A májban kialakuló daganat nehezen észrevehető, mivel nem kíséri fájdalomérzet. Vannak azonban egyéb kísérő tünetek. A májról elsősorban az alkoholizmus kapcsán esik szó, mint a méreganyagok kiválasztásának felelőséről, pedig feladatait tekintve jóval összetettebb szerv.
A magyar női kéziválogatott elsöprő, 39-20-as győzelemmel kezdett Herningben, a dániai világbajnokságon az ellen a Tunézia ellen, amelyet a két évvel ezelőtti vb-n csak két góllal vert.
Kamion és két személyautó ütközött össze a 2-es főúton Nógrád megyében a diósjenői elágazónál szombaton, a baleset helyszínén teljes az útlezárás - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
A párizsi és az egyesült államokbeli iszlamista szélsőségesek által elkövetett akciókban több mint 150 ember vesztette életét. Ép ésszel nem is igazán lehet felfogni az eseményeket, de a szakértők szerint több olyan dolog is van, ami növelheti a túlélési esélyeinket egy hasonló szituációban.
A belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást biztosító schengeni övezet egységének feltétlen megőrzése mellett érveltek a pénteki brüsszeli európai uniós belügyminiszteri tanácskozás résztvevői - hangsúlyozta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki Magyarországot képviselte az ülésen. A tanácskozás után az illetékes uniós biztos azt mondta, csak akkor lehet…
Indiában az ételeket sűrítik vele, Európában szinte csak a péksütemények dekorálására használják, nálunk fogy belőle a legtöbb - főleg karácsonykor, amikor gubába, bejglibe, kalácsba kerül.
A tunéziai csapat elleni 39-20-as győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában szombaton.
Az úszók komolyan veszik a rövidpályás világversenyeket is, bár másfajta felkészülést igényel, mint az olimpia - mondta Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke, olimpiai bajnok úszó az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Bár a negyedik negyed elején három góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Szentesen a BVSC a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén, amelyet a remekül hajrázó hazaiak döntetlenre mentettek.
Olyan fiatalokat tudnak behálózni, és "agymosást" végezni rajtuk a radikális szervezetek, akiknek nem alakult még ki vagy képlékeny a személyiségük - mondta Makai Gábor klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
A radikális szervezetek azokat tudják behálózni, akiknek nem alakult még ki, vagy képlékeny a személyiségük - mondta a klinikai szakpszichológus az M1-en.
Hosszú 50 méter háton sem engedett senkit maga elé, s 26.13 másodperccel nyert. A magyar klasszisnak 25 méteres medencében ez volt a 10. aranyérme, rövidpályás pályafutása egészét tekintve pedig a három ezüsttel és két bronzzal együtt 15. Eb-medálját ünnepelhette. A nap utolsó egyéni döntőjében elért sikere azt is jelenti, hogy a három vegyesszám után mindhárom hátúszó számban is ő lett az Európa-…
Az Atlético Madrid sorozatban negyedik győzelmét aratva 2-0-ra nyert a kiesés ellen küzdő Granada otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati játéknapján, ezzel tartja második helyét a tabellán.
Az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy a migrációs válságra előírjon egy megoldást - mondta Colleen Bell az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjúban.
A címvédő Chelsea-nek már a szezonbeli nyolcadik PL-vereségét kellett elkönyvelnie a 15. forduló szombat esti meccsén - mindezt ráadásul hazai pályán az újonc Bournemouth ellen.
Az Egyesült Államok megérti, hogy Magyarországnak szuverén nemzetként joga van megvédeni a saját határait - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az M1 aktuális csatornán szombaton sugárzott interjúban.
A címvédő Videoton 2-1-re győzött szombaton a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 18. fordulójának zárómérkőzésén. A hajdúságiak három bajnoki találkozó óta nyeretlenek.
Továbbra is a mikulásfigura a legkapósabb - mondta az InfoRádióban az Édességgyártók Szövetségének titkára. Benke Anna kiemelte, hogy egyeduralkodóvá vált a valódi csokoládé, több mint 90 százalékos értékbeli részesedéssel van a piacon.
Az Aquarius-Aqua Kft. 162,65 millió forint uniós támogatást nyert a "Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért" elnevezésű pályázaton az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Program keretében - közölte a cég az MTI-vel.