Az OPEC pénteki ülése óta esnek az olajárak, ami várhatóan az üzemanyag árakra is hatással lesz a következő hetekben - mondta a Budapest Alapkezelő portfólió menedzsere.
Új mentőautót állít szerdán szolgálatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A 42 millió forintba kerülő, korszerű rohamkocsit közadakozásból vásárolták - számolt be az InfoRádiónak Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
Németországban külön igazolványt kapnak a menedékkérők és összekapcsolják a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait a kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezete szerint, amelyet várhatóan már januárban megszavaz a törvényhozás.
A magyar női kéziválogatott végig vezetve verte hét góllal a dánokat idegenben a világbajnokság szerdai játéknapján. Az érdemeit csak növeli, hogy mindezt egy nappal a döbbenetes (17 gólos), Montenegró elleni fiaskó után tette. A legutóbbi vb ezüstérmese (Szerbia) után a bronzérmest is legyőzte tehát válogatottunk a csoportkörben, és nyolcaddöntős. Szucsánszki Zita és Szamoránsky Piroska…
A kamat- és egyéb hitelköltségeket is elengedi az MFB Magyar Fejlesztési Bank azoknak a mezőgazdasági termelőknek és termelői szerveződéseknek, akik 2015 májusában a jégesők miatt kárt szenvedtek és agrár forgóeszközhitelt vettek vagy vesznek fel - közölte az MFB szerdán az MTI-vel.
Európa jelenlegi politikája rituális öngyilkosságot jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán.
Az igazságügyi miniszter szerdán benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét, amely már tartalmazza az alkotmányellenesnek nyilvánított pontok módosítását.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a gyógyító munka továbbra is zavartalanul folyik annak ellenére, hogy a közelmúltban két osztályáról is felmondtak orvosok vagy jelentették be távozási szándékukat. Az intézmény a sajtóban megjelent, a kórházat érintő írások miatt jogi lépéseket tesz.
Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy Európa képtelen jó választ adni a kihívásokra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén.
"Etnikai tisztogatást" próbál meg végrehajtani Oroszország az északnyugat-szíriai Latakia tartományban - jelentette ki szerdán Isztambulban Ahmet Davutoglu török kormányfő a külföldi média képviselőinek.
A kamat- és egyéb hitelköltségeket is elengedi az MFB Magyar Fejlesztési Bank azoknak a mezőgazdasági termelőknek és termelői szerveződéseknek, akik 2015 májusában a jégesők miatt kárt szenvedtek és agrár forgóeszközhitelt vettek vagy vesznek fel - közölte az MFB szerdán az MTI-vel.
Sikeres stabilizációt hajtott végre a gazdaságpolitika az elmúlt években, a monetáris politika alacsony kamatkörnyezet mellett új, célzott eszközökkel támogatja a gazdasági kilábalást - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerdán Szolnokon, a Hozam Klub és a Magyar Közgazdasági Társaság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének rendezvényén.
A 2007-2009-es válsághoz vezetőhöz hasonló hitelezési trendeket lát az egyik bankfelügyeleti hatóság Amerikában - írja a Reuters. A nehezen lefordítható Office of the Comptroller of the Currency...
Magyarország megállapodott a Norvég Alappal, így folytatódhatnak a kifizetések - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára azon a szerdai budapesti konferencián, amelyet a Transparency International Magyarország szervezett a korrupcióellenes világnap alkalmából.
Sikeresen pályára állt a Vénusz körül az Akacuki (Akatsuki) japán űrszonda, amely meteorológiai kutatást fog folytatni - jelentették be szerdán Tokióban.
Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleménye legyen az emberiség fenntarthatatlan életmódjáról és a környezetvédelemről - mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi vacsorán szerda este a Sándor-palotában.
Benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét az igazságügyi miniszter. Megállapodott a Norvég Alappal Magyarország, így folytatódhatnak a kifizetések. A német kancellárt választotta az idén az Év Emberének a Time magazin.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékének befolyásos zsidó intézményeinek és szervezeteinek vezetőivel, valamint a helyi magyarság képviselőivel találkozott az elmúlt napokban Los Angelesben Takács Szabolcs, a miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezeti Szövetség (IHRA) soros elnöke
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erősíti terméktesztprogramját, bevezeti a Szupermenta emblémát a vizsgálaton jó eredményt elért termékekre, és megújítja a kommunikációs felületet - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Sikerült az Arsenalnak a bravúr, továbbjutott, sőt csoportelső lett a Chelsea - három klub is képviseli Angliát a legjobb tizenhat között a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A romániai legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István fellebbezését az előzetes letartóztatása ellen - közölte a Mediafax hírügynökség