2015. december 16. szerda

dec. 16
21:57
Yellen megbabonázta a befektetőket (Portfolio)
Az amerikai részvényindexek meg sem rezdültek a szerdai kereskedés első szakaszában, a Fed bejelentésére vártak a befektetők. Aztán ahogy kiderült, hogy 25 bázispontos emeléssel a monetáris...
dec. 16
21:57
Hangulatbajnok - Renault Espace Energy TCe 200 EDC teszt (Auto Pult)
Finom bőr, precíz varrásminta, frissítő masszázsülés, parázsló hangulatvilágítás – mindeddig a kényeztető pluszok a prémiumok kiváltságai voltak, azonban ma már az elérhetőbb kategóriákba is beszivárognak. A Renault pedig új offenzívájával jellegezetes stílusban hódít, miközben több más területen is igyekezett szintet lépni, s teljesen új filozófia mentén hétszemélyes, már-már prémium családi…
dec. 16
21:57
Dárdaiék már nyolc között a kupában, Aubameyang újabb gólja (Sport365)
A Dárdai Pál vezette Hertha BSC a legjobb nyolc közé jutott a Német Kupában, miután magabiztosan verte a másodosztályú Nürnberg együttesét.
dec. 16
22:06
10 millió forintot kapnak a három gyereket vállalók - nap hírei (Infostart)
Vissza nem térítendő támogatásként 10 millió forintot ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, az irányadó kamat 0-0,25 százalék közötti sávját 25 bázisponttal 0,25-0,50 százalék közöttire emelte. Teljesültek az idén…
dec. 16
22:06
Magyar-macedón üzleti fórumot tartottak Budapesten (ProfitLine)
A magyar-macedón kétoldalú gazdasági kapcsolatokban még vannak tartalékok, a gazdasági együttműködés erősítéséhez adottak a jogi keretek - mondta Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában (MKIK) tartott magyar-macedón gazdasági fórumon.
dec. 16
22:06
Elítélték az iszlámgyilkoló röntgensugár-fegyver kitervelőjét (444.hu)
A valószínűleg nem túl okos férfi, Eric Feight – akit ismerősei csak "Yodának" hívtak – egy távirányítású tömegpusztító fegyvert akart építeni New York államban, ami csak muszlimokat ölt volna, méghozzá Röntgen-sugarakkal. Úgy kapták el, hogy társa tanácsot kért egy Ku Klux Klanos vezetőtől, aki azonban FBI-ügynök volt. Nyolc évet kapott. (AP)
dec. 16
22:08
Megint Norvégia lett az emberi fejlettség csúcspontja (444.hu)
Magyarország pedig a világ 44. legjobb helye, már az emberi fejlettség alapján.
dec. 16
22:10
5 ok, amiért rég nem volt olyan jó a South Park, mint a 19. évad (444.hu)
Liberális PC-őrület, agresszív jobboldali hülyék, a folyamatos felháborodás kora - tele vagyunk témákkal, amikről ordít, hogy egy South Park szereplő seggében kell, hogy végezzék. A sorozat 19. szezonja pedig nem is okozott csalódást, és még újítani is tudott.
dec. 16
22:15
Új tulajdonosa lesz az Origónak (Gondola)
Tulajdonost vált az Origo. Az ügyletet véglegesítő szerződést csütörtökön írhatják alá
dec. 16
22:15
Kiderült, hogy átlagosan mekkora béremelést terveznek a multik (Portfolio)
A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb...
dec. 16
22:17
Elvitték a 366 milliót a skandináv lottón (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 16-án megtartott 51
dec. 16
22:17
Megszólalt a Moody's a régiós bankrendszerrel kapcsolatban (Portfolio)
Kedvezőbb makrogazdasági környezetben működhetnek 2016-ban a közép- és kelet-európai bankrendszerek, és ez stabil eszközminőséget tesz lehetővé - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban...
dec. 16
22:19
Hoppál: Pécs megérett Közép-Európa kulturális központja lenni (Gondola)
Pécs készen áll arra, hogy ne csak Magyarország, hanem Közép-Európa kulturális központja, kiemelt rendezvény- és fesztiválhelyszíne legyen - mondta a kultúráért felelős államtitkár szerdán Pécsett
dec. 16
22:30
Vízi-BL: győzelem, döntetlen, vereség is volt, Varga Dénes fantasztikus gólja (Sport365)
Felemás mérleggel zárták a magyar csapatok a 2015-ös év utolsó BL-napját. A Szolnok magabiztosan nyert, kikapott az OSC, ikszelt az Eger.
dec. 16
22:33
A Duna-deltától északra lehetett a krónikák Csigla mezeje? (Gondola)
Sántha Attila székelyföldi nyelvész szerint a Duna, a Fekete tenger, a Prút és a Dnyeszter folyók által határolt területen lehetett az a Csigla mező, ahová a középkori krónikák szerint visszavonult Attila hunjainak maradéka
dec. 16
22:39
Kedvezőbb működési környezet vár 2016-ban a közép- és kelet-európai bankrendszerekre (ProfitLine)
Kedvezőbb makrogazdasági környezetben működhetnek 2016-ban a közép- és kelet-európai bankrendszerek, és ez stabil eszközminőséget tesz lehetővé - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében.
dec. 16
22:39
Nem sikerült elítélni a Freddie Gray haláláért felelős rendőrt (444.hu)
Rövid időn belül puskaporos lehet a hangulat Baltimore-ban, ahol az ártatlan férfi megölése miatt zavargások voltak tavasszal.
dec. 16
22:41
Így forgatták az emberek a pénzüket befektetési alapokban (ProfitLine)
Novemberben 45,3 milliárd forinttal, 0,8 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona, amely a hónap végén 5708 milliárd forintot tett ki - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel.
dec. 16
22:42
Már Michiganben sem tilos a gyerek előtt szitkozódni (Infostart)
Nem büntethető mostantól az amerikai Michigan szövetségi államban, ha valaki gyerekek füle hallatára szitkozódik, és az sem kockáztat sokat, aki hamisan énekli a nemzeti himnuszt. Ez annak köszönhető, hogy Rick Snyder kormányzó szentesített hét olyan törvénymódosítást kedden, amely hatályon kívül helyez több, ma már nagyon komikusnak ható jogszabályt.
dec. 16
22:51
Elődöntős a Szeged a vízilabda Eurokupában (Infostart)
Idegenbeli veresége ellenére bejutott a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjébe a Szeged, amely Hannoverben öt góllal maradt alul a szerda esti visszavágón.
dec. 16
23:03
Zaza-dupla, Pogba-szabadrúgás, nyolc között a Juve (Sport365)
A Juventus városi derbin, magabiztosan verte a Torino csapatát, így bejutott az Olasz Kupa legjobb nyolc csapata közé. A Napoli simán verte a Veronát.
dec. 16
23:12
Az Egyesült Államok kész elfogadni az IMF reformját (Infostart)
Az amerikai Kongresszus megteremtette az IMF-reformtörvény elfogadásának előfeltételeit.
dec. 16
23:12
Magyar detektorok érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (Infostart)
Az űrhajósokat ért sugárdózist térképezik fel azokkal a magyar detektorokkal, amelyek kedden érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére.
dec. 16
23:12
Dízelbotrány - januárban kezdődnek a visszahívások Magyarországon is (ProfitLine)
A Volkswagen konszern dízelbotrányban érintett járműveinek visszahívása Magyarországon is megkezdődik januárban, a márkák magyarországi importőre elsősorban szervezési, logisztikai és képzési támogatást nyújt ahhoz, hogy a márkaszervizek mielőbb elvégezhessék a szükséges módosításokat a járműveken - mondta Eppel János, a Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten…
dec. 16
23:12
Felmentették a vádlottat az első magyar szadomazo-perben (444.hu)
Összeomlott a vád. De attól még kérdés marad, hogy lehet-e verni valakit, ha abba az korábban beleegyezett, de később meggondolta magát.
dec. 16
23:14
Kutatófúrást végez Szolnokon az O&GD; Central Kft. (ProfitLine)
Kutatófúrást végez Szolnokon a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a Szolnoki Bányafelügyelet engedélyével - közölte a cég hatósági és társadalmi ügyek vezetője szerdán az MTI-vel.
dec. 16
23:36
Gary Neville belekóstolt a győzelem ízébe, Megyeri védett, de kiestek (Sport365)
A spanyol Király-kupában Megyeri Balázs védte a Getafe kapuját, de idegenben lőtt több góllal a Rayo Vallecano kiejtette őket. Mint ismert, a Real Madrid kizárása miatt a Cádiz meccs nélkül jutott a legjobb 16 csapat közé.
dec. 16
23:45
Szabály az szabály - futni hagyták a párizsi merénylőt (Gondola)
A párizsi terrorcselekmények után két nappal felderítették a vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam tartózkodási helyét Brüsszel Molenbeek nevű negyedében, de az éjszakai rajtaütéseket tiltó jogszabály miatt nem kutathatták át a lakást, és a gyanúsított ezáltal időt nyerhetett a szökésre – közölte a belga igazságügyi miniszter
dec. 16
23:54
Továbbra is kötelező a közös családnév Japánban (Infostart)
Megerősítette a japán legfelső bíróság szerdán azt a törvényt, amelynek értelmében a házastársak kötelesek azonos családnevet viselni.

2015. december 17. csütörtök

dec. 17
0:18
ÁKK: az idén teljesültek az államadósságkezelés céljai (ProfitLine)
Teljesültek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) céljai az idén, csökkent az államadósság, nőtt a lakossági állampapír-állomány, javult a forintadósság szerkezete, csökkent a devizaadósság aránya, mindez csökkenő hozamok mellett - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 17
0:18
Nem értik a meteorológusok, hogyan adhattak engedélyt egy építkezésre néhány méterrel a balatoni viharobszervatórium mellé (444.hu)
Veszélyben a viharjelzés.
dec. 17
0:24
Kiszáradhat Bolívia második legnagyobb tava (Infostart)
Egyre jobban apad Bolívia második legnagyobb tava, a Poopó-tó.
dec. 17
0:51
Pozitív változások az önkéntes pénztárak szabályozásában (ProfitLine)
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) szerint egyértelműen pozitív az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályozás módosítása a tagok számára, és az időzítése is ideális volt, mivel most van a cafeteria-választás, illetve az év végi adóoptimalizálás időszaka.
dec. 17
1:21
Betiltották Ukrajnában a Kommunista Pártot (ProfitLine)
A kijevi területi közigazgatási bíróság betiltotta a Kommunista Párt működését Ukrajnában, helyt adva az igazságügyi minisztérium erre vonatkozó keresetének - derült ki a bíróság honlapján szerdán nyilvánosságra hozott közleményből.
dec. 17
4:36
Meghökkentő előrejelzések 2016-ra! (ProfitLine)
Az online multi-eszköz kereskedő és befektetési specialista Saxo Bank a mai napon nyilvánosságra hozta a jövő évre vonatkozó „Meghökkentő Előrejelzéseit”. Ezek az előrejelzések tíz olyan valószínűtlen, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyott tényezőt vagy eseményt boncolgatnak, melyek 2016-ban jelentős hatással lehetnek a pénzügyi világra.
dec. 17
5:09
Tarlóst mégis időben tájékoztatták? (Kripto Akadémia)
A kormány kész tárgyalni az agglomerációs közlekedés átvételéről.
dec. 17
5:11
Amilyen az oktatás, olyan a jövő (Kripto Akadémia)
Kaotikus állapotok: félreérthető rendelettenger, mellőzött szakszervezetek, iskoláskorú közmunkások.
dec. 17
5:13
Lassan csúszunk a szakadékba (Kripto Akadémia)
A végkimerülés szélén mindenki levezeti valakin a feszültségét.
dec. 17
5:27
Támogatás a gyermekonkológiának (Kripto Akadémia)
Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 24 millió forinttal támogatta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot.
dec. 17
5:27
LMP: Kormányközeli offshore-lovagot tömnek ki hitelekkel (ATV)
Felháborodott az ellenzék, miután Andy Vajna cége az Eximbanktól kapott hitelt a TV2 üzletrészének megvásárlására. Az Együtt, és az LMP is feljelentést tesz az ügyben. A Liberálisok szerint: a kormány politikai nyomás alatt tartja az Eximbankot. A Jobbiknál pedig azt mondják, a TV2-nek semmi köze a bank céljaihoz. Az Eximbank szerdai közleménye szerint azonban nem adtak állami támogatású hitelt a…
dec. 17
5:29
Könnyebb iskolatáska, biztonságosabb internet (Kripto Akadémia)
Megjelent a Telenor fenntarthatósági jelentése.
dec. 17
5:31
Ünnepi gondoskodás a XIII. kerületben (Kripto Akadémia)
Az önkormányzat idén sem engedi, hogy a nélkülöző gyerekek éhezzenek a szünetben.
dec. 17
5:33
Csomag a Vöröskereszttől (Kripto Akadémia)
Csaknem 55 ezer kilogramm tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a Tesco üzleteiben.
dec. 17
5:35
Támadnak a webtolvajok (Kripto Akadémia)
A biztonságot növelheti, ha a fizetéskor internetes hitelkártyát használunk.
dec. 17
5:37
Így újulhat meg a felemás épület (Kripto Akadémia)
„Abszolút győztest” nem hirdettek, de 36 érvényes pályaműből hetet megvásároltak.
dec. 17
5:39
Tv2: újabb kérdőjelek (Kripto Akadémia)
"Andy Vajna az állam szempontjából irreleváns. Nem támogatta senki."
dec. 17
5:41
Családi kapcsolattartás mobilon (Kripto Akadémia)
Kiemelten fontos szempont, hogy a szülők és a gyermekek mindig elérjék egymást.
dec. 17
5:43
Ajándék a Heim Pál Gyermekkórháznak (Kripto Akadémia)
A Gyermekrák Alapítvány két műtőasztalt és egy altatógépet adományozott a kórháznak.
dec. 17
5:45
Válaszol: Tarlós István főpolgármester (Kripto Akadémia)
dec. 17
5:45
Ellopták a Csicsergő óvodások ebédpénzét (Kripto Akadémia)
Szinte mindenki hibázott, akinek köze van az étkezési díjakhoz - A kár tízmillió forint körüli.

Keresés