Három nő csábított el szexet ígérve egy férfit Budapesten. A gyönyör helyett azonban kirabolták a részegen elalvó áldozatot. B. Barbarát elfogták, a másik két nőt még keresik.
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke elfogadhatatlannak tartja a magyarok szereplését, és jelentős változásokat lát szükségesnek. Aján Tamás erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt azután, hogy egyelőre nem jutott olimpiai kvótához egyetlen magyar súlyemelő sem.
A vállalkozások és magánszemélyek adózása egyre digitálisabbá válik, az ellenőrzések azonban még továbbra is megkövetelik a papíralapú dokumentumokat, így azok teljes körű megőrzésére ügyelniük kell az adózóknak - hívja fel a figyelmet Réczei Géza, a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda adószakértő ügyvédje.
Téves riasztásnak bizonyult a pokolgépgyanú az Air France légitársaság repülőgépén, amely vasárnap kényszerleszállást hajtott végre Mombasában - közölte a társaság vezérigazgatója. Az esettel kapcsolatban a hatóságon négy utast őrizetbe vettek - mondta a kenyai belügyminisztérium illetékese, Joseph Nkaissery a CNN riporterének.
Tony Blair volt brit miniszterelnök kutatóintézete szerint csak Szíriában legalább tizenöt olyan dzsihadista csoport működik, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet veresége esetén kész lenne kitölteni a hátrahagyott űrt.
Ez mondjuk elég szép volt, a watfordi Ighalo a félpályáról indulva előbb kitette oldalra a labdát, majd érkezett a beadásra, és nyolc méterről simán elfejelte a kicsit esetlen mozdulattal vetődő magyar kapus mellett. Ezzel már 3:0 a Watfordnak. Sőt, ahogy nézem, véget is ért a meccs, kikapott a Liverpool, ami amúgy 65%-ban birtokolta a labdát és többet is próbálkozott - de a watfordiak öt kaput…
Spanyolország északi részén az évszakhoz képest szokatlanul enyhe az időjárás, és nagyon kevés csapadék esett az utóbbi időben. A tüzek másik oka gyújtogatás lehetett.
Sokan olyan kulturális közegből érkeznek, ahol a nőknek egyáltalán nincs értékük. Nőt amúgy is csak burkában szoktak látni, így könnyen félreértik az európai szokásokat.
Téves riasztásnak bizonyult a pokolgépgyanú az Air France légitársaság járatán, amely vasárnap kényszerleszállást hajtott végre Mombasában - közölte a társaság vezérigazgatója.
Karácsony előtt a legkeresettebb hal továbbra is a ponty, a halászlé nélkülözhetetlen alapanyaga, de a fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben keresik a konyhakész, irdalt, szálka nélküli halfiléket, afrikai harcsaszeleteket - tájékoztatta a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-t.
Hevesi Kriszta az ország első számú szexuálpszichológusa. Tanít, párkapcsolatokat hoz helyre. A szakértő szerint a karácsony segíthet abban, hogy újra szenvedély költözzön a kihűlni látszó kapcsolatokba.
Spanyolországban a szavazásra jogosultak 36,9 százaléka adta le voksát a parlamenti választásokon vasárnap 14 óráig, ezzel a részvételi arány alatta marad a négy évvel ezelőttinek, amikor ugyaneddig az időpontig 37,88 százalék járult az urnákhoz - közölte Carmen Martínez Castro, a belügyminisztérium kommunikációért felelős államtitkára madridi sajtótájékoztatóján
"Előrejelzésünk szerint az uniós támogatások (mezőgazdasági támogatások nélkül) a GDP 6 százalékáról annak 2,5 százaléka alá csökkenhetnek, azaz nominálisan az 1000 milliárd forintot is meghaladhatja...
Vannak kategóriák, amelyek korántsem arról szólnak, hogy egy autó megéri-e vagy sem, esetleg különösképp praktikus-e vagy sem. A luxuscikkek felsőbb szintjeit egyszerűen nem az ár/érték arány, hanem a stílus, az érzelmek és az egyéni ízlésvilág határozza meg. És ennek a szintnek a termékeit tekintve – főleg a kevésbé tehetős országokban – az átlagemberek között keményen előugrik az előítélet, a…
Oroszország nem hagyja cserben a Délkelet-Ukrajnában élő, az ukrán nacionalisták fenyegetésének kitett oroszokat és orosz ajkú ukránokat - fogadkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnap esti interjúban, amelyből a Ria Novosztyi hírügynökség idézett előzetesen részleteket.
Spanyolországban a szavazásra jogosultak 36,9 százaléka adta le voksát a parlamenti választásokon vasárnap 14 óráig, ezzel a részvételi arány alatta marad a négy évvel ezelőttinek, amikor ugyaneddig az időpontig 37,88 százalék járult az urnákhoz - közölte Carmen Martínez Castro, a belügyminisztérium kommunikációért felelős államtitkára madridi sajtótájékoztatóján.
Bogdán Ádám először lépett pályára a Liverpoolban Premier League-meccsen, rögtön három gólt kapott, ráadásul az egyikben nyakig benne volt, csapata sima vereséget szenvedett.
Téves riasztásnak bizonyult a pokolgépgyanú az Air France légitársaság repülőgépén, amely vasárnap kényszerleszállást hajtott végre Mombasában - közölte a társaság vezérigazgatója
Spanyolországban a szavazásra jogosultak 36,9 százaléka adta le voksát a parlamenti választásokon vasárnap 14 óráig, ezzel a részvételi arány alatta marad a négy évvel ezelőttinek.
Több mint 130 helyen lángolt az erdő a hét végén Spanyolország északi részén, elsősorban Asztúria és Kantábria régiókban - jelentette vasárnap az RNE spanyol közszolgálati rádió.
Ismert önkéntesek: Kokó, Wolf Kati, D. Tóth Kriszta és András, Keresztes Ildikó, Rátonyi Kriszta, Schmidtné Makray Kati az arcai annak a kezdeményezésnek, amelynek aktivistái élelmet, szaloncukrot osztottak tegnap Ferencvárosban.
Eredmény nélkül zárultak a jemeni konfliktusról Svájcban tartott béketárgyalások vasárnap, miközben az országban a névleges fegyverszünet ellenére a hét végén is heves harcok folytak.
Dárdai Pál és csapata a Hertha a hétközi kupasiker után újabb győzelmet ünnepelhetett, a Mainz elleni siker után biztos, a Hertha bronzérmes helyen várja a tavaszi folytatást.
A török rendőrség könnygázt vetett be vasárnap Isztambulban, hogy feloszlassa az ország délkeleti részében folyó biztonsági művelet és a számos város egész lakosságát sújtó kijárási tilalmak ellen tiltakozó több száz fős tüntetést az ellenzéki megmozdulásokról ismert Taksim téren és az Istiklal Caddesi bevásárló utcában.
Momir Ilic, az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának szerb átlövője újabb két évvel meghosszabbította a jelenlegi, 2017-ig érvényben lévő szerződését.