Hétszázötvenegy migránst mentett ki az olasz parti őrség a Földközi-tengerből karácsony első napján hat különböző műveletben - közölték pénteken a római hatóságok.
Kiss Endi párjának elege lett a csapongásból Mindig is szabad szelleműnek tartotta magát Kiss Endi(45), a Hooligans dobosa. A szabadságvágyát, és azt, hogy a zenész nem tudegyetlen nő mellett megállapodni, kedvese, Vera is mindig tolerálta, azt iselnézte Endinek, hogy gyakran félrelép. A 15 éves, minden klasszikus szabályt felrúgópárkapcsolatnak azonban minden eddigi megbocsátás és türelem…
Földcsuszamlások miatt 50 ember halt meg a mianmari jáde- és aranybányákban. Az előzetes jelentések szerint a tárnákra az onnan kitermelt és halomba hányt földtömeg omlott rá. A mentőalakulatok eddig 5 holttestet találtak.
Gryllus Dorka, színésznő, Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész lánya, 1972. december 26-án született, a bak jegyében. Ezen a napon ünnepli 43. születésnapját.
Az év végéhez közeledve sokan összegzik az elmúlt esztendő eseményeit és levonják a tanulságokat. Az atv.hu kérdőívéből kiderül, hogy az Ön számára mennyire volt sikeres a 2015-ös esztendő. Egészen december végéig válaszolhat a kérdésekre, majd január első napjaiban kiértékeljük az eredményeket és közzétesszük azokat.
Nyílt vitát sürgetett a menekültválságról karácsonyi üzenetében a német államfő. Joachim Gauck a ZDF országos közszolgálati televízióban úgy fogalmazott: a vita nem az együttélés zavara, hanem a demokrácia része, és csak annak segítségével lehet tartós és többségi támogatottságú megoldásokat kidolgozni.
A cégalapítást, cégépítést segítő honlapot indított a Bridge Budapest elnevezésű non-profit szervezet, amely a honlapján több mint hatvan videóban igyekszik válaszolni az úgynevezett startup kultúrával kapcsolatos kérdésekre.
Csak a tíz évvel ezelőtti trendeknek köszönhető, hogy a Battlefront II nem egy multiplayer-only játék lett. Ezt és más, Star Wars játékokkal kapcsolatos érdekességeket tudhatunk meg a Did You Know Gaming? új videójából.
Nem ürülnek ki az üzletek karácsony után sem, ekkor is ellepik a vásárlók a boltokat, de ezúttal nem vásárolni, akarnak, hanem becserélni a nem működő vagy nem tetsző ajándékokat
Tüntetők szétvertek egy muszlim imatermet, és megpróbálták a Korán több példányát tűzre vetni a Franciaországhoz tartozó Korzikán - közölte a helyi rendőrség pénteken.
Mintegy ötven ember halhatott meg a jáde- és aranybányákban bekövetkezett földcsuszamlásokban az észak-mianmari Kacsin államban - közölték helyi hatóságok szombaton.
A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni – közölte a K&H az MTI-vel. A K&H elemzéséből kiderül az is, hogy az e-kereskedelemben már egyre több napi fogyasztási cikket is vesznek, és a felnőttek mellett fokozatosan megjelenik a fiatalabb generáció: a 15-29 ...
Minden évben - különösen karácsony környékén - problémát okoz a fogyasztóknak, hogy az ajándékba vásárolt hibátlan termékeket egyáltalán visszavihetik-e a boltba, ha igen akkor meddig.
Átlagosnál nyugalmasabb volt a rendőrök és a tűzoltók munkája a szentestét is magába foglaló elmúlt másfél napban. A karácsony első napjához képest a baleseti statisztika sem ugrott meg, 40 különböző helyszínen dolgoztak a rendőrök a közutakon, halálos baleset csak egy volt. A katasztrófavédelem szóvivője szerint az elmúlt egy hétben sikeres volt a figyelemfelhívó kampány, és még egy átlagos…
A félsziget lakói gyertyafénynél töltik az ünnepeket , az asztal nem roskadozik az ételektől, sorban állnak az utcai mobiltelefon-feltöltő központoknál és az üzemanyagért is.
Az Európai Unió pályázati támogatásából kerékpárút épült a Túr folyó árvízvédelmi töltésén Magosliget és a romániai Túrterebes között - tájékoztatták a projektet közösen megvalósító magyar és román cégek az MTI-t.
Afganisztánban legalább 12 sérültje van a szombat hajnali földrengésnek, amely a Tádzsikisztánnal és Pakisztánnal közös határterületet, a Hindukus-hegységet rázta meg - közölték a hatóságok.
Az év végéig mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Az összeg csaknem 20 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. A kifizetések tartalmazzák az unió előző - 2007-2013-as - pénzügyi ciklusának lezárásából származó utalásokat is.
Két új mentőállomás kezdte meg működését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tájékoztatás szerint ezzel jelentősen javult a kölcsei és a tiszaadonyi térség ellátottsága.
Az év utolsó napjaiban, szilveszterkor és az új év elején is gazdag könnyűzenei koncertkínálatból lehet választani, koncertezik Budapesten mások mellett a Zagar, a Csík Zenekar, a Hot Jazz Band és a Quimby is.