Otthagyták a Rijádban megrendezett szíriai ellenzéki konferenciát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló Ahrar as-Sam szíriai milícia képviselői - közölte a fegyveres szervezet a Twitter közösségi oldalon csütörtökön, miközben a többi ellenzéki csoport a megbeszéléseken megállapodásra jutott.
Vanczák Vilmos csapata, a Sion és Bogdán Ádám együttese, a Liverpool gólnélküli döntetlenre végzett egymással az El-csoportkör csütörtök esti, hatodik, záró fordulójában. Ez a svájciaknak továbbjutást, a Vörösöknek pedig csoportelsőséget ért. Mindkét magyar a padról tekintette meg a találkozót. Kiesett a Legia, csak 2. lett a Dortmund és a Villarreal.
Lassítani kell a menedékkérők beáramlását Németországba, ezért meg kell erősíteni az uniós külső határok védelmét és menekültkontingenseket kell átvenni Törökországtól, a befogadható menekültek létszámának korlátozásáról viszont szó sem lehet a német szociáldemokrata párt (SPD) berlini kongresszusán csütörtökön elfogadott határozat szerint
Átadták az orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi Nobel-díjakat és a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, valamint a díjjal járó 8 millió koronás (273 millió forintos) pénzjutalmat csütörtökön Stockholmban. Az elismerést XVI. Károly Gusztáv svéd király nyújtotta át.
Mivel nem tudtak megegyezni az érintett szakasz egyik földtulajdonosával, "lyukas lesz" az osztrák-szlovén határhoz tervezett mintegy négy kilométeres kerítés, mivel mintegy nyolc méteres szakasz hiányzik majd belőle - közölte az osztrák rendőrség csütörtökön.
Ha egy cég nem tudja befizetni az adóját, célszerűbb fizetéskönnyítést kérnie az adókötelezettségére, mintsem eltitkolni azt - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Azóta sem sikerült annyira fantasztikusan helyre tenni totális dilettánsokat, mint száz éve a Vasárnapi Újság. Mintha egy költői tehetségkutatóba csak kretének jelentkeztek volna.
Egyelőre nincs influenzajárvány az országban, azonban a betegség elleni védőoltást érdemes még decemberben beadatni - mondta az InfoRádióban Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemológiai Központ Járványügyi Osztály főorvosa.
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a menekültügyi szabályozás miatt az Európai Bizottság. Magyarországgal szembeni bosszúnak minősítette az Európai Bizottság eljárását a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A jövőbeli együttműködésről tárgyalt a miniszterelnök és az Audi Hungaria Motor Kft. új ügyvezető igazgatója.
Csütörtökig 180 Pest megyei település jelezte, hogy támogatja Pest megye önálló régióvá válását - tájékoztatta a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t
A három napja tartó gyenge teljesítményükből dolgoztak le valamennyit a tőzsdék a mai kedvezőbb befektetői hangulatban. Kisebb, fél százalék körüli emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedési napot...
Otthagyták a Rijádban megrendezett szíriai ellenzéki konferenciát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló Ahrar as-Sam szíriai milícia képviselői - közölte a fegyveres szervezet a Twitter közösségi oldalon csütörtökön, miközben a többi ellenzéki csoport a megbeszéléseken megállapodásra jutott.
A kormány az Európai Bizottság újabb informális jelzései alapján javasolta az Országgyűlésnek a bankadóról szóló törvénynek az EBRD egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön
A spanyol gazdasági miniszter szerint továbbra sem csökken a spanyol gazdaság lendülete, a politikus 0,9 százalékos GDP-növekedést vár az utolsó negyedévre. Luis de Guindos erről csütörtökön beszélt újságíróknak Madridban.
Az elkövetkező öt évre több százmilliós nagyságrendű informatikai megbízást kapott a Budapest Banktól az Invitel, a telekommunikációs szolgáltató a pénzintézet teljes adatvagyonához kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatásokat biztosítja - közölték az együttműködő felek csütörtökön az MTI-vel.
Az Economist e heti címlapjára került Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Donald Trump republikánus elnökjelölt és Marine Le Pen szélsőjobboldali francia politikus mellé. A címlapsztori lényege:...
A következő napokban 100 milliárd, karácsonyig pedig további 500 milliárd forintnyi területfejlesztési pályázat jelenik meg, ami az uniós költségvetési ciklusban ezen a területen rendelkezésre álló...
Több mint 151 millió eurót (közel 48 milliárd forintot) kér az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) a nemzetközi közösségtől Líbia rászorulóinak megsegítésére - közölte a hivatal Líbiáért felelős koordinátora, Ali az-Zatari csütörtökön a tunéziai fővárosban, Tuniszban.
A hét első felében végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján úgy tűnik, vesztésre áll a franciaországi regionális választások második fordulója előtt a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front.
A sportág egykori klasszisai és az öttusacsalád jelenlegi tagjai csütörtökön évzáró ünnepségen köszöntötték az idény versenyein eredményesen szerepelt sportolókat. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a sportág felemás évet zárt.
Több mint ötvenezer hajléktalant tartanak nyilván Olaszországban, valós számuk azonban ennél sokkal magasabb. Több mint felük bevándorló, s több mint negyven százalékuk több mint két éve az utcán él - derült ki az olasz statisztikai hivatal csütörtökön közölt adataiból.
A nagy ámbráscet egy 15 millió évvel ezelőtt élt rokonát azonosították amerikai tudósok egy 1909-ben kiásott kövületben, amelyet eddig tévesen egy ősi rozmár maradványainak véltek.
Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke csütörtök este bejelentette, úgy látja, pénteken javaslatot tud tenni a klímavédelmi egyezmény végső szövegére
Átadták a Legfittebb Munkahely díjakat, az elismeréssel a munkavállalóik egészséges életmódját támogató vállalatokat díjazzák - közölte a Team Rekreáció Kft. csütörtökön az MTI-vel.
(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI) Közzétették a földvárverések eddigi eredményeit. Kiderül belőle a hvg.hu szerint, hogy Mészáros Lőrinc családja 441 hektár földdel gazdagodott Felcsút, Etyek és Zsámbék környékén. Ebből 300 hektárt az Kenyeres Sándor érdekeltségébe tartozó Agrosystem kft. bérelt korábban. De voltak földek Felcsút környékén, amiket Flier János vitt el. (hvg.hu)
A Hyundai rendkívüli aktivitásról tett tanúbizonyságot az elmúlt időszakban: a korai gyártó épphogy bejelentette friss luxusmárkájának első büszkeségét, a rendkívül kompetens Genesis G90 felsőkategóriás szedánt (a modellről részletesen ide kattintva, tegnapi cikkünkből tájékozódhatnak), ezúttal a versenysportot illetően is nagy lépést tett előre, hiszen a Hyundai bemutatta jövő évi WRC…
2013 februárját írtuk, amikor végre hivatalos adatok és gyári galéria kíséretében számolhattunk be a McLaren szuperautójáról, a várva-várt P1-ről. A brit rakétával kapcsolatban már akkor bejelentette a wokingi székhelyű gyártó, hogy rendkívül kis szériáról beszélhetünk, 375 példánynál nem fog belőle több készülni.
Nem jutott be a legjobb 32 közé a három magyar játékost is foglalkoztató Lech Poznan az Európa Ligában. A lengyelek csoportjában a Fiorentina lett a második a már biztos első Basel mögött.
Az Európai Bizottság 2015. december 9-én elfogadta a Románia és Magyarország közötti új Interreg programot, amelynek 231,8 millió eurós költségvetéséhez az Európai Regionális Fejlesztési Alap 189,1...
A Bitcoin rejtélyes alapítóit és tulajdonosait már évek óta szeretnék felfedni - ezen buzgólkodnak mind a hatóságok, mind pedig a média. Egyes amerikai lapinformációk szerint a Bitcoin rejtélyes tulajdonosa egy több doktori címmel is rendelkező ausztrál férfi, aki az elméleti tudás mellett a világ egyik legerősebb szuperszámítógépének is a birtokában van.
Európa legszigorúbb közbeszerzési törvénye a magyar - mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint ugyanakkor még nem sikerült minden területen megszüntetni a kísértést. Trócsányi László szerint azért kellett módosítani a közbeszerzési törvényt, mert sokakat kizárt volna a közbeszerzésekből. A jogszabály bírálói szerint kifejezetten Orbán Viktor vejére lett írva a jogszabály. Az igazságügyi…