, miután a brazil Douglas duplájával 2-1-re győzött a kínai Kouangcsou Evergrande ellen.
dec. 20
11:13
Elnapolták a két Gandhi perét (Alternatív Energia)
A bíróság óvadékot szabott ki a két neves politikus elleni perben.
dec. 20
11:15
„Lengyelország nemzeti konzervatív kormánya becsavarodik” (Privátbankár)
Alkotmánybíróság átalakítása, a hivatalok vezetőinek leváltása, tisztogatások a fegyveres testületeknél. Az új lengyel kormánypárt népszerűsége rohamosan visszaesett, sőt sok ezer ember az utcára is vonult. A lengyelek megbánták a választásukat. A Nobel-békedíjas Lech Walesa polgárháborútól tart.
dec. 20
11:15
Már nem küldünk sok sms-t karácsonykor (Infostart)
Évről évre egyre kevesebben küldenek sms-t a karácsonyi ünnep idején - közölték az MTI által megkérdezett távközlési szolgáltatók.
dec. 20
11:27
Januártól indulnak a tárgyalások Szíriáról (Alternatív Energia)
Egy hónapon belül tűzszünetet akarnak.
dec. 20
11:27
Megnyílt a kínai tőkepiac (Portfolio)
Több befektetési alapnak is engedélyezte a kínai és hongkongi tőzsdefelügyelet azt, hogy elérhetővé tegyék befektetési jegyeiket a hongkongi piacon is. Ezzel az ázsiai ország egy újabb lépést tett...
dec. 20
11:29
Ötezer békefenntartót küldenek Burundiba (Alternatív Energia)
Az elnök közölte, hogy semmilyen külföldi haderő belépését nem engedélyezi az országba.
dec. 20
11:31
Obama kondoleált San Bernardinóban (Alternatív Energia)
Az elnök elismerte, hogy a „magányos farkas” terroristák tetteit nem lehet megelőzni.
dec. 20
11:33
Az európai politika megújítását sürgette a magyar kormányfő - a nap hírei (Infostart)
Az európai politika megújítását sürgette egy cseh lapinterjúban a magyar kormányfő. Az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Keresés